Hónap: 2014 április

Csak úgy csinál

Mintha nem tudná, hogy legalább száz éve várok rá. Nagyon szép, de a haja nem lobog, és sötét ruhában én bújok át a kerítésen, hogy lássam. Tényleg így voltam ezzel a szoborral, Laborcz Ferenc Diszkoszvetőjével, ahogy a Pál Utcai Fiúk énekli, mint a kisgyerek: legalább száz éve mindent tudtam róla, vártam rá, de a valóságban csak idén március végén láttam először. “Csak úgy csinál” olvasásának folytatása

Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fűbe fekve

Azt nem állítom, hogy Pécsre Vilt Tibor Prométheusz című szobra miatt utaztam, de azt azért könnyen el tudom képzelni, hogy vannak olyan megszállottak, akik emiatt a szobor miatt jönnek ide. Ők (“…a testvér-emberek, / E hányódó, törött vagy undok, kapzsi bárkák, / Kiket komisz vitorlák vagy bús vértengerek / Rettentő sodra visz”) mostanság csalódni fognak. “Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fűbe fekve” olvasásának folytatása

Hogy a lába sem éri a földet

Talán ildomtalanság rögtön a címben lelőni a poént, a gesztus, a lelövés viszont magyarázatot kíván, és ez a magyarázat lesz végül maga a dolog. Laborcz Ferenc — ő ennek a blognak, a “Laborcz Ferenc” címkére kattintva láthatjuk, amúgy is az egyik főszereplője — három szobra következik három posztban, három egyszerű, egyalakos szobor a művész legfontosabb alkotói korszakából, az 1960-as évekből, időrendben visszafele haladva. “Hogy a lába sem éri a földet” olvasásának folytatása

Nem lehet

Nem lehet szabadulni ezektől a szobroktól és az árnyékuktól. Aki egyszer látta őket, a foglyuk marad, és vissza-visszatér hozzájuk; mondhatni árnyékként követi őket. “Nem lehet” olvasásának folytatása