Lassan hosszúra érő életem során végül nem tudtam dűlőre jutni abban a kérdésben, hogy a lét határozza-e meg a tudatot, avagy épp fordítva, a tudat a létet. Annyi tény, hogy az itt következő szobrot rengetegszer néztem és fényképeztem, mikor a közelében jártam (kisebbik fiam a szomszédos egyesületben kergette a focilabdát, és a másfél órás, néha hosszabbra nyúló edzések a nézegetésre, fényképezésre bőven adtak alkalmat), de az is tény, hogy noha jó ideje már nem látom hetente kétszer, olykor háromszor is a szobrot, nem része a létemnek, a fejemben, ha úgy tetszik, a tudatomban mégiscsak ott maradt, a képeket összegyűjtöttem róla és terveim között sorban állt, hogy végül önálló poszt szülessen a szoborról.
“A kis focista” olvasásának folytatásaPáratlanul
Elegendő ránézni a nyitóképre, hogy világos legyen, ez a szobor és róla ez a kép csak egy hajszállal, vagy úgy is lehet mondani, mindössze egy szempillával maradt le arról, hogy előző posztom, a Hátulról című gyűjtemény becses darabja legyen.
“Páratlanul” olvasásának folytatásaHátulról
Nem a blogban már sokszor felidézett, mostanra kicsit elhasznált vicc poénját akarom újra felmelegíteni (“Ha elrontjuk hátulról, kezdhetjük elölről”), hanem ezzel az induláskor még rövid, idővel aztán talán majd bővülő képgyűjteménnyel azt szeretném bizonyítani, hogy a háromdimenziós figurális szobroknak nemcsak elöl-, alul-, felül- vagy oldalnézetük, hanem hátulnézetük is van, még akkor is, ha a dolgok természeténél fogva a köztéri szobrok esetében ez a legelhanyagoltabb, leghozzáférhetetlenebb és egyben legnépszerűtlenebb nézőpont. De létezik, és messzemenően legális — az itt következő sorozat pedig ezt a messzemenő legalitást kívánja igazolni. Oly módon, hogy a felsorakoztatott szobrok hagyományos elölnézetét nem fogom itt mellékelni, az esetek egy részében az olvasó ezeket a való élményeiből úgyis fel tudja idézni, vagy ha nem, a blogban látható képanyag segítségével könnyedén azonosítani tudja.
“Hátulról” olvasásának folytatásaLesifotós kutyák
A kétszer két szobrot még 2022 szeptemberében fényképeztem, aztán egész egyszerűen elfelejtkeztem róluk, pontosabban úgy emlékeztem rájuk, hogy majmok a szereplői, nem kutyák, és az, hogy végül kutyák, felborította egy másik tervemet, ők pedig visszahullottak az elfeledettség homályába. Néha elém kerültek (legutóbb a London szépségeit ecsetelő posztom képeinek válogatásakor), de a dolog végezetül annyiban maradt.
“Lesifotós kutyák” olvasásának folytatásaHinni
Krasznahorkai László Nobel-díjára
— Nézd csak, ott, azon a kilencedik emeleti ablakon kell bevinned a karácsonyfát.
“Hinni” olvasásának folytatásaKanyar nélkül
Erre a szoborra több mint tíz éven át vártam, nagyjából azóta, hogy a szobrok érdekelni kezdtek, a rögeszméimmé váltak, és a látásomnak elválaszthatatlanul része lett, hogy az egyébként semleges vagy indifferens látványt nyújtó térben kiszúrjak magamnak egy-egy ott álló, korábban sosem észlelt szobrot vagy térbeli műalkotást.
“Kanyar nélkül” olvasásának folytatásaBronzavonz és Kéjarany
Babiczky Tibornak
Bronzavonz és Kéjarany két olyan név az Ulysses szövegében, amellyel a magyar olvasón kívül senki más nem találkozhat a regény lapjain. James Joyce az Ulysses 11., Szirének című fejezetében nem írt le ezekre bármiben is hasonlító angol megnevezéseket, kiírta viszont a dublini Ormond hotel bárjában és éttermében ott üldögélő két leányzó, a vörösesbarna Miss Douce és a szőke Miss Kennedy polgári nevét. A magyar elnevezések tisztán és sallangmentesen Szentkuthy Miklós 1974-es fordításának leleményei. Olyannyira jól sikerült védjegy-megoldások, hogy a Szentkuthy-fordítást 2012-re átigazító és alaposan megújító kvartett (Gula Marianna, Kappanyos András, Kiss Gábor Zoltán, Szolláth Dávid) sem törölte ki őket, legfeljebb tulajdonnevekből köznevekké alakították át a két nevet, és valamelyest szelidítettek Szentkuthy fordítói nekibuzdulásán, aki ezen a ponton jól láthatóan élvezettel lubickolt találmányában (“Bronzarany” még igen, de “Kéjavonz” például már nem szerepel az új változatban). Az átigazítás munkájáról beszélve a kvartett tagjai különben több ízben is példának hozták fel Szentkuthy Miklós fordítói kongenialitására a “Bronzavonz” és “Kéjarany” variációkat.
“Bronzavonz és Kéjarany” olvasásának folytatásaA beszéd elviselhetetlen könnyűsége
The Beauty of London
A felületes kívülálló vagy a véletlen látogató számára úgy tűnhet, az utóbbi hónapokban elhanyagoltam a blogot. Valóban nem született új bejegyzés tavaly november óta, és őszintén szólva tényleg nem is nagyon fényképeztem új szobrot a mögöttem lévő néhány hónapban; olyat egészen biztosan nem, ami azonnali posztot kívánt volna. De sok mindent javítgattam, csiszolgattam, pontosítottam és egészítettem ki az elmúlt időben, például az ülő szobrok vagy az erkélytartók gyűjteményét, a Trabantjaimat stb. — a szoborlábas posztom pedig koncepciót váltott és valósággal új életre kelt. De tény, hogy a mögöttem lévő hetekben leginkább a Flickr-fényképeimmel foglalkoztam, és három képsorozat is a fejemben volt, amiket eredetileg ide, a blogra szánt bejegyzésként terveztem el, és amik közül kettőt végül a Flickr-folyamomban sütöttem el.
“The Beauty of London” olvasásának folytatásaNem mondod
— Ilyen picin múlt, hogy elkéssek. A kalauz már nyomta a csengőt, a sofőr csukta az ajtót, de a résen még be tudtam dugni a kezem, kénytelenek voltak kinyitni, és felszálltam a buszra. Különben nem értem volna ide a felvonulásodra.
— Nem mondod.
