Címke: szobor

Az igen legtöbbször nem is

Beszélgetések bolgár kalauzokkal 3.

A szófiai A szocialista művészet múzeuma csak első, felületes látásra hasonlít a nagytétényi Memento Parkhoz, noha létrejöttének kiváltó okai hasonlóak: elhelyezést biztosítani a rendszerváltás után különféle politikai, mentálhigiénés vagy közesztétikai okok miatt a köztereken nemkívánatossá vált szobroknak, emlékműveknek, megőrizni őket, hiszen ezek saját koruk néha élvonalbelinek számító műalkotásai, egyúttal hatványozottan lenyomatai annak a korszaknak, amelyben alkotóik létrehozták őket. Már első látásra is van azonban egy nagy különbség, elég csak a nyitó képet megnézni,

“Az igen legtöbbször nem is” olvasásának folytatása

Barbárokra várva

Amikor Tar Istvánról a legelső posztomat még a blog kezdeti szakaszában közreadtam, a kísérőszöveg végén azzal a retorikai fordulattal éltem, hogy Tar Istvánra majd még visszatérek. És vissza is tértem sokszor rá, az említett összehasonlítós poszt után először keszthelyi Éneklőire, két évvel később, örömömből kifolyólag, hogy hosszú évek hiánya után egy másolattal újra benépesült a gellérthegyi Budapesti lány piedesztálja, a rákövetkező évben, 2017-ben kevésbé szem előtt lévő zuglói lovasszszobra apropóján, ötödszörre pedig szegedi halas lányáról szólva, és akármikor írtam róla, mindig is éltem ezzel a bizonyos retorikai fordulattal: visszatérek majd még rá. Hát most fellebben a fátyol erről a titokról, és elárulom, hogy lelki szemeim előtt vagy a gondolataimban én minden alkalommal ezt, az itt következő szobrot láttam. De a dolgok nem érnek ezzel véget. Most is, és legalább majd még egyszer megígérem: Tar Istvánra vissza fogok még térni.

“Barbárokra várva” olvasásának folytatása

A gondviselésről

Bécsben sajnos nem járok olyan sokszor, mint amennyiszer kellene, illene, jó lenne. Az elmúlt években kizárólag úgy jutottam el ide, hogy valamelyik nyugat-magyarországi kisvárosban vagy valahol faluhelyen töltöttünk néhány napot, és ezek közül az egyiket arra szántuk, hogy átautóztunk a nagyvárosba. Pedig nincs a nyugati világnak olyan könnyedén elérhető pontja, koncertre, operára, kiállításra, múzeumra vagy csak egyszerűen az utcai mászkálásra alkalmas közeli helye, mint Bécs. “A gondviselésről” olvasásának folytatása

Anya csak egy van

DSC_76612014-07-28_16-45-26A tizenhatosnál felnézel, ha valamelyik társad jobb helyzetben van, passzolsz, nem önzőzöl. Nőnek bemutatkozáskor sohasem nyújtod előre a kezed, megvárod, ameddig ő nyújtja. És lassú közben akkor sem kérsz le lányt, ha a partnere egy fejjel alacsonyabb nálad.

Arcod porcelán, kezed-lábad fa-cövek, bábú vagy te, semmi más

Az utolsó négy júniusi bejegyzésem (két favicc és két Röviden mondd) szándékom szerint megelőlegezte ezt a mostani posztot, melyet régebben megígértem, és amelyben olyasmiről lesz szó, amivel a blogban korábban is foglalkoztam. Mivel hatalmas nagy téma ez, azt hiszem, a Népstadion dromoszának szoborparkja ügyében nem is ez a mostani lesz az utolsó szavam. “Arcod porcelán, kezed-lábad fa-cövek, bábú vagy te, semmi más” olvasásának folytatása

Egy csepp vizet könnyebb háborgó tóba ejtened

Kerényi Jenő munkásságában az anya-gyermeke párosok mellett talán a leggyakoribb zsáner a fekvő nőalak; nemcsak kisplasztikai munkáiban, megrendelésre készült monumentális köztéri alkotásaiban is sokszor visszafordult ehhez a pályája legelején fölbukkant, kedves témájához.

“Egy csepp vizet könnyebb háborgó tóba ejtened” olvasásának folytatása

Mit lát a szobor?

Azt látja, aki őt látja, hangzana a hegeli válasz. Mégsem egészen így van. Ez a poszt voltaképpen emlékeztető — tavaly májusban, mikor elindult a blog, még úgy gondoltam, elegendőek lesznek a képek, de ahogy az ember öregszik, úgy látszik, egyre többet dumál. Idén újra eljutottam Pécsre, az Uránvárosba, Laborcz Ferenc Játszó gyermekek című, 1962-ben készült, 1964-ben felállított kútszobrához.

“Mit lát a szobor?” olvasásának folytatása

A kalap

Vagy ahogyan kedvenc fiatalkori filmünkben, a Jules és Jimben olyan káprázatosan mondották: “le chapeau”. Nem is filmrészletet ajánlok a youtube-ról (mindenkit arra biztatok, keresse meg a jelenetet, nem árulom el, hol van, szerezze meg, kérje kölcsön, töltse le, nézze végig az egészet), hanem ezt a gyönyörű mai hommage-t; ezt látva azonnal érteni fogjuk, miről is van szó.

A kalapról. “A kalap” olvasásának folytatása

Kettőn áll

OLYMPUS DIGITAL CAMERAElegem lett belőle, hogy mindenben utánoz. El akarok fordulni tőle, a hátamat mutatni neki. Tudom jól, hogy a világ tükör, melybe ha belenézel, önmagadat látod millió változatban. De itt még ez sincs, az üveg egyenetlen vakolat, a foncsor helyén hófehér meszelés, sehol semmi érdekes, hiába bámulom. Minden ugyanaz. El kéne repülni, a tenger túlsó partjára. Csak ne lennék biztos benne, hogy oda is utánam jön.

Budapest 140

Két nappal ezelőtt, 2013. november 17-én volt 140. évfordulója annak, hogy Pest, Buda és Óbuda Budapest néven, a jelenlegi I-XIV. kerület területén egyesült (a mai közigazgatási kerületek csak később, a harmincas években jöttek létre, a mostani Nagy-Budapest pedig 1950-ben). Későn kaptam azonban észbe, hogy feltöltsem az itt látható sorozatot, 140 képet 140 budapesti szoborról, és két nappal már túlszaladtam az alkalmon. “Budapest 140” olvasásának folytatása