Hát idáig is eljutottunk. Az itt következő poszt olyan szobrokat fog összegyűjteni és legalább egyetlen kép erejéig bemutatni, amelyeknek főalakjai vagy mellékalakjai ülnek, ücsörögnek, valamilyen ülőalkalmatosságon foglalnak helyet. Hogy kedves költőm szavaival éljek, hatalmas nagy téma ez, még talán a Titanic pusztulásánál is nagyobb. Nem fogom zokon venni, ha az alább említett példáimra az olvasó kapásból kivételt vagy ellenpéldát sorol — az ülő szobrok tenger, amit nem lehet kimerni, és az állításaimat úgy próbálom védeni, hogy a szövegben legtöbbször előforduló szó az “általában” határozószó lesz.
“Ülve-főve” olvasásának folytatásaCímke: József Attila
Nincsen helyem így, élők közt
Ez a poszt eredetileg április 11-re készült volna, de megírásában megakadályoztak különféle dolgok. A lendületem, amire márciusban látványosan szert tettem, április első hetében megtört. tovább olvasom, mert kíváncsi vagyok, mi történt
Elönt a múlt, ledönt a jövő
Az egyik soron következő posztomhoz kerestem képeket, amikor megtaláltam ennek a bejegyzésnek a nyitóképét, egy néhány évvel ezelőtti szoborvadászatom alkalmával készített felvételemet. “Elönt a múlt, ledönt a jövő” olvasásának folytatása
Írósorsok
Otakar Švec prágai Sztálin-szobrát több mint két évvel a diktátor halála után, 1955 májusában avatták. A csehszlovák főváros egyik legszebb pontján elhelyezett szoborcsoport rohammunkában készült, így is a legkésőbb felavatott kelet-európai Sztálin-szobor lett belőle, igaz, egyúttal a legnagyobb méretű is. Az avatást a hatvanharmadik évében járó alkotó sem érte meg: néhány héttel korábban feleségével magukra nyitották a gázcsapot. Az emlékmű nem sokáig állt a helyén, 1962 októberében felrobbantották, talapzatát és a két oldalát ékesítő hatalmas díszláng-tálakat meghagyták. Még érdekesebb a kép, ha figyelmesebben nézzük. “Írósorsok” olvasásának folytatása
Olvasni
Amihez persze nem elég pusztán az akarat. “Olvasni” olvasásának folytatása
Páros kínt enyhíthet
Az Emberpár tipikusan olyan szobor, melynek legjellegzetesebb nézete a hátulnézete. Kiss István művét — ha csak nem a Balaton felől közelíti meg az ember — így is pillantjuk meg először, ebből a legjellegzetesebb nyárközepi perspektívából. Az 1960-ban a fonyódi mólónál a korszak a magyar szobrászat körében rövid ideig még használatban lévő anyagából, alumíniumból felállított kétalakos plasztika eredetileg a vízhez jóval közelebb helyezkedett el, a korabeli képek azt mutatják, hogy a szinte a piedesztált mosó víz és a fonyódi kikötő azóta jócskán átalakított vonalai jóformán szabályosan geometrikus környezetet és hátteret adtak a két figurának ebből a nézetből. “Páros kínt enyhíthet” olvasásának folytatása
A kalap
Vagy ahogyan kedvenc fiatalkori filmünkben, a Jules és Jimben olyan káprázatosan mondották: “le chapeau”. Nem is filmrészletet ajánlok a youtube-ról (mindenkit arra biztatok, keresse meg a jelenetet, nem árulom el, hol van, szerezze meg, kérje kölcsön, töltse le, nézze végig az egészet), hanem ezt a gyönyörű mai hommage-t; ezt látva azonnal érteni fogjuk, miről is van szó.
A kalapról. “A kalap” olvasásának folytatása
Egyik lábam itt, a másik meg ott
Kafka és a haverok
Dőltek a nevetéstől. Felolvastam nekik, és egyszerűen képtelenek voltak abbahagyni. Az elején tetszett ez, hogyne tetszett volna, még együtt nevetgéltem velük, de aztán elbizonytalanodtam, és végül, őszintén meg kell mondanom, már nagyon zavart. Úgy éreztem, engem röhögnek ki. Aztán arra kértem Maxot, égesse el az egészet. Nem égette el. Bogár lépjen nyitott szemedre, édes Maxom.
Csak a képre emlékezem 