Kodály & Kodály

címlapDe nemcsak két Kodály Zoltán, két Varga Imre is. “Kodály & Kodály” A teljes bejegyzés megtekintése

Reklámok

Nem fáj a hajam, és nem fáj semmim sem

Köztudott, és itt a blogon szereplő írások egyik-másikában is szóba került már, hogy a köztéri képzőművészet egyik válfaja nem is annyira titkolt erotikus összeesküvésnek számít. Legalábbis Magyarországon, a szocreált követő 15-20 évben, klasszikus szobrászi iskolázottság birtokában, bizonyos tabuktól már megszabadulva és még a modernizmus térnyerése előtt ez biztosan így volt elkönyvelhető: az itt látható szobrokhoz hasonló, igen nagy számú köztéri művek afféle összekacsintásként működtek művész és publikuma között. “Nem fáj a hajam, és nem fáj semmim sem” A teljes bejegyzés megtekintése

Nem terem

Ahová lépek. Ahová csak lépek, ott most semmi. Persze, ha olyan könnyen tudnék lépni. De fáj a lábam nagyon. Éppen a talpam közepén fáj, nem megy a járás se, minden lépésnél belenyilall. Ha a kezem fájna ugyanúgy, észre sem venném. Vagy bárhol máshol. De a lábam fáj, a cipő elrejti, nem látni, elég, ha én tudom pontosan, hol, a talpam kellős közepe, az érzés feleslegessé teszi az elképzelést. Fél lábbal már a sírban.

DSC_66472010-04-17_16-42-37

 

 

Betűk és szavak II.

Ez az ősszel megkezdett sorozat következő része, aki szereti az ilyeneket, annak jó hír, hogy mégsem a befejező rész. Ahogy abban a szeptemberi bejegyzésben idéztem, a Tipo Budapest című Facebook-csoport azért jött létre, “hogy közösen dokumentáljuk Budapest/Magyarország tipográfiai állapotát. A szép, a korrekt, a groteszk, az előremutató, az öntapadós, a hozzáértő, a kort dukumentáló budapesti utcai tipográfiát egyaránt. Mindent, ami Budapesten betűvel kapcsolatos.”  32 kép azok közül, melyeket oda korábban feltöltöttem.

“Betűk és szavak II.” A teljes bejegyzés megtekintése

Kettőn áll

OLYMPUS DIGITAL CAMERAElegem lett belőle, hogy mindenben utánoz. El akarok fordulni tőle, a hátamat mutatni neki. Tudom jól, hogy a világ tükör, melybe ha belenézel, önmagadat látod millió változatban. De itt még ez sincs, az üveg egyenetlen vakolat, a foncsor helyén hófehér meszelés, sehol semmi érdekes, hiába bámulom. Minden ugyanaz. El kéne repülni, a tenger túlsó partjára. Csak ne lennék biztos benne, hogy oda is utánam jön.