Vissza akkor a régi kerékvágásba, az előző, zenéről szóló poszt után újra a szobrokhoz. Előjáték jön tulajdonképpen, előjáték és bemelegítés a korsós nő már sokszor megígért, a közeljövőben bemutatandó nagy szobrászati témájához (a képek többé-kevésbé már együtt vannak, csak nézegetnem kell még őket egy darabig), és R. Kiss Lenke közkedvelt veszprémi szobra erre az előzetes szemlére a legalkalmasabb.
““…de mind közül, amit te gyűjtesz…”” A teljes bejegyzés megtekintése
Gyorsan, gyorsan, gyorsan. A blogírásnak ez a legfontosabb szabálya, gyorsan írni, lehetőleg röviden, két-három képet hozzácsapni az egy monitornyi szöveghez (ami jó, ha tartalmaz egy-két homályos, de sokatmondó idézetet), és már mehet is, falhatja az a hat-nyolc-tizennégy olvasó, aki rendszeresen követ bennünket, kíváncsi lelkünk mindenkori apró rezdüléseire vagy véletlenül éppen belénk akad az internet végeláthatatlan óceánján.
“Sosztakovics-mozaik. Széljegyzetek egy Bildungsromanhoz” A teljes bejegyzés megtekintése
Fiatal koromból, bár ehhez nyilvánvalóan hozzájárul, hogy megöregedtem, határozottan olyan emlékeim vannak a budapesti tömegközlekedésről, hogy egy-egy BKV-járművön megtett út kifejezetten kellemes társasági eseménynek számított. “Utazás: Délután az M1-en” A teljes bejegyzés megtekintése
Csak tudnám azt a hetedik számot! “Ne reménykedj, lesz oktatás” A teljes bejegyzés megtekintése
Tudtam, hogy el fog érkezni ez a pillanat is, bár bevallom őszintén, korábbra vártam. Ennek a posztnak a tavaly júniusi képeit már régebben összegyűjtöttem az egyik mappámba, néha rájuk néztem, de aztán továbblapoztam mindig. Arra gondoltam, hogy majd egy november végi vagy január közepi, a fűtött szobában töltött napon, amikor majd a legnagyobb lesz a távolság a külső körülmények és a képek evidens tárgyai, hideg és meleg, bezártság és szabadság, depresszió és boldogság között, rövid szöveget írok hozzájuk és feltöltöm őket. Azt nem hittem volna, hogy ez ilyen sokáig, eddig a váratlan 2018-as télig, február legvégéig, március elejéig húzódik majd el.
“Róma kútjai, avagy Azért az azúr víz az úr” A teljes bejegyzés megtekintése
Furcsa dolog a nyelvhasználat. Még a nyelvi készlet hiányai is mintha az adott nyelv beszélőinek lelkialkatáról árulkodnának. A címből elősejlő fordulat (a “nem most léptem le a falvédőről” és közvetlen párja, a “nem most jöttem a 6.20-assal”) a magyarban például sosem fordul elő állító szemléletű megfogalmazásban, a tagadás formálisan az időhatározóra, és nem a mondat egészére vonatkozik. A hétköznapi használatban nem mondjuk, noha grammatikailag helyes mondat, hogy *”most léptem le a falvédőről” vagy *”most jöttem a 6.20-assal” (és egyáltalán nem mondjuk, hogy *”most nem léptem le a falvédőről”) — vagy ha igen, mint a Most jöttem a falvédőről, a két szólás kontaminációjával az első kiadott Google-találat esetében, a Born Yesterday című hollywoodi filmvígjáték magyar címeként, annak oka van (de ez másik hatalmas témához vezet: címet nem fordítunk, hanem adunk). A tagadás mellett jelentőségteljes továbbá az egyes szám első személyű formula is. Ironikus, eltúlzóan megerősítő hangsúllyal elő-előfordulhat harmadik személyben, kérdésként esetleg másodikban, de a szólás alapállapota a tagadás és az egyes szám első személyű fogalmazás, amihez a hozzáadó-belefoglaló is negatív alakja révén tartalmilag a hetykeséggel vegyes büszkeség társul, “én se most léptem le a falvédőről”, még gyakrabban, a szükséges módosítószóval kiegészülve amolyan csattanószerű, záró logikai következtetés, úgyszólván a végső érv egy vitában vagy egy végigmesélt történetben: “hát én se most léptem le a falvédőről”. “Nem most léptem fel falvédőnek” A teljes bejegyzés megtekintése
Ez a poszt egyik tavalyi ígéretem következménye, beharangoztam ugyanis Ungvári Lajos a tiszaújvárosi erőmű előtti parkocskában elhelyezett szobrát. De amikor a képekhez jutottam, rájöttem, nem megyek velük sokra, és nem akartam a Mit lát a szobor? 2.0-ás variációját megírni, lentebb majd könnyedén megítélhető, végül legfeljebb úgy is csak az 1.01-es verzió jött volna össze. Na de mire jó, ha az ember merevlemezén van egypár szoborkép tartalékban? Pontosan erre. Ungvári Napozó nőjének sikerült két társat is találnom, az egyiket, Grantner Jenőét Tatabányáról eddig sehogyan sem sikerült beillesztenem a blogba, a másikat, Ferenczy Béni ülő nőjét a Krisztinavárosból az egyik bejegyzésbe már igen, de aztán kivettem onnan, gondolván, lesz annak majd jobb helye is. Hát itt ez a hely, ráadásul a három felállítási évszám (1959, 1961, illetve 1967) szinte magától megad minden magyarázatot, anélkül, hogy nekem tovább kéne szaporítanom a szót.
