Semmi más nem kapcsolja az itt következő szobrot, Tar István Budapesti lányát az előzőhöz, kizárólag a proxemika, a közös tér, és persze a közös alkalom — a Budapesti lány is az 1965-re kialakított Jubileumi park fő attrakciójának, a Gellérthegy fennsíkján és déli lejtőjén kiképzett teraszos kert középső platója díszének számított. Szerencsére a Fortepan gyűjteményében erről a szoborról is felbukkant egy távlati archív kép,

fortepan_60784
Fortepan-azonosító: 60784

fentebbről, a Kisfaludi Strobl Zsigmond-féle Szabadság-szoborhoz vezető útról fényképezve, így az is jól eltájékozódhat, aki még sosem járt erre. Ezen a képen jól látszik, hogy középen, a lefelé vezető lépcsősor bal oldalán, járókelők által körülvéve, lefelé, a város felé fordulva ott ül Tar István szobra. A kép jobb oldalán, legfelül látszana Somogyi József Leány csikóvalja, az előző poszt főszereplője, bal oldalt, a következő, lentebbi terasz oldalában a korábban már bemutatott Kiss István-dombormű, a Múlt és jelen, ha a nézet még szélesebb lenne — és valóban, a három név együtt, Somogyi József, Tar István, Kiss István kiadja az 1960-as évek közepi magyar köztéri szobrászatának kánonját, vagy legalábbis egy erőteljes metszetet annak közepe tájáról.

A Budapesti lány nem volt szerencsés szobor, előbb ivókút-mivolta szűnt meg, a park elvadulásával a kilencvenes években ezt is megcsonkították, később leszerelték maradványait. 2014 decemberében is üres volt még az összefirkált talapzata,

DSC_34832014-12-27_13-12-102015 őszére azonban a Budapest Galéria a szobrot helyreállította és újra a helyére tette.

DSC_61442015-11-11_13-05-01A talapzatot nem sikerült letisztítani, az ivókutat sem hozták helyre, de legalább ez a gyönyörűséges szobor újra a helyén van.

Nem akarok sokat dumálni róla, ezúttal nem fogok okoskodni mértanról és absztrakcióról. Tar István szobra a lehető leghagyományosabb, például a tekintet vagy a hajviselet apró részleteit is szem előtt tartó figurális ábrázolás, a beállításban és a felület leegyszerűsítésében mégis ott van egyfajta modernista beütés, amitől nagyon is korának gyermeke ez a szobor, ám úgy, hogy a létezésével képet ad a mögötte lévő ötven évről is. Következzenek egymás után a fotók, körbe-körbe, ahogy a blogom kezdeti időszakában ezt gyakran alkalmaztam; és mindennél többet fognak elmondani. Szerencsém is volt az időjárással, hiszen tíz perc alatt, míg fényképeztem, a felhőknek köszönhetően minden lehetséges fényviszony előállt a napfényestől a beboruló égig. A képeim nem időrendi sorrendben vannak (a körüljárást tekintettem elsőrendűnek), a fények játéka miatt a szobor a szokásosnál is változatosabbnak mutatkozik.

01_DSC_60992015-11-11_13-01-49

03_DSC_60982015-11-11_13-01-43

04_DSC_61032015-11-11_13-02-06

05_DSC_61042015-11-11_13-02-09

06_DSC_60932015-11-11_13-01-06

07_DSC_60922015-11-11_13-00-59

08_DSC_60962015-11-11_13-01-23

09_DSC_61052015-11-11_13-02-13

10_DSC_61062015-11-11_13-02-15

11_DSC_61072015-11-11_13-02-16

12_DSC_61082015-11-11_13-02-19

13_DSC_61092015-11-11_13-02-25

14_DSC_61122015-11-11_13-02-47

15_DSC_61132015-11-11_13-02-51

16_DSC_61152015-11-11_13-02-58

17_DSC_61502015-11-11_13-05-29

18_DSC_61572015-11-11_13-06-45

19_DSC_61472015-11-11_13-05-19

21_DSC_61582015-11-11_13-06-50 22_DSC_61192015-11-11_13-03-06

23_DSC_61592015-11-11_13-06-54

25_DSC_61452015-11-11_13-05-07

27_DSC_61422015-11-11_13-04-44

28_DSC_61232015-11-11_13-03-20

29_DSC_61432015-11-11_13-04-50

29_DSC_61602015-11-11_13-07-17

30_DSC_61402015-11-11_13-04-35

31_DSC_61282015-11-11_13-03-38
32_DSC_61292015-11-11_13-03-42

33_DSC_61302015-11-11_13-03-44

34_DSC_61312015-11-11_13-03-45

35_DSC_61322015-11-11_13-03-47

36_DSC_61332015-11-11_13-03-52
37_DSC_61342015-11-11_13-03-57

38_DSC_61352015-11-11_13-04-01
39_DSC_61362015-11-11_13-04-09
A szobor címében sem a “pesti nő” megszokott sztereotípiája szerepel, nem is lehetne így, hiszen ez a lány Budán van —

41_DSC_61112015-11-11_13-02-34mégis minden vágyakozása, epekedése, figyelme, gesztusa Pest felé tereli őt.

42_DSC_61542015-11-11_13-06-20

43_DSC_61262015-11-11_13-03-27
44_DSC_61272015-11-11_13-03-33

45_DSC_61372015-11-11_13-04-17

46_DSC_61382015-11-11_13-04-23
47_DSC_61392015-11-11_13-04-27
És róla is elmondhatom: fél évszázad alatt egyetlen porszem sem hullott rá, nem kopott meg, nem vált unalmassá vagy közhelyessé. A helyén maradt, akár jelképesnek, akár valóságosnak fogjuk fel azt a helyet, ahová végül leült.

*

A szobor lapja a Köztérképen.

 

 

Reklámok

“Lásd, itt leülhetnél…”” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Napba nézve – I-K-SZ

Kérlek, mondd el, mit gondolsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.