Mert szemben ülsz velem

“…s csak a te arcod látom /  és nincs mellette az enyém”, folytatja lendületes prozódiával öregkori szerelmes versében Illyés Gyula, “ahogyan megszoktam a fotografiákon /  és előszobák tükörén”. Vagy ahogy, tehetnénk hozzá a nevében mi, megszoktuk itt a blogban, hiszen a fekvő nőkről volt már korábban egy összeállítás, és lesz egyszer majd a fekvő férfiakról is, előzetesen annak itt most csak két gyors darabját mutatom meg,

“Mert szemben ülsz velem” olvasásának folytatása

Lábujjgyakorlat

Ujjgyakorlat következik, 2021 februárjában egy már majdnem besötétedő délutánon végigsétáltam a Lövőház utcán, az egykori “lövőház” felől a Mammut irányába, és mobiltelefonnal kötelességszerűen végigfényképeztem az utca páratlan, bal oldalán látható kapubejáratainak a díszítő domborműveit. Illetve hát nem a teljes táblákat (ezerszer lefényképezett kedves darabjaim ezek), most mindegyikből szándékosan csak a rajta látható alak vagy alakok lábfejét. De végül arra gondoltam, nem illesztem be ezt a sorozatot a különösebb hírverés nélkül folyamatosan gyarapodó gyűjteményembe, a szoborlábakról készített régi posztomba (az egyik itt következő részlet egyébként szerepel ott), hadd burjánozzon inkább a láb, minden figurális szobor legelmaradhatatlanabb alkotóeleme — és mivel a figurák nagyobb része mezítlábas, címnek és műfaji megjelölésnek is meg fogja tenni az írás élén olvasható szó.

“Lábujjgyakorlat” olvasásának folytatása

Távolsági kosarasok igáslovát

Mezén lakkos távolsági kosarasok igáslovát sokkal nézem. Keverem mellük, küllemmerevek. Lábaik, kiken találata icipici, a találat nekik kiabál. Temetik négeres jeled, a delej seregén kitemet.

“Távolsági kosarasok igáslovát” olvasásának folytatása

Szobornék városa

Szóval meglett, elkészült, mivel a mai nap kaptam kézhez, az imént vettem először a kezembe, 2020. december 17-ét nevezem a születésnapjának. Hogy fogantatására mikor került sor, azt nem szokás firtatni, de egészen pontosan nem is tudnám megmondani, a vajúdás mindenesetre nem tartott sokáig, a kisbaba 102 oldalas, 240 grammos, 16,8 x 18,8 centis, és ami a legfontosabb, egészséges.

“Szobornék városa” olvasásának folytatása

Újra — Rétfalvi Sándor budapesti épületszobrairól

A Mátrix című film második része után persze sokkal áramvonalasabb lennék, ha a “reloaded” szót írtam volna címként, vagy akár annak magyar változatát, az “újratöltvé”-t, esetleg a GPS által unos-untalan ismételt “újratervezést”-t, de hát ígérem, áramvonalasnak elég áramvonalas leszek így is. “Újra — Rétfalvi Sándor budapesti épületszobrairól” olvasásának folytatása

Elég

Jellegzetes, mindannyiunk számára ismerős mozdulat, ahogy Ettore Ferrari ábrázolja Giordano Brunót a filozófus Rómában, a Campo de’ Fiorin (kivégzésének helyszínén) 1889-ben felállított egész alakos szobrán. Giordano Bruno szigorúan, mondhatni megbocsátás nélkül mered előre, jobb kezének mutatóujját amolyan rögtönzött könyvjelzőként a derekának támasztott könyv lapjai közé csúsztatja. Nem tudni, saját könyve-e vagy egy olyan könyv, amelyikből a halálát hozó tudáshoz jutott – a könyv általában békés, lágy, barátságos dolog, nem sértheti azt a mutatóujjat semmilyen módon. Képzeljük el ezt a jelenetet burnótszelencével, az éles fém kellemetlen hasításával ugyanebben a helyzetben, vagy még tovább. De ennyi is elég.

Innen oda

A közúti szállítás komoly dolog. Még a KRESZ is előírja, mit szabad, mit nem, ha az autónkba pakolunk vagy a tetején szállítunk. Súly, méret, alak, nem gyerekjáték ez, még lezuhan az a lapraszerelt IKEA-ebédlőasztal, és képes agyonütni a mögöttem jövőt. Vagy egy ártatlan gyereket, nyugdíjas öregasszonyt, akárki jóisten teremtményét. De én semmit nem bízok a véletlenre. Rakományt is, járművet is megerősítem, rögzítem biztosan, ha innen oda viszek valamit. Márpedig én gyakran viszek, ezt is, azt is. Mindent viszek.

Ilia Mihály 85

A lentebb olvasható szöveget huszonöt évvel ezelőtt írtam, Ilia Mihály hatvanadik születésnapjára, Füzi László felkérésére, és a Forrás 1994. szeptemberi számában jelent meg. De nem akarom megúszni ezt a jeles napot pusztán ezzel az egyszerű reprízzel, bár az írás minden nekem fontos mozzanatot tartalmaz egykori tanáromról, talán mondhatom úgy, barátomról, majdnem negyven irodalmi évem során legfőbb, legfigyelmesebb segítőmről, az akkor hatvan éves Ilia Mihályról. tovább

A számolatlan év — Fischer Györgyről

Éppen egy évvel ezelőtt nyitottam meg Dunakeszin, a VOKE József Attila Művelődési Központjának kiállítótermében Fischer György emlékkiállítását. Az állítás máris pontatlan, igazából 2018. szeptember 21-én, egy péntek kora este zajlott a megnyitó, mikor ez a poszt olvasható lesz, már bőven a következő év szeptember huszonvalahanyadikáját írjuk. De nem is az évfordulót akarom ünnepelni (minden egyes nap évfordulója valaminek, jelesnek, jelentéktelennek, aprónak, nagynak), bár nekem maga a kiállítás és a megnyitása nagyon is nagy dolog volt: az 1956-ban született és 2012-ben fiatalon elhunyt Fischer György munkássága szívügyem. Ünneplés helyett, hogy mégse legyen ez számolatlan év, közreadom Fischer György ritkán látható kisplasztikáiról az ezen a dunakeszi kiállításon készített képeimet, és végigmesélem, miért nem kerítettem sort minderre korábban.

tovább olvasom