Láttál-e boldog szobrászokat?

Antal Károlyról (1909–1994) elmondtam már itt a blogon, legrészletesebben a pécsi, jakháton ülő Kőrösi Csoma Sándor-szobra kapcsán kifejtett röpke pályaképben, hogy — ellentétben sok kor- és kartársával — ő nem a mindenkori korszaka hányatott vagy mellőzött, ambícióit teljesen betölteni sosem tudó, megkeseredett vagy elgyötört művész életét élte. Pályája a kezdetektől, a harmincas évek közepétől a befejezésig, nagyjából a rendszerváltásig minden látható jel szerint a sikeresség jegyében telt el. Aki ennek részleteire kíváncsi, olvassa el a bevezetőt a hivatkozott írásban, nyolc év alatt igazából nem tudtam meg újabb fontos, perdöntő dolgokat Antal Károlyról, mint amennyit ott leírtam. Láttam néhány másik szobrát, de ez nem változtatott eredeti meggyőződésemen — ahogy mondani szokták: sőt.

“Láttál-e boldog szobrászokat?” olvasásának folytatása

Megvilágosodás

Néhány évvel ezelőtt, egy terjedelmesebb tanulmányhoz rövid pályaképet, amolyan kisportrét terveztem írni Mózes Attiláról, az erdélyi prózairodalom akkor még élő kismesteréről, és a felkészülés részeként kimásoltam egy idézetet Napnyugati vándorlás című novellájából, a Füstkorom című, 1984-es kötetéből. Szabályosan a gépembe pötyögtem a részletet, az interneten a novella akkor még nem volt meg sehol vagy én nem találtam meg (Mózes Attila idővel ún. “posztumusz tagja” lett a Digitális Irodalmi Akadémiának). A részletet végül terjedelmi okok miatt a tanulmányban nem használtam fel, de a szöveg hatott rám, mert az emlékezetemben, és ami a fontosabb, a számítógépem merevlemezén ott maradt. Amikor 2017 januárjának utolsó napján, 64 éves korában az író meghalt, a Facebookon emlékezésként ezt a részletet idéztem tőle. A következőképpen hangzik:

“Megvilágosodás” olvasásának folytatása

Kezdődik

Mindig ezzel a szoborral szoktam emlékezetessé tenni, ha valamilyen nagyobb nemzetközi futballverseny a nagyvilágban kezdetét veszi — Mikus Sándor az egykori Népstadion szoborkertjében felállított szobrával, a Labdarúgókkal, amely megszületése óta mind a mai napig a legjobb focistaszobor szerte Magyarországon. A mostani mód mégis új az eddigiekhez képest, hiszen körbeforgó animációt eddig egyszer sem csináltam róla, továbbá szinte maga a szobor is új, és ebben benne van az örömöm: az újonnan felépített Puskás Arénából nem tűntek el ezek a böhöm szocreál szobrok, a stadion 2019-es megnyitása óta a hibátlanul felújított szobrot viszont most, a fényképezéskor volt először alkalmam közelről látni.

“Kezdődik” olvasásának folytatása

Ászló

És akkor Nemes Nagy Ágnes Párbeszéd című kétsorosának szellemében, a legtovábbi módon, ameddig diadalmasságban a huszadik század e szigorú klasszikusa elment:

“– Engedj, zászlórúd! Mért markolsz vissza a széltől?

— Rongy lennél egyedül. Így lobogó, lobogó.”

Mert szemben ülsz velem

“…s csak a te arcod látom /  és nincs mellette az enyém”, folytatja lendületes prozódiával öregkori szerelmes versében Illyés Gyula, “ahogyan megszoktam a fotografiákon /  és előszobák tükörén”. Vagy ahogy, tehetnénk hozzá a nevében mi, megszoktuk itt a blogban, hiszen a fekvő nőkről volt már korábban egy összeállítás, és lesz egyszer majd a fekvő férfiakról is, előzetesen annak itt most csak két gyors darabját mutatom meg,

“Mert szemben ülsz velem” olvasásának folytatása

Lábujjgyakorlat

Ujjgyakorlat következik, 2021 februárjában egy már majdnem besötétedő délutánon végigsétáltam a Lövőház utcán, az egykori “lövőház” felől a Mammut irányába, és mobiltelefonnal kötelességszerűen végigfényképeztem az utca páratlan, bal oldalán látható kapubejáratainak a díszítő domborműveit. Illetve hát nem a teljes táblákat (ezerszer lefényképezett kedves darabjaim ezek), most mindegyikből szándékosan csak a rajta látható alak vagy alakok lábfejét, amelyek nagyjából mind szemmagasságra vagy attól kicsivel lejjebb esnek. De végül arra gondoltam, nem illesztem be ezt a sorozatot a különösebb hírverés nélkül folyamatosan gyarapodó gyűjteményembe, a szoborlábakról készített régi posztomba (az egyik itt következő részlet egyébként szerepel ott), hadd burjánozzon inkább a láb, minden figurális szobor legelmaradhatatlanabb alkotóeleme — és mivel a figurák nagyobb része mezítlábas, címnek és műfaji megjelölésnek is meg fogja tenni az írás élén olvasható szó.

“Lábujjgyakorlat” olvasásának folytatása

Távolsági kosarasok igáslovát

Mezén lakkos távolsági kosarasok igáslovát sokkal nézem. Keverem mellük, küllemmerevek. Lábaik, kiken találata icipici, a találat nekik kiabál. Temetik négeres jeled, a delej seregén kitemet.

Ne rémüljön meg az olvasó, nem zakkant meg, és ami ennél sokkal fontosabb, én sem. Igásló éppenséggel még akadna,

“Távolsági kosarasok igáslovát” olvasásának folytatása

Szobornék városa

Szóval meglett, elkészült, mivel a mai nap kaptam kézhez, az imént vettem először a kezembe, 2020. december 17-ét nevezem a születésnapjának. Hogy fogantatására mikor került sor, azt nem szokás firtatni, de egészen pontosan nem is tudnám megmondani, a vajúdás mindenesetre nem tartott sokáig, a kisbaba 102 oldalas, 240 grammos, 16,8 x 18,8 centis, és ami a legfontosabb, egészséges.

“Szobornék városa” olvasásának folytatása

Újra — Rétfalvi Sándor budapesti épületszobrairól

A Mátrix című film második része után persze sokkal áramvonalasabb lennék, ha a “reloaded” szót írtam volna címként, vagy akár annak magyar változatát, az “újratöltvé”-t, esetleg a GPS által unos-untalan ismételt “újratervezést”-t, de hát ígérem, áramvonalasnak elég áramvonalas leszek így is. “Újra — Rétfalvi Sándor budapesti épületszobrairól” olvasásának folytatása