Apa hazérkezik, elfáradt az egész napi munkától, de minden kimerültsége elillan, amikor az előszobában elésiet két kisleánya, a már iskolás Kiskati és az anyja karjaiból integető Évike. A feleség, a nagy Kati is rettentően fáradt, csak ő másképp és másmitől, mint a ledolgozott műszak után a hazaútra munkaruháját öltönyre, nyakkendőre cserélő férje. A géplakatosok nem szoktak önéletrajzot írni. A géplakatosokat elfelejtik. Csendben, feltűnés nélkül múlnak el.
“Apa hazajön” olvasásának folytatása
Krasznahorkai László Nobel-díjára
— Nézd csak, ott, azon a kilencedik emeleti ablakon kell bevinned a karácsonyfát.
“Hinni” olvasásának folytatása
— Ilyen picin múlt, hogy elkéssek. A kalauz már nyomta a csengőt, a sofőr csukta az ajtót, de a résen még be tudtam dugni a kezem, kénytelenek voltak kinyitni, és felszálltam a buszra. Különben nem értem volna ide a felvonulásodra.
— Nem mondod.
Women with two left eyes are always smiling. But maybe you shouldn’t look into it.
A minap újra kiposztoltam ezt a régebbi emlékemet a Facebookon, és bár nem szobor, eszembe juttatta a hozzá fűzött rövid kis reflexiót, ami, ha nagyon akarom, történetnek is beillik:
“A nézését meg a járását” olvasásának folytatásaLeányom, nyugalom.
“Nyugalom” olvasásának folytatásaEgy szentet és egy boldogat
“Befóliázva” olvasásának folytatása
A férfiszépségért is meg kell küzdeni. Nem is szépség az, úgy mondanám inkább, ápoltság. Ápolt az, ami érdekből tetszik. Hajak, szőrök, kunkorok, farkincák. Macskabajusz. Tudjátok, mennyibe kerül egy ilyen macskabajusz? Nem pénzben. Időben, gondoskodásban, törődésben. Hát hónapok, évek, és naponta is több óra. A hiúság várása. És ti szakállmángorlást is vállaltok. Már csak egy jó fogorvos kell, és megvagyok.
