Amikor Tar Istvánról a legelső posztomat még a blog kezdeti szakaszában közreadtam, a kísérőszöveg végén azzal a retorikai fordulattal éltem, hogy Tar Istvánra majd még visszatérek. És vissza is tértem sokszor rá, az említett összehasonlítós poszt után először keszthelyi Éneklőire, két évvel később, örömömből kifolyólag, hogy hosszú évek hiánya után egy másolattal újra benépesült a gellérthegyi Budapesti lány piedesztálja, a rákövetkező évben, 2017-ben kevésbé szem előtt lévő zuglói lovasszszobra apropóján, ötödszörre pedig szegedi halas lányáról szólva, és akármikor írtam róla, mindig is éltem ezzel a bizonyos retorikai fordulattal: visszatérek majd még rá. Hát most fellebben a fátyol erről a titokról, és elárulom, hogy lelki szemeim előtt vagy a gondolataimban én minden alkalommal ezt, az itt következő szobrot láttam. De a dolgok nem érnek ezzel véget. Most is, és legalább majd még egyszer megígérem: Tar Istvánra vissza fogok még térni.
“Barbárokra várva” olvasásának folytatásaKategória: Piedesztálról levéve
Ászló
És akkor Nemes Nagy Ágnes Párbeszéd című kétsorosának szellemében, a legtovábbi módon, ameddig diadalmasságban a huszadik század e szigorú klasszikusa elment:
“– Engedj, zászlórúd! Mért markolsz vissza a széltől?
— Rongy lennél egyedül. Így lobogó, lobogó.”
Most tél van
Függőkert
Van Bécsben, a Károly tér nyugati oldalán, a Kunsthallétól pár lépésre a belváros és az Operaház felé a teresedésnek egy kis csücske, ahol minden évben lehetőséget kap egy-egy kortárs művész, hogy installációt helyezzen el a területen. A sorozatot a Kunsthalle Wien szervezi, a többnyire efemer, a land-art körébe vágó alkotások néhány hétig láthatóak csak. “Függőkert” olvasásának folytatása
Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fűbe fekve
Azt nem állítom, hogy Pécsre Vilt Tibor Prométheusz című szobra miatt utaztam, de azt azért könnyen el tudom képzelni, hogy vannak olyan megszállottak, akik emiatt a szobor miatt jönnek ide. Ők (“…a testvér-emberek, / E hányódó, törött vagy undok, kapzsi bárkák, / Kiket komisz vitorlák vagy bús vértengerek / Rettentő sodra visz”) mostanság csalódni fognak. “Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fűbe fekve” olvasásának folytatása
Miért jó a póknak?
A vicc szerint: nem jó neki. De ennek a póknak jó. Louise Bourgeois (1911-2010) 1997-ben, hosszú pályafutásának utolsó szakaszában készítette el talán legnagyobb nemzetközi hírnevet szerző művét; az állandó kiállításokon, főként amerikai múzeumokban látható példányok mellett a szobornak különböző méretű utazó másolatai is léteznek. “Miért jó a póknak?” olvasásának folytatása
Eluntam a labdát meg az álldogálást
1988-ban gondolták róla úgy, hogy elég volt neki ennyi.
“Eluntam a labdát meg az álldogálást” olvasásának folytatása
Szimplsztori
Lukács György emlékplakettjét, Kiss István alkotását 1988-ban állították fel a Magyar Szocialista Munkáspárt Pártfőiskolájának Ajtósi Dürer sor felőli főbejáratánál. “Szimplsztori” olvasásának folytatása
Ha elmegyek s már nem leszek
Ma, július 29-én van Boldogfai Farkas Sándor születésnapja, 1907-ben született. Különösen állatszobrairól volt közismert, ezek közül sok még ma is a helyén van. Őzek című párosával azonban nem volt szerencséje: a szoborból három példányt is állítottak, kettőt 1953-ban (Esztergomban, illetve Mátraszentimrén), egyet 1956-ban, Pesterzsébeten. Mind a hármat ellopták az idők során, ezt a pesterzsébetit 2010. október 30-ról november 1-jére virradóra. Valamivel több mint egy hónapot késtem csak, a kép 2010 decemberében készült.
A szobrokról részletesebben, képekkel a felvételkor még a helyükön álló darabokról: Pesterzsébet, Esztergom, Mátraszentimre.
Fénykép akadémiám falán
De nyugalom! Vissza fog kerülni, és ha szebb nem is, de olyan lesz, mint újkorában.
Csak a képre emlékezem 
