A Thököly úton lévő kis parkocskában ez a talapzat tovább bírta, mint az egykor rajta álló szobor, mely 1992 óta a Szoborparkban áll. Nem is kevéssel bírta tovább. A természet működik körülötte, de több mint húsz éve ez nem zavarja az építményt (ahogy előtte húsz éven át sem zavarta), mozdítatlanul ott áll a szobravesztett betontalapzat.
Az eredeti posztamensről készült képekről jól látható, hogy Kiss István 1971-ben felállított felszabadulási emlékműve határozottan két részre oszlott.
A bal oldalon állt a voltaképpeni szobor, a széttört falból kilépő férfi,
a jobb oldal pedig a ceremoniális dolgokra szolgált, az emlékművet valóban emlékhellyé avatta, a három sor lépcső a nagy betonkarmokhoz vezetett, és a könnyebb koszorúzást tette lehetővé.
Az új helyen, a Szoborparkban mindegyik odakerült szobor egyforma, téglából kirakott lábazatot kapott, így ez a kettősség a szobor új elhelyezésével elhalványult. A Szoborpark létesítéséről, az erősen a Kádár-rendszerhez kötődő, politikai konnotációjú köztéri szobrok eltávolításáról egyébként 1991. december 5-én döntött a budapesti közgyűlés; ennek egyik előzménye volt, hogy egy hónappal korábban ezt a szobrot ismeretlenek ledöntötték.
A Szoborpark-beli változatban a talapzat kiképzése eltűnt, a Thököly úti talapzatban viszont ott a szobor egykori helye.
Még egy életrajzi apróság tartozik ide: a Thököly úti eredeti talapzaton tanult Anna a testvéreivel biciklizni. És aztán a dolgok visszatértek, a nagyobbik kisfiunk is ott tanult, de neki már jóval könnyebb dolga volt, nem kellett a szobrot kerülgetnie, rendelkezésére állt egy teljes városi repülőgép-leszállópálya.
Csak a képre emlékezem 