Bebábozottan

Nők, nők, nők, mindig csak a nők. 1963. január 25-én a Művészeti Bizottság megtárgyalta és jóváhagyta azt a névsort, amit a Képzőművész Szövetség titkársága a 2 ezrelékes szobrász zsűrik tagjaira vonatkozóan terjesztett fel. Antal Károly, Borsos Miklós, Csontos László, Győri Dezső, Halmágyi István, Herczeg Klára, Illés Gyula, Kalló Viktor, Kerényi Jenő, Kiss István, Kiss Sándor, Kocsis András, Konyorcsik János, Kovács Ferenc, Kucs Béla, Laborcz Ferenc, Makrisz Agamemnon, Martsa István, Megyeri Barna, Madarassy Walter, Mészáros Dezső, Marton László, Mikus Sándor, Olcsai Kiss Zoltán, Segesdi György, Szabó Iván, ifj. Szabó István, Tar István, Ungvári Lajos, Vilt Tibor, Vigh Tamás, Várady Sándor.   “Bebábozottan” A teljes bejegyzés megtekintése

Négy kerékkel a világ körül; vagy öttel

Mindenem az autós közlekedés. Nincs rendszám, amit menet közben el ne olvasnék, közlekedési tábla vagy útra festett jel, amit figyelmesen végig ne csodálnék, karosszéria vagy kocsibelső, amit meg ne bámulnék. Egy kopott, a használatban elöregedett kormánykerék, egy járdaszegély mellé félregurult dísztárcsa ugyanúgy le tud fegyverezni, mint egy jól elhelyezett márkajel, egy szépen világító műszerfal vagy egy bőrbevonatú autósülés. A Thököly út kivilágítatlan felezővonalán centiméterekre a két irányban zúgó autóhadtól egyensúlyozó, ebbe és abba az irányba forgolódó gyalogosok bármikor képesek megindítani, az országúton mindig párosával átszaladó kutyákhoz vagy az út mentén százzal elsuhanó nyári jegenyefákhoz hasonlóan.

“Négy kerékkel a világ körül; vagy öttel” A teljes bejegyzés megtekintése

Ünnep van

Nem olyan nagy ünnep, de azért a kis ünnep is ünnep. Aki követi itt legfelül, a képernyő jobb oldalán a rovatoknál szereplő zárójeles számokat, jól tudja, hogy a blogon ez a 100. olyan bejegyzés, amit a “Szobor” kategóriába soroltam be. Amikor mindezt írom, időnként az előnézetben ellenőrzöm, a szóban forgó kijelző még 99-et mutat, de a végén egy kattintás, és azonnal ugrani fog egyet. Kattints egyet te is, kedves olvasó, ide, és kedvedre végigpörgetheted most már mind a százat.

“Ünnep van” A teljes bejegyzés megtekintése

De izzó szellemét a tűz nem

Ezzel a szoborral túlságosan sokat pepecseltem, többször is nekiveselkedtem, hogy megírjam hozzá a kísérőszöveget, de mindig kudarcot vallottam vele. Ha létezik lista a veszélyeztetett budapesti szobrokról, Kiss István Dózsa György-emlékműve bizonyosan előkelő helyen áll rajta. Ne gondoljuk, hogy az a hatalom, amely a gyűlöletes keresztény középosztály hamis nosztalgiáitól, félművelt kúriai ábrándoktól indíttatva, árra-fizetségre tekintet nélkül épp ezekben az időkben teszi át székhelyét a budai várba, túlságosan sokáig viseli majd el ennek a szobornak a közelségét — azét a szoborét egyébként, melynek a főszereplőjéhez köthető legfontosabb év ötszázadik fordulójáról 2014-ben nemhogy emlékévvel, egyetlen kukkal sem volt képes megemlékezni. Magyarország 2017-ben. Ma még csak az ülő Kodály-szobor az egykori kármelita kolostor/Várszínház, a készülőfélben lévő miniszterelnöki rezidencia mellől, vissza arra a helyre, ahonnan annak idején áttelepítették, mert túlságosan sokszor lett megrongálva; három-négy év múlva majd a Dózsa — alighanem sehova. És ez az eltávolítás, akármit mondok a Dózsa-emlékmű esztétikai vonatkozásairól az alábbiakban, előre szólok, szégyenteljes, ezekhez a mostani tahókhoz méltó lesz.  “De izzó szellemét a tűz nem” A teljes bejegyzés megtekintése