Bécsben sajnos nem járok olyan sokszor, mint amennyiszer kellene, illene, jó lenne. Az elmúlt években kizárólag úgy jutottam el ide, hogy valamelyik nyugat-magyarországi kisvárosban vagy valahol faluhelyen töltöttünk néhány napot, és ezek közül az egyiket arra szántuk, hogy átautóztunk a nagyvárosba. Pedig nincs a nyugati világnak olyan könnyedén elérhető pontja, koncertre, operára, kiállításra, múzeumra vagy csak egyszerűen az utcai mászkálásra alkalmas közeli helye, mint Bécs. “A gondviselésről” olvasásának folytatása
Címke: szobor
Anya csak egy van
A tizenhatosnál felnézel, ha valamelyik társad jobb helyzetben van, passzolsz, nem önzőzöl. Nőnek bemutatkozáskor sohasem nyújtod előre a kezed, megvárod, ameddig ő nyújtja. És lassú közben akkor sem kérsz le lányt, ha a partnere egy fejjel alacsonyabb nálad.
Arcod porcelán, kezed-lábad fa-cövek, bábú vagy te, semmi más
Az utolsó négy júniusi bejegyzésem (két favicc és két Röviden mondd) szándékom szerint megelőlegezte ezt a mostani posztot, melyet régebben megígértem, és amelyben olyasmiről lesz szó, amivel a blogban korábban is foglalkoztam. Mivel hatalmas nagy téma ez, azt hiszem, a Népstadion dromoszának szoborparkja ügyében nem is ez a mostani lesz az utolsó szavam. “Arcod porcelán, kezed-lábad fa-cövek, bábú vagy te, semmi más” olvasásának folytatása
Egy csepp vizet könnyebb háborgó tóba ejtened
Kerényi Jenő munkásságában az anya-gyermeke párosok mellett talán a leggyakoribb zsáner a fekvő nőalak; nemcsak kisplasztikai munkáiban, megrendelésre készült monumentális köztéri alkotásaiban is sokszor visszafordult ehhez a pályája legelején fölbukkant, kedves témájához.
“Egy csepp vizet könnyebb háborgó tóba ejtened” olvasásának folytatása
Mit lát a szobor?
Azt látja, aki őt látja, hangzana a hegeli válasz. Mégsem egészen így van. Ez a poszt voltaképpen emlékeztető — tavaly májusban, mikor elindult a blog, még úgy gondoltam, elegendőek lesznek a képek, de ahogy az ember öregszik, úgy látszik, egyre többet dumál. Idén újra eljutottam Pécsre, az Uránvárosba, Laborcz Ferenc Játszó gyermekek című, 1962-ben készült, 1964-ben felállított kútszobrához.
A kalap
Vagy ahogyan kedvenc fiatalkori filmünkben, a Jules és Jimben olyan káprázatosan mondották: “le chapeau”. Nem is filmrészletet ajánlok a youtube-ról (mindenkit arra biztatok, keresse meg a jelenetet, nem árulom el, hol van, szerezze meg, kérje kölcsön, töltse le, nézze végig az egészet), hanem ezt a gyönyörű mai hommage-t; ezt látva azonnal érteni fogjuk, miről is van szó.
A kalapról. “A kalap” olvasásának folytatása
Kettőn áll
Elegem lett belőle, hogy mindenben utánoz. El akarok fordulni tőle, a hátamat mutatni neki. Tudom jól, hogy a világ tükör, melybe ha belenézel, önmagadat látod millió változatban. De itt még ez sincs, az üveg egyenetlen vakolat, a foncsor helyén hófehér meszelés, sehol semmi érdekes, hiába bámulom. Minden ugyanaz. El kéne repülni, a tenger túlsó partjára. Csak ne lennék biztos benne, hogy oda is utánam jön.
Budapest 140
Két nappal ezelőtt, 2013. november 17-én volt 140. évfordulója annak, hogy Pest, Buda és Óbuda Budapest néven, a jelenlegi I-XIV. kerület területén egyesült (a mai közigazgatási kerületek csak később, a harmincas években jöttek létre, a mostani Nagy-Budapest pedig 1950-ben). Későn kaptam azonban észbe, hogy feltöltsem az itt látható sorozatot, 140 képet 140 budapesti szoborról, és két nappal már túlszaladtam az alkalmon. “Budapest 140” olvasásának folytatása
Trinkwasser
Csábítgattam az unokatestvéremet, jöjjön ki hozzám Bécsbe, víz mellett élek, közel a zöld is, van fogorvosom, van fodrászom, és mert ez volt a mániája, hiszen ezt verte belé az apja, mindig elmondtam neki, jöjjön csak nyugodtan, csicsedli is lesz a farzsebben. Jut is, marad is, ne izguljon annyit már. Sosem jött, mindig csak izent, majd, majd. Most már se orvosom, se hajam, és nem igaz az sem, amit az öregek annyit hajtogattak. A víz nem boldogít.
Ültében a legyet
A cím persze igazságtalan. Laborcz Ferenc 1965-ös Ülő munkás című szobra csakis címadásában, közvetlenebbül talán a témaválasztásban hasonul korához, minden egyébben már saját öntörvényű szobrászati pályájának rajza, ennek a haladványnak a pillanatnyi állapotrögzítése, életének utolsó bő évtizedében, az 1971-es váratlan halálát megelőző években pedig határozott elkülönülés az egyébként érvényes kánontól.
