Szobornék városa

Szóval meglett, elkészült, mivel a mai nap kaptam kézhez, az imént vettem először a kezembe, 2020. december 17-ét nevezem a születésnapjának. Hogy fogantatására mikor került sor, azt nem szokás firtatni, de egészen pontosan nem is tudnám megmondani, a vajúdás mindenesetre nem tartott sokáig, a kisbaba 102 oldalas, 240 grammos, 16,8 x 18,8 centis, és ami a legfontosabb, egészséges.

Egy helyen kinyitva ilyen,

egy másik helyen kinyitva ilyen,

ezt 51-szer lehet megcsinálni vele,

a borítója meg így néz ki.

Az elmúlt 35 évben sok könyvhöz volt közöm, több ezerbe beleolvastam, talán 1500-at végigolvastam, úgy 150-et többször is, néhányat fordítottam, sokat szerkesztettem, egy-kettőnek nem pusztán kiadói szerkesztője vagy kontrollszerkesztője voltam, hanem alkotó összeállítója vagy megszerkesztője, sőt 1991-ben két “félkönyvem” is megjelent, Hévizi Ottóval közösen a Szilénosz-gyakorlatok, és Csorba Győző életrajzi beszélgetéskötete, A város oldalában, ahol kérdező voltam, de önálló, szerzőként a saját nevemet viselő teljes könyvem még soha. Hogy az egész hogyan alakult, arról hadd idézzem itt a bevezető szöveg hosszabb részletét:

“Az egész úgy kezdődött, hogy 2016 nyarán Ladányi István elkérte a blogom egyik bejegyzését, a Bors István Fiú kecskével című szobráról szóló írásomat a veszprémi Séd számára. Ő is, Géczi János is megerősített, ha van kedvem hozzá, írjak ezután sorozatszerűen veszprémi szobrokról az akkor negyedévente megjelenő kulturális szemlébe. Vagyis a dolog a blogommal kezdődött, a Csak a képre emlékezem című, a csuhai.com címen elérhető, főként az 1956–1989 közötti magyar szobrászat alkotásaival foglalkozó, e pillanatban 170-nél több tételt magában foglaló rövid fényképes írásaim sorozatával, az pedig azzal kezdődött 2013-ban, hogy pár év alatt kinőttem az egykori szoborlap.hu, egy idő múlva kozterkep.hu-ra átkeresztelt, köztéri alkotásokat bemutató internetes közösségi oldal kereteit: egyetlen szobor is olyan sok asszociációt, hivatkozást, hasonlítást kívánt, hogy arra az ott rendelkezésre álló, egyébként nagyon rugalmasan kezelhető A szobor leírása rovat, úgy éreztem akkoriban, nekem már nem elegendő.

De kapva kaptam az ajánlaton, és a kötetben olvasható tizennégy írás közül tízet a rákövetkező években kifejezetten a Séd számára, az újság virtuális olvasóközönségét szem előtt tartva, penzumszerűen írtam […] Másképpen dolgoztam, mint ahogyan a blogomba szoktam: ezek nyomtatásra szánt írásokként fogalmazódtak, a szöveg a fő tézist körüljáró elsőségével, nem pedig úgy, mint ott, a képekével, vagyishogy a fényképeim feltöltésének egymásutánja generálja a végső szöveget. És bár a megírás módszere eltérő volt, a gyökere vagy az eljárás mégis ugyanaz: a mindenkori szobrot ábrázoló képek egybegyűjtésén alapult, és azon a mozzanaton, hogy ezeket a mappákat az előkészület alapjaként több tucatszor vagy sok százszor végigpörgettem.

Végső soron a téma is ugyanaz, az 1960-as, 1970-es évek magyar szobrászatának igen szelíd, de mégiscsak valamilyen modernebb szemlélet felé fordulása, ennek a folyamatnak a bemutatása, azoknak a szűrőknek és kontrolloknak az érzékeltetése, amelyeken ezeknek a köztérre került műalkotásoknak a nagy része akkor keserűen vagy kényszerűen, ma mégis valamiféle közös döntésnek és mérlegelésnek ható folyamat eredményeként, úgy érzem, végül időtállóan keresztülment. Minden, itt részletesebben ki nem fejtett utalás a honlapomon további képekkel, esetenként aprólékosabb, direktebb vagy bővebb lére eresztett érveléssel, más példákkal, teljes pályaképekkel megtalálható. Veszprémmel különben szerencsém volt, különösen az 1960-as években felépült egyetemi lakótelep szobraival. […] A korszak magyar szobrászatának java, kifinomult párlata látható ma a város közterein. A Szobornék városa persze nem szabályos veszprémi szoborkalauz, hiszen, ahogy a mondás tartja, van még bőven ott, ahonnan ez jön; azt a célt viszont, amit a könyvbe gyűjtéssel kitűztem magam elé, reményeim szerint eléri. Abban is bízom, hogy lesznek olyanok, akik az adott szobor előtt állva elolvassák a könyv vonatkozó darabját, és igazolva látják majd saját észrevételeiket; de ha más következtetésekre jutnak egyik-másik szoborral kapcsolatban, az is csupán azt fogja bizonyítani, a műalkotás értelmezése mindenkor szabad.”

És hogy mi van benne, arról álljon itt a tartalomjegyzék első

második

és harmadik oldala:

Minden más, hálás köszönetmondások, gyönyörű fülszöveg rólam (Ladányi István írása), fotó, szintén rólam (Seres Flóra képe) és rövid életrajz, és persze a tizennégy teljes szöveg meg az őket kísérő 105 színes kép benne a könyvben. Tényleg nem városkalauz vagy városmonográfia, nem is fényképalbum, nem szabályos szoborkataszter; Dénes Tamás nagyszerű tördelése, úgy érzem, pontosan annak tünteti fel a könyvet, aminek elgondoltam, a mindenkori töredékek és az időnkénti egész szimultán megjelenítésének. A kis füzetszerű könyv (kemény borítója lágyabb lett az eredetileg tervezettnél), mint a címlapon és az impresszumban is olvasható, egy reménybeli sorozat, a Séd Könyvek nyitódarabja — és az egészből nem lett volna semmi, ha úgy két évvel ezelőtt nincs Géczi János ötlete, tavaly novemberben egy komolyabb beszélgetés az egészről, idén ősszel pedig a különféle határidők, amelyek betartásában az segített, hogy ösztönzése miatt végig tisztában lehettem vele, ő számít a könyvre és bízik a megjelenésében.

OOK-Press Kft., Veszprém, 2020. 102 oldal, 4000 Ft. — Veszprémben több helyen is, Budapesten az Írók Boltjában kapható.