Címke: Pátzay Pál

Repríz

Varga Miklós szépséges kőbányai lányszobrának régebbi fényképeit egy korábbi, a Borsos Miklós alaktipológiáját tárgyaló bejegyzésemben felhasználtam már, napfényes, késő őszi, sárguló avaros felvételeket. Pár évvel később, a szobor közelébe tulajdonképpen véletlenül keveredve, aprólékosan újra végigfényképeztem, a környékén álló többi szobrot, melyek közül nem is egy a választott korszakom szempontjából fontos, a blogban már többször szóba hozott mű, akkor figyelmen kívül hagytam, és csak erre a szoborra összpontosítottam. Vegyük úgy, hogy ha a könyvek esetében áll a mondás, hogy az igazi olvasás az újraolvasás, akkor egy szoborblog esetében az igazi fényképezés az újrafényképezés.

“Repríz” olvasásának folytatása

Nővérem, nővérem

Nem mesélem el Lábán lányainak történetét, a gyengén látó Leáét, illetve húgáét, a szépséges Ráchelét, akit Jákob feleségül szeretett volna venni, le is töltötte érte hétéves szolgálatát, Lábán azonban a gyönyörű húg helyett a nem túl megnyerő Leát bocsátotta Jákob házastársi rendelkezésére. Jákob a nászéjszaka utáni méltatlankodására Lábán azt felelte, neki apaként figyelnie kell rá, hogy előbb idősebb lánya keljen el. De jó, rendben, ha annyira akarod Ráchelt, szolgáld le érte is a hét évet. Töltsd le, ez a férfi sorsa, ha mindenáron férj akar lenni.  Nem letöltöm, hanem tovább olvasom

A vonal el van vetve

“Kedves Uram, levelét s bizalmát köszönöm. Örülök neki, mert úgy látom, hasonló gondolkodással találkozom. Érdekes például az ön ötlete, az aranyóra-problema.

Nekem volt egy kísérletem, az, hogy az előfizető-gyűjtőknek ingyen rendelkezésére bocsátok dedikált könyveket. Csúnyábban alig bukott meg idea, mint ez. Húszezer körlevelet küldtünk szét, s összesen három jelentkező volt, azok közül is egy nyilvánvalóan zsarolt, mert egy negyedévi előfizetésre kötelezve el magát, húsz pengő ára könyvre reflektált. “A vonal el van vetve” olvasásának folytatása

Lejaklózottan

Antal Károlyra, az 1909-ben született és 1994-ben elhunyt szobrászra igazán nem vonatkozik az, amivel oly sok bejegyzést kezdtem az elmúlt hónapokban. Őt bizony kortársai kifejezetten nagy becsben tartották. Pályája töretlenül indult, elvégezte az Iparművészeti Iskolát és a Magyar Képzőművészeti Főiskolát, felnevelő mesterei, a pályán őt elindító legelső kollégái közé tartozott Mátrai Lajos György, Szentgyörgyi István és Ohmann Béla. 1934-35-ben ösztöndíjjal Rómában tartózkodott, hazatérte után a Százados úti művésztelep lakója lett. “Lejaklózottan” olvasásának folytatása

Mindég szilajabban pörög ujja

A Laborcz Ferenc egyalakos álló szobrai közül válogató, három darabból álló sorozat utolsó részéhez értem, visszafele haladva az időben, 1969-től egy 1967-es megállóval a hatvanas évtized elejére jutottunk, egészen pontosan 1963-ba: a Kígyóölő következik Budán, a Rózsadomb aljában, a téglafalhomlokzatos II. kerületi rendőrkapitányság előtt. “Mindég szilajabban pörög ujja” olvasásának folytatása

A kalap

Vagy ahogyan kedvenc fiatalkori filmünkben, a Jules és Jimben olyan káprázatosan mondották: “le chapeau”. Nem is filmrészletet ajánlok a youtube-ról (mindenkit arra biztatok, keresse meg a jelenetet, nem árulom el, hol van, szerezze meg, kérje kölcsön, töltse le, nézze végig az egészet), hanem ezt a gyönyörű mai hommage-t; ezt látva azonnal érteni fogjuk, miről is van szó.

A kalapról. “A kalap” olvasásának folytatása

Budapest 140

Két nappal ezelőtt, 2013. november 17-én volt 140. évfordulója annak, hogy Pest, Buda és Óbuda Budapest néven, a jelenlegi I-XIV. kerület területén egyesült (a mai közigazgatási kerületek csak később, a harmincas években jöttek létre, a mostani Nagy-Budapest pedig 1950-ben). Későn kaptam azonban észbe, hogy feltöltsem az itt látható sorozatot, 140 képet 140 budapesti szoborról, és két nappal már túlszaladtam az alkalmon. “Budapest 140” olvasásának folytatása