Írósorsok

fortepan_12717

Otakar Švec prágai Sztálin-szobrát több mint két évvel a diktátor halála után, 1955 májusában avatták. A csehszlovák főváros egyik legszebb pontján elhelyezett szoborcsoport rohammunkában készült, így is a legkésőbb felavatott kelet-európai Sztálin-szobor lett belőle, igaz, egyúttal a legnagyobb méretű is. Az avatást a hatvanharmadik évében járó alkotó sem érte meg: néhány héttel korábban feleségével magukra nyitották a gázcsapot. Az emlékmű nem sokáig állt a helyén, 1962 októberében felrobbantották, talapzatát és a két oldalát ékesítő hatalmas díszláng-tálakat meghagyták. Még érdekesebb a kép, ha figyelmesebben nézzük. “Írósorsok” A teljes bejegyzés megtekintése

Páros kínt enyhíthet

Az Emberpár tipikusan olyan szobor, melynek legjellegzetesebb nézete a hátulnézete. Kiss István művét — ha csak nem a Balaton felől közelíti meg az ember — így is pillantjuk meg először, ebből a legjellegzetesebb nyárközepi perspektívából. Az 1960-ban a fonyódi mólónál a korszak a magyar szobrászat körében rövid ideig még használatban lévő anyagából, alumíniumból felállított kétalakos plasztika eredetileg a vízhez jóval közelebb helyezkedett el, a korabeli képek azt mutatják, hogy a szinte a piedesztált mosó víz és a fonyódi kikötő azóta jócskán átalakított vonalai jóformán szabályosan geometrikus környezetet és hátteret adtak a két figurának ebből a nézetből. “Páros kínt enyhíthet” A teljes bejegyzés megtekintése

A kalap

Vagy ahogyan kedvenc fiatalkori filmünkben, a Jules és Jimben olyan káprázatosan mondották: “le chapeau”. Nem is filmrészletet ajánlok a youtube-ról (mindenkit arra biztatok, keresse meg a jelenetet, nem árulom el, hol van, szerezze meg, kérje kölcsön, töltse le, nézze végig az egészet), hanem ezt a gyönyörű mai hommage-t; ezt látva azonnal érteni fogjuk, miről is van szó.

A kalapról. “A kalap” A teljes bejegyzés megtekintése

Kafka és a haverok

Dőltek a nevetéstől. Felolvastam nekik, és egyszerűen képtelenek voltak abbahagyni. Az elején tetszett ez, hogyne tetszett volna, még együtt nevetgéltem velük, de aztán elbizonytalanodtam, és végül, őszintén meg kell mondanom, már nagyon zavart. Úgy éreztem, engem röhögnek ki. Aztán arra kértem Maxot, égesse el az egészet. Nem égette el. Bogár lépjen nyitott szemedre, édes Maxom.

DSC_31002011-04-22_18-17-23