Mert szemben ülsz velem

“…s csak a te arcod látom /  és nincs mellette az enyém”, folytatja lendületes prozódiával öregkori szerelmes versében Illyés Gyula, “ahogyan megszoktam a fotografiákon /  és előszobák tükörén”. Vagy ahogy, tehetnénk hozzá a nevében mi, megszoktuk itt a blogban, hiszen a fekvő nőkről volt már korábban egy összeállítás, és lesz egyszer majd a fekvő férfiakról is, előzetesen annak itt most csak két gyors darabját mutatom meg,

“Mert szemben ülsz velem” olvasásának folytatása

Lábujjgyakorlat

Ujjgyakorlat következik, 2021 februárjában egy már majdnem besötétedő délutánon végigsétáltam a Lövőház utcán, az egykori “lövőház” felől a Mammut irányába, és mobiltelefonnal kötelességszerűen végigfényképeztem az utca páratlan, bal oldalán látható kapubejáratainak a díszítő domborműveit. Illetve hát nem a teljes táblákat (ezerszer lefényképezett kedves darabjaim ezek), most mindegyikből szándékosan csak a rajta látható alak vagy alakok lábfejét, amelyek nagyjából mind szemmagasságra vagy attól kicsivel lejjebb esnek. De végül arra gondoltam, nem illesztem be ezt a sorozatot a különösebb hírverés nélkül folyamatosan gyarapodó gyűjteményembe, a szoborlábakról készített régi posztomba (az egyik itt következő részlet egyébként szerepel ott), hadd burjánozzon inkább a láb, minden figurális szobor legelmaradhatatlanabb alkotóeleme — és mivel a figurák nagyobb része mezítlábas, címnek és műfaji megjelölésnek is meg fogja tenni az írás élén olvasható szó.

“Lábujjgyakorlat” olvasásának folytatása

Távolsági kosarasok igáslovát

Mezén lakkos távolsági kosarasok igáslovát sokkal nézem. Keverem mellük, küllemmerevek. Lábaik, kiken találata icipici, a találat nekik kiabál. Temetik négeres jeled, a delej seregén kitemet.

Ne rémüljön meg az olvasó, nem zakkant meg, és ami ennél sokkal fontosabb, én sem. Igásló éppenséggel még akadna,

“Távolsági kosarasok igáslovát” olvasásának folytatása

Szobornék városa

Szóval meglett, elkészült, mivel a mai nap kaptam kézhez, az imént vettem először a kezembe, 2020. december 17-ét nevezem a születésnapjának. Hogy fogantatására mikor került sor, azt nem szokás firtatni, de egészen pontosan nem is tudnám megmondani, a vajúdás mindenesetre nem tartott sokáig, a kisbaba 102 oldalas, 240 grammos, 16,8 x 18,8 centis, és ami a legfontosabb, egészséges.

“Szobornék városa” olvasásának folytatása

Újra — Rétfalvi Sándor budapesti épületszobrairól

A Mátrix című film második része után persze sokkal áramvonalasabb lennék, ha a “reloaded” szót írtam volna címként, vagy akár annak magyar változatát, az “újratöltvé”-t, esetleg a GPS által unos-untalan ismételt “újratervezést”-t, de hát ígérem, áramvonalasnak elég áramvonalas leszek így is. “Újra — Rétfalvi Sándor budapesti épületszobrairól” olvasásának folytatása

A számolatlan év — Fischer Györgyről

Éppen egy évvel ezelőtt nyitottam meg Dunakeszin, a VOKE József Attila Művelődési Központjának kiállítótermében Fischer György emlékkiállítását. Az állítás máris pontatlan, igazából 2018. szeptember 21-én, egy péntek kora este zajlott a megnyitó, mikor ez a poszt olvasható lesz, már bőven a következő év szeptember huszonvalahanyadikáját írjuk. De nem is az évfordulót akarom ünnepelni (minden egyes nap évfordulója valaminek, jelesnek, jelentéktelennek, aprónak, nagynak), bár nekem maga a kiállítás és a megnyitása nagyon is nagy dolog volt: az 1956-ban született és 2012-ben fiatalon elhunyt Fischer György munkássága szívügyem. Ünneplés helyett, hogy mégse legyen ez számolatlan év, közreadom Fischer György ritkán látható kisplasztikáiról az ezen a dunakeszi kiállításon készített képeimet, és végigmesélem, miért nem kerítettem sort minderre korábban.

tovább olvasom

Erős növek

Mindannyian ismerjük a közhelyet: a sikeres férfi mögött mindig ott egy erős, megbízható, a dolgokban határozott rendet tartó nő. Mögött, alatt, felett, oldalt — lényegében mindegy is, mert most olyan sikeres férfiakat ábrázoló szobrok jönnek (és per definitionem sikeres férfiak, hiszen szobruk áll), ahol az a bizonyos “erős nő” a főhős előtt foglal helyet. Előtt, és inkább alatt, mindig lent, feltétlenül lejjebb, mint a fő ember, a szobortalapzat alján.

tovább

Éltek-e még, régi lányok, vagy alusztok már?

Mészkő babák takarodója

Soha nem számítottam Cseh Tamás-rajongónak. Amikor ideje lett volna, középiskolás koromban, a hetvenes években, hiába volt rajtam jóbarátaim és általában nemzedéktársaim hatalmas nyomása, hidegen hagyott; amikorra felnőtt fejjel megszerettem, addigra viszont a rajongás műfaját hagytam magam mögött. Szeretni tudtam még, rajongani már csak érted — dúdolhattam volna nyugodt szívvel valamilyen nem létező Cseh Tamás–Bereményi Géza-parafrázist. bővebben

Nincsen helyem így, élők közt

Ez a poszt eredetileg április 11-re készült volna, de megírásában megakadályoztak különféle dolgok. A lendületem, amire márciusban látványosan szert tettem, április első hetében megtört. tovább olvasom, mert kíváncsi vagyok, mi történt

“A legjobb”

Ebbe a posztba belekergettem magam. Senki mást nem okolhatok amiatt, hogy létrejött, ó, jaj, csakis saját magamat. Aki figyelmesen olvasta az elmúlt években a blog némelyik bejegyzését, könnyedén rekonstruálhatja, hogyan történt; de azért segítek.

érdekel, hogyan