Mindhiába

DSC_76282016-02-24_13-01-13

Dresner könyvkiadót alapít a reménytelen sorsú csodabogár, Mathias Popa műveinek kiadására, aki addigi kötetkísérleteivel sorra kudarcot vallott: magánkiadásban megjelentetett műveiről a kutya sem vett tudomást, nagyobb kiadóknál tett erőfeszítései semmilyen eredményre nem vezettek. Pedig Popa egy ízben még azzal is próbálkozott, hogy egy zürichi kiadó asztaláról, bosszúból, mivel éppen elutasították, elemelte Thomas Mann A kivonulás könyve című, ismeretlen posztumusz kéziratát, és saját neve alatt, szerzői kiadásban, egyetlen betű megváltoztatása nélkül publikálta. De ez a „műve” ugyanúgy visszhangtalanul maradt, mint a korábbiak vagy mint a következő, az írói balsorsával számot vető, a kéziratlopást beismerő és indítékait feltáró könyve.

“Mindhiába” A teljes bejegyzés megtekintése

Feketén-fehéren — Bodor Ádám köszöntése képekben

Egy nappal nyolcvanadik születésnapja után, február 23-án köszöntötték Bodor Ádámot barátai, pályatársai és olvasói a Petőfi Irodalmi Múzeumban, egy idő óta most már a színhely brandjének számító szokásos évfordulós ünneplésen (azzal az eltéréssel, hogy ezúttal nem folyt élő színpadi beszélgetés az ünnepelttel). Laudációt Parti Nagy Lajos mondott, a Magvető Kiadó nevében Nyáry Krisztián, az irodalmi múzeum és a Digitális Irodalmi Akadémia részéről E. Csorba Csilla köszöntötte az írót. Spiró György, Balla Zsófia, Szüts Miklós, Báthori Csaba és Závada Pál Bodor Ádám valamelyik könyvéből olvasott fel részleteket, Darvasi László és Esterházy Péter pedig Bodor-parafrázisokat. Melis Lászlóék dalt adtak elő. Levetítettek két részletet is a Bodor Ádám novellái alapján készült, A barátkozás lehetőségei című, Ferenczi Gábor rendezte filmből. A zenét Ágoston Béla és együttese szolgáltatta, az este házigazdája Szegő János volt. “Feketén-fehéren — Bodor Ádám köszöntése képekben” A teljes bejegyzés megtekintése

Charles Darwin harmadik legkedvesebb majma

DSC_53362015-09-18_15-16-07A szépség sohasem volt az osztályrészem. “A szépségnek is megvan a maga evolúciója” — mondogatta vigasztalásul tanult barátom. — “Csak mint minden folyamathoz, ami a világban meghatározott rend szerint zajlik, jegyezd meg, ehhez is idő kell.” Hát úgy nézem, nekem ezzel mégsem volt szerencsém. Mire eljutottam abba a korba, ahol a külsőm belépőt jelentett volna a jók, a nagyok, a sikeresek társaságába, már öreg majom voltam. “Öreg ember”, javított ki ilyenkor mindig Charles.

“Lásd, itt leülhetnél…”

Semmi más nem kapcsolja az itt következő szobrot, Tar István Budapesti lányát az előzőhöz, kizárólag a proxemika, a közös tér, és persze a közös alkalom — a Budapesti lány is az 1965-re kialakított Jubileumi park fő attrakciójának, a Gellérthegy fennsíkján és déli lejtőjén kiképzett teraszos kert középső platója díszének számított. ““Lásd, itt leülhetnél…”” A teljes bejegyzés megtekintése

És amikor öreg leszek s iszonyú tapasztalt

Kedves szegedi tanárom mondta egyszer nevetve, miután jelentőségteljesen végignézett egyetemi csoportunkon: ha az embernek huszonnégy éves koráig nem jut eszébe semmi, akkor már nem is fog. A megjegyzést nem nekünk címezte, sőt meg is adta az esélyt: a határvonalat a mi akkori életkorunknál egy-két évvel későbbre igazította. Inkább valamilyen tudománytörténeti bon mot volt ez, és később úgy hangzott: ha egy tudósnak huszonnégy éves kora előtt eszébe jut valami, akkor egész életében abból az ötletéből fog élni. “És amikor öreg leszek s iszonyú tapasztalt” A teljes bejegyzés megtekintése