Az Emberpár tipikusan olyan szobor, melynek legjellegzetesebb nézete a hátulnézete. Kiss István művét — ha csak nem a Balaton felől közelíti meg az ember — így is pillantjuk meg először, ebből a legjellegzetesebb nyárközepi perspektívából. Az 1960-ban a fonyódi mólónál a korszak a magyar szobrászat körében rövid ideig még használatban lévő anyagából, alumíniumból felállított kétalakos plasztika eredetileg a vízhez jóval közelebb helyezkedett el, a korabeli képek azt mutatják, hogy a szinte a piedesztált mosó víz és a fonyódi kikötő azóta jócskán átalakított vonalai jóformán szabályosan geometrikus környezetet és hátteret adtak a két figurának ebből a nézetből.

DSC_72632013-07-21_09-40-20De a szobornak elölnézete is van, nem is akármilyen. Az Emberpár programja a lehető legegyszerűbb és legsallangmentesebb tézis: két fiatal, meztelen ember egymás kezét érintve, az összekulcsolás pillanata előtt a víz felé néz, a balra álló férfi figura kezéből afféle szemellenzőt formálva a Balatont kémleli, a nő megadóan leejti bal karját. Semmi rejtekezés, semmi takargatás, éppenséggel a korszakban furcsa, rendkívüli nyíltság. A szobor architekturális titka is egyszerű: a két életnagyságú alak közül a férfi húsz centiméterrel magasabb henger alakú talapzaton áll, ami által kinyújtott kezük erőfeszítés nélkül összeér, és emiatt nem is érzékelünk nagyságrendi, és ami furcsább, szintbeli eltérést sem a két ábrázolt figura között. Csak amikor már jobban figyelünk, akkor tűnik ez fel; odáig minden zökkenőmentesen harmonikus és magától értetődő.

DSC_72682013-07-21_09-40-47Az 1927-ben a Biharságban született, a háború éveiben családjával Magyarországra telepedett szobrász 33 éves volt az Emberpár felállításakor. A céhen belül feltétlenül fiatal embernek számított, noha néhány köztéri alkotása — egy-két anya gyermekével; egy veszprémi Dózsa, melynek továbbfejlesztett mészkő variánsa röviddel később, hosszú évek munkája után nagyobb szabású térplasztika fő elemeként került Budapesten a Várpalota alatti térre, az egykori Tüzéremlékmű helyére, noha a szobrász nem volt tisztában vele a kezdetekkor, hogy művének helye hol lesz; a kötelező Lenin, Miskolcon — állt már ekkorra. Kiss István az ötvenes években indult társaihoz hasonlóan a klasszikus formakultúra biztos kezű művelője volt. Az évek múltával nagy jelentőségű szobrász lett, és életművétől bizonyos formátumot sem lehet eltagadni. Egyúttal az egyik legideologikusabb életművű alkotó, a legelkötelezettebb szocialista, Kádár-kori művészek egyikévé vált. Könnyű kulcsra járó és érdekesen modernizáló művei fennakadás nélkül váltakoztak pályáján (sajnos nem rendelkezem saját képpel a miskolci krómacél Munkástrónról, de egyszerűen muszáj megmutatni), ám mindegyikükben közös volt az igen erős ideológiai töltet, a sokszor agitatív politikum vagy éppen az illusztratív pártoskodás (egypártrendszerben és a hatvanas-hetvenes években ez nem egészen azt jelentette, mint amit jelent e sorok írása idején). Nem véletlen olyan frekventált szerzője Kiss István a Szoborparknak, és nem véletlenül tűnt el a közterekről oly sok műve 1990 után.

Ezekhez a munkáihoz képest az Emberpár a maga egyszerűségével és keveset beszélésével, realitásával és szelídségével amolyan fiatalkori kiugrási kísérletnek tűnik; mintha megmutatkozna, felsejlene egy pillanatra az az út, ahol Kiss István nyugodtan járhatott volna — bizonyára kevesebb felállított szoborral, kevésbé szem előtt, csekélyebb elismertségben, több tűréssel és kevesebb támogatással, mint ahogy (szobrász)életét végül leélte. Itt, az Emberpárnál a pályának egy olyan pillanatát látjuk, ahol nincs semmi ideológia, még csak valamiféle ideál meglebegtetése sincs, csupán a realitás artikulálódik a szemünk előtt — de ez is kétfenekű dolog, nemcsak szó szerinti, átvitt értelemben is: a szobrok anatómiája egyszerre aprólékosan valóságos és szimbólumszerűen, modern módon, szinte vázlatszerűen feldobva, geometrikusan jelezve elvonatkoztatott, és ugyanilyen kétértelműségben bomlik ki a kompozíció erotikája is: ott is van, és nincs is ott. A legfeszültebb, legérzékibb mozzanat az egészben nem a merész, kihívó meztelenség, hanem a két összeérő kéz.

Nincs is mit magyarázni ezen tovább, jöjjön a szokásos körbe-körbe és az ördögbújta részletek.

DSC_72662013-07-21_09-40-37

DSC_72902013-07-21_09-43-14

DSC_72682013-07-21_09-40-47

DSC_72762013-07-21_09-41-17

DSC_72702013-07-21_09-40-51

DSC_72792013-07-21_09-41-35

DSC_72722013-07-21_09-40-56

DSC_72782013-07-21_09-41-31

DSC_72742013-07-21_09-41-05

DSC_72772013-07-21_09-41-28

DSC_73072013-07-21_09-44-53

DSC_73062013-07-21_09-44-45

DSC_73032013-07-21_09-44-29 DSC_73052013-07-21_09-44-34

DSC_72812013-07-21_09-42-29

DSC_73012013-07-21_09-44-17

DSC_73002013-07-21_09-44-14

DSC_72822013-07-21_09-42-34

DSC_72842013-07-21_09-42-41

DSC_72952013-07-21_09-43-43

DSC_72962013-07-21_09-43-48

DSC_72812013-07-21_09-42-29

DSC_72982013-07-21_09-43-59

DSC_73082013-07-21_09-45-02

DSC_73112013-07-21_09-45-16

DSC_73122013-07-21_09-45-27

DSC_72892013-07-21_09-43-05

DSC_72882013-07-21_09-43-03

DSC_72872013-07-21_09-42-59

DSC_72852013-07-21_09-42-45A fordulópont, a két összeérő kéz.

DSC_73152013-07-21_09-45-49

DSC_73142013-07-21_09-45-44

DSC_73162013-07-21_09-45-55

DSC_73182013-07-21_09-46-02

DSC_73192013-07-21_09-46-06

DSC_73212013-07-21_09-46-21

DSC_72642013-07-21_09-40-25

DSC_72652013-07-21_09-40-28Egyetlen kérdés marad hátra, e bejegyzés címe. Lerövidítettem a József Attila-versből kinyert sort, hiszen “alázatról” e szobrot elnézve talán mégsincs szó. És nem is akarom olcsón a teletetovált testfelületekre, a dátumok szerint jól láthatóan sokszor az 1960-as évekből származó firkákra redukálni a “kínt”, még akkor sem, ha ez tényleg “páros kín”. Mégis benne van ebben a mezítelen, nyúlánk,  fiatal párban a szerelem gyönyörű várakozása és az élet reménytelen beteljesületlensége, a megformálásban és ábrázolásban a kiszolgáltatottság, ami a kínnak közelebbi, az alázatnak végeredményben valami nagyon távoli rokona. Minderről kézzelfoghatóbban talán nem is lehet szólni, mint ahogy az idézett verssor teszi. És József Attila ellen Kiss István se tiltakozna. Sőt.

A szobor a Köztérképen.

Páros kínt enyhíthet” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Kérlek, mondd el, mit gondolsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s