A pliszészoknya titka

A mai napon megkezdem búcsúzásomat az egykori Népstadion valamikori dromoszának, bevonulási díszsétányának e pillanatban még álló szobraitól. Mindenkor kedves darabjaim voltak, sokszor látott bumfordiságuk, sutaságuk, néhol véka alá sem rejtett szocreál genezisük, némelyiknek meg éppen a nyilvánvaló örökéletűsége tizenöt éves korom óta kísér, és amióta rendszeresen fényképezek, kísérem én is őket. “A pliszészoknya titka” olvasásának folytatása

Arcod porcelán, kezed-lábad fa-cövek, bábú vagy te, semmi más

Az utolsó négy júniusi bejegyzésem (két favicc és két Röviden mondd) szándékom szerint megelőlegezte ezt a mostani posztot, melyet régebben megígértem, és amelyben olyasmiről lesz szó, amivel a blogban korábban is foglalkoztam. Mivel hatalmas nagy téma ez, azt hiszem, a Népstadion dromoszának szoborparkja ügyében nem is ez a mostani lesz az utolsó szavam. “Arcod porcelán, kezed-lábad fa-cövek, bábú vagy te, semmi más” olvasásának folytatása

Így mutatja fogsorát

Minden szobornak van egy titka. Ennek is, ami most következik, pedig ez nem is egyetlen szobor. Úgy lenne illendő, hogy két titkuk legyen, de egyelőre csak egyről tudok, azon osztoznak. Pásztor János két balatoni alakját 1941-ben, a balatonfüredi kikötő megépítésekor állították fel a helyén, “Így mutatja fogsorát” olvasásának folytatása

A kalap

Vagy ahogyan kedvenc fiatalkori filmünkben, a Jules és Jimben olyan káprázatosan mondották: “le chapeau”. Nem is filmrészletet ajánlok a youtube-ról (mindenkit arra biztatok, keresse meg a jelenetet, nem árulom el, hol van, szerezze meg, kérje kölcsön, töltse le, nézze végig az egészet), hanem ezt a gyönyörű mai hommage-t; ezt látva azonnal érteni fogjuk, miről is van szó.

A kalapról. “A kalap” olvasásának folytatása