Fel a fejjel

Rózsa Gyula emlékének

Ennek a szobornak az első fényképezése arra az időszakra esett, amikor a blogom elkezdett megállapodni, és a nyitó expanzió után átlépett a szisztematikus gyűjtés szakaszába. Kerényi Jenő (1908–1975) a szocmodern magyar szobrászat időszakának, az 1950-es évek legvégétől az 1980-as évekig tartó szakasznak abszolút kulcsszereplője. Nem csoda tehát, bárhol jártam, első dolgaim közé tartozott a településen felállított Kerényi-szobrot megkeresni. A blog figyelmes olvasói emlékezhetnek rá, mert akkoriban beszámoltam róla, hogy megtörtént, előzetes tájékozódás sem kellett a körbefényképezéshez: Karcagon például egy járó motorú, az utolsó komp indulása által sürgetett jó gépkocsiból ugrottam ki, hogy ezt az Anya gyermekkel-t valamivel több mint egy perc leforgása alatt gyorsan megörökítsem —

“Fel a fejjel” olvasásának folytatása

Hová megyünk, honnan jövünk

És mik vagyunk, kívánkozik a cím két eleme közé a kérdés, de nem akarok sem Paul Gauguinnel, sem Illyés Gyulával versenyre kelni a válaszadásban. “Hová megyünk, honnan jövünk” olvasásának folytatása

Jószolgálati bejegyzés

Ez a poszt semmi más, egyszerű jószolgálati közlemény, célja az, hogy demonstrálja, élek és a blog is él. De határidős munkám van és egyéb kötelezettségeim, a nyár folyamán a blogra nem nagyon maradt időm; majd októbertől aztán újra lesz. Úgyhogy addig jöjjön ez a szobor, meg a hozzá kapcsolódó rövid történet.

“Jószolgálati bejegyzés” olvasásának folytatása

A vonal el van vetve

“Kedves Uram, levelét s bizalmát köszönöm. Örülök neki, mert úgy látom, hasonló gondolkodással találkozom. Érdekes például az ön ötlete, az aranyóra-problema.

Nekem volt egy kísérletem, az, hogy az előfizető-gyűjtőknek ingyen rendelkezésére bocsátok dedikált könyveket. Csúnyábban alig bukott meg idea, mint ez. Húszezer körlevelet küldtünk szét, s összesen három jelentkező volt, azok közül is egy nyilvánvalóan zsarolt, mert egy negyedévi előfizetésre kötelezve el magát, húsz pengő ára könyvre reflektált. “A vonal el van vetve” olvasásának folytatása

Beadja a derekát

Mindenki ismeri a viccet a Mókus őrsről, akik átvezettek egy öreg nénit a zebrán, mostan végig se mondom, de azért a kezdőmondat erejéig mégis felidézem, hiszen olyan poszt következik, amely eredetileg nem itt szeretett volna lenni, ám a szobrokkal foglalkozó előző két bejegyzés végül ide kényszerítette, és talán látni is fogjuk, miért. “Beadja a derekát” olvasásának folytatása

Hogy a lába sem éri a földet

Talán ildomtalanság rögtön a címben lelőni a poént, a gesztus, a lelövés viszont magyarázatot kíván, és ez a magyarázat lesz végül maga a dolog. Laborcz Ferenc — ő ennek a blognak, a “Laborcz Ferenc” címkére kattintva láthatjuk, amúgy is az egyik főszereplője — három szobra következik három posztban, három egyszerű, egyalakos szobor a művész legfontosabb alkotói korszakából, az 1960-as évekből, időrendben visszafele haladva. “Hogy a lába sem éri a földet” olvasásának folytatása