Nyelvem határai a világom határait jelentik. Ifjú koromban, Esterházy Péter írásainak rajongó olvasóiként sokan voltunk, akik szükségét éreztük, hogy szövegeinkbe időnként egy-egy Wittgentstein-átköltést szúrjunk be. (Wittgensteinnek is, mint oly sokaknak akkoriban, ő, Esterházy volt a legtermészetesebb, leginformálisabb és ezért leghatékonyabb közvetítője.) És tényleg így van, ahogy Wittgenstein fentebb mondja, a blognak ezekhez a posztjaihoz, nem is feltétlenül a pontosság kedvéért (hiszen mindezt majd megírom még pontosabban is), hanem inkább azért, hogy a beléjük foglalt világ még messzebbre terjedhessen, néha muszáj új szavakra szert tennem, olyanokra, amiket az élet más területein egyébként nem használok.
Címke: Esterházy Péter
Feketén-fehéren — Bodor Ádám köszöntése képekben
Egy nappal nyolcvanadik születésnapja után, február 23-án köszöntötték Bodor Ádámot barátai, pályatársai és olvasói a Petőfi Irodalmi Múzeumban, egy idő óta most már a színhely brandjének számító szokásos évfordulós ünneplésen (azzal az eltéréssel, hogy ellentétben az ezeknek az esteknek az általában bevett koreográfiájával, ezúttal nem folyt élő színpadi beszélgetés az ünnepelttel). Laudációt Parti Nagy Lajos mondott, a Magvető Kiadó nevében Nyáry Krisztián, az irodalmi múzeum és a Digitális Irodalmi Akadémia részéről E. Csorba Csilla köszöntötte az írót. Spiró György, Balla Zsófia, Szüts Miklós, Báthori Csaba és Závada Pál Bodor Ádám valamelyik könyvéből olvasott fel részleteket, Darvasi László és Esterházy Péter pedig Bodor-parafrázisokat. Melis Lászlóék dalt adtak elő. Levetítettek két részletet is a Bodor Ádám novellái alapján készült, A barátkozás lehetőségei című, Ferenczi Gábor rendezte filmből. A zenét Ágoston Béla és együttese szolgáltatta, az este házigazdája Szegő János volt. “Feketén-fehéren — Bodor Ádám köszöntése képekben” olvasásának folytatása
A szépen cigiző Weöres Sándor
Székesfehérvár ezzel a domborműves emléktáblával emlékezett meg Weöres Sándorról, aki röviddel pécsi könyvtárigazgatósága után, a háborút követő hónapokban vezette a város múzeumát. Az emléktábla Nagy Benedek munkája, 2013 júniusában avatták az eredeti múzeumépület Országzászló térre néző “múzeumi panteonjában”. “A szépen cigiző Weöres Sándor” olvasásának folytatása
Tíz év múlva; egy elfelezett vajdajános
Parti Nagy Lajos ötvenedik születésnapjára
[Az itt olvasható írás tíz évvel ezelőtt, 2003 októberében hangzott el a budapesti Szlovák Intézetben, apropóját nemcsak Parti Nagy Lajos ötvenedik születésnapja adta, hanem az is, hogy ebből az alkalomból a pozsonyi Kalligram folyóirat őt köszöntő összeállítást jelentetett meg (az akkori időkben, a kétezres évek elején Esterházy Péter, Kukorelly Endre, Mészöly Miklós, Nádas Péter, Pályi András kerek évfordulóján is hasonlóképpen járt el). A felkérésem arra szólt, hogy az ünnepelt méltatása mellett mutassam be röviden ezt a Kalligram-számot is.
“Tíz év múlva; egy elfelezett vajdajános” olvasásának folytatása
A partitúra és a jó fül
Balassa Péter A másik színház című kötetéről
[Ez megint csak korai írás, 1990 februárjában jelent meg az Alföldben, nem kell hozzátennem, ahogyan semelyik fiatalkorú értekezőnek sem kell hozzátennie akár már néhány hónappal írása megjelenése után, hogy ma egészen másképp írnám meg. Arra nem emlékszem már, a címe miért nem a verssor-szerűbb, trocheikus A jó fül és a partitúra lett; pedig amíg most elő nem kerestem, így emlékeztem rá. “A partitúra és a jó fül” olvasásának folytatása
Ulysses-nap
Rajongásomba, jól emlékszem, a kezdetektől fogva vegyült egy pontosan megfogalmazható apróság, ami érezhetően zavart, s így azonnal nagyra is növekedett. A zavar oka az a felismerés volt, hogy az Ulyssest nem a félreértés, hanem inkább a leegyszerűsítő felületesség fogja körül. Nem a könnyű és nehéz irodalomról szóló, évtizedek óta tartó polémiára gondolok, bár tény – Szerb Antal világirodalom-történetének az Ulyssesre vonatkozó gunyoros passzusát tiszteletben tartva –, hogy a leegyszerűsítő felületesség áldatlan hatását e tekintetben is kifejtette, nem abban a nagyságrendben ugyan, amiről alább szó lesz – de ez a felületesség a könnyű és a nehéz különválasztásának értelmében is ott bujkált az Ulysses mögött.
Csak a képre emlékezem 