Magyarázatok A. számára

[Az itt következő írás eredetileg 2003-ban íródott, és Frankl Aliona és Zeke Gyula A másik város című, a Kijárat Kiadó gondozásában abban az évben megjelent kötetének bemutatóján hangzott el az Írók Boltjában. Az utolsó mondat optimista várakozását a könyv végül nem teljesítette be, még a legmegbízhatóbb kortárs könyvadatbázisban, a moly.hu oldalán sem található meg. Kissé furcsa, de pár évvel ezelőtti Zeke Gyula-könyvbemutatómhoz hasonlóan az elhangzása után ezt a megnyitószöveget sem publikáltam. Ebben a bejegyzésben a szokásaimmal ellentétben nem a saját képeimmel hozakodom elő — régtől fogva az egyik antikvárium internetes oldaláról megvoltak nekem a szövegközi képek, a borító és két további kép a könyvből, és mivel a szöveg négy bekezdésből áll, a három kép ezúttal éppen kapóra jött. Aki többre is kíváncsi, a Jelenkor folyóirat archívumában, ahogy a szövegben is szó esik róla, az 1998 április és 1999 decemberi időszak számainak pdf-oldalain párosával elhelyezve sokat megtalál közülük. — Más tészta a poszt nyitóképe, a szivarra gyújtó Zeke Gyulát ábrázoló portré Oláh Gergely Máté felvétele, a kép itteni felhasználásának engedélyezését neki külön köszönöm. — csi.]

“Magyarázatok A. számára” olvasásának folytatása

Mezítláb a parkban

Csak a jóisten a megmondhatója, még én sem tudom, az elmúlt években vajon miért nem éreztem szükségét egyszer sem, hogy feltöltsem ennek a bejegyzésnek a főszereplőjét, Marton László Egry Józsefről készített, Lágymányoson 1980-ban felállított szobrát. Az itt láható képeket mind egyetlen alkalommal készítettem, 2014 januárjában, az azóta eltelt több mint tíz évben egyszer sem éreztem késztetést, hogy a szoborhoz még egyszer kimenjek és újra lefényképezzem, a majdnem negyven első felvételem körültekintően körbejárta a szobrot, és fogalmam sincs róla, mi tartott vissza (a fényképészeti elégtelenségérzet biztosan nem), hogy a sorozatból poszt legyen.

“Mezítláb a parkban” olvasásának folytatása

Apa hazajön

Apa hazérkezik, elfáradt az egész napi munkától, de minden kimerültsége elillan, amikor az előszobában elésiet két kisleánya, a már iskolás Kiskati és az anyja karjaiból integető Évike. A feleség, a nagy Kati is rettentően fáradt, csak ő másképp és másmitől, mint a ledolgozott műszak után a hazaútra munkaruháját öltönyre, nyakkendőre cserélő férje. A géplakatosok nem szoktak önéletrajzot írni. A géplakatosokat elfelejtik. Csendben, feltűnés nélkül múlnak el.

“Apa hazajön” olvasásának folytatása

Bábos kettő pont nulla

2017 februárjában, Tóth Ila dunaújvárosi Bábozójának akkori blogbeli sikerén felbuzdulva egy téli napon kimentem Óbudára, a Filatorigát környékére, és megkerestem a másik köztéren álló nevezetes bábos szobrot, Nagy Sándor ténylegesen is Bábjátékos címen elnevezett mészkő szobrát. A téli képeimmel elégedetlen voltam, úgyhogy pár héttel később, már a májusi zöldellésben megismételtem utamat a szoborhoz.

“Bábos kettő pont nulla” olvasásának folytatása

A kis focista

Lassan hosszúra érő életem során végül nem tudtam dűlőre jutni abban a kérdésben, hogy a lét határozza-e meg a tudatot, avagy épp fordítva, a tudat a létet. Annyi tény, hogy az itt következő szobrot rengetegszer néztem és fényképeztem, mikor a közelében jártam (kisebbik fiam a szomszédos egyesületben kergette a focilabdát, és a másfél órás, néha hosszabbra nyúló edzések a nézegetésre, fényképezésre bőven adtak alkalmat), de az is tény, hogy noha jó ideje már nem látom hetente kétszer, olykor háromszor is a szobrot, nem része a létemnek, a fejemben, ha úgy tetszik, a tudatomban mégiscsak ott maradt, a képeket összegyűjtöttem róla és terveim között sorban állt, hogy végül önálló poszt szülessen a szoborról.

“A kis focista” olvasásának folytatása

Páratlanul

Elegendő ránézni a nyitóképre, hogy világos legyen, ez a szobor és róla ez a kép csak egy hajszállal, vagy úgy is lehet mondani, mindössze egy szempillával maradt le arról, hogy előző posztom, a Hátulról című gyűjtemény becses darabja legyen.

“Páratlanul” olvasásának folytatása

Hátulról

Nem a blogban már sokszor felidézett, mostanra kicsit elhasznált vicc poénját akarom újra felmelegíteni (“Ha elrontjuk hátulról, kezdhetjük elölről”), hanem ezzel az induláskor még rövid, idővel aztán talán majd bővülő képgyűjteménnyel azt szeretném bizonyítani, hogy a háromdimenziós figurális szobroknak nemcsak elöl-, alul-, felül- vagy oldalnézetük, hanem hátulnézetük is van, még akkor is, ha a dolgok természeténél fogva a köztéri szobrok esetében ez a legelhanyagoltabb, leghozzáférhetetlenebb és egyben legnépszerűtlenebb nézőpont. De létezik, és messzemenően legális — az itt következő sorozat pedig ezt a messzemenő legalitást kívánja igazolni. Oly módon, hogy a felsorakoztatott szobrok hagyományos elölnézetét nem fogom itt mellékelni, az esetek egy részében az olvasó ezeket a való élményeiből úgyis fel tudja idézni, vagy ha nem, a blogban látható képanyag segítségével könnyedén azonosítani tudja.

“Hátulról” olvasásának folytatása

Lesifotós kutyák

A kétszer két szobrot még 2022 szeptemberében fényképeztem, aztán egész egyszerűen elfelejtkeztem róluk, pontosabban úgy emlékeztem rájuk, hogy majmok a szereplői, nem kutyák, és az, hogy végül kutyák, felborította egy másik tervemet, ők pedig visszahullottak az elfeledettség homályába. Néha elém kerültek (legutóbb a London szépségeit ecsetelő posztom képeinek válogatásakor), de a dolog végezetül annyiban maradt.

“Lesifotós kutyák” olvasásának folytatása

Kanyar nélkül

Erre a szoborra több mint tíz éven át vártam, nagyjából azóta, hogy a szobrok érdekelni kezdtek, a rögeszméimmé váltak, és a látásomnak elválaszthatatlanul része lett, hogy az egyébként semleges vagy indifferens látványt nyújtó térben kiszúrjak magamnak egy-egy ott álló, korábban sosem észlelt szobrot vagy térbeli műalkotást.

“Kanyar nélkül” olvasásának folytatása