[Az itt következő írás eredetileg 2003-ban íródott, és Frankl Aliona és Zeke Gyula A másik város című, a Kijárat Kiadó gondozásában abban az évben megjelent kötetének bemutatóján hangzott el az Írók Boltjában. Az utolsó mondat optimista várakozását a könyv végül nem teljesítette be, még a legmegbízhatóbb kortárs könyvadatbázisban, a moly.hu oldalán sem található meg. Kissé furcsa, de pár évvel ezelőtti Zeke Gyula-könyvbemutatómhoz hasonlóan az elhangzása után ezt a megnyitószöveget sem publikáltam. Ebben a bejegyzésben a szokásaimmal ellentétben nem a saját képeimmel hozakodom elő — régtől fogva az egyik antikvárium internetes oldaláról megvoltak nekem a szövegközi képek, a borító és két további kép a könyvből, és mivel a szöveg négy bekezdésből áll, a három kép ezúttal éppen kapóra jött. Aki többre is kíváncsi, a Jelenkor folyóirat archívumában, ahogy a szövegben is szó esik róla, az 1998 április és 1999 decemberi időszak számainak pdf-oldalain párosával elhelyezve sokat megtalál közülük. — Más tészta a poszt nyitóképe, a szivarra gyújtó Zeke Gyulát ábrázoló portré Oláh Gergely Máté felvétele, a kép itteni felhasználásának engedélyezését neki külön köszönöm. — csi.]
“Magyarázatok A. számára” olvasásának folytatásaKategória: Írások
Apa hazajön
Apa hazérkezik, elfáradt az egész napi munkától, de minden kimerültsége elillan, amikor az előszobában elésiet két kisleánya, a már iskolás Kiskati és az anyja karjaiból integető Évike. A feleség, a nagy Kati is rettentően fáradt, csak ő másképp és másmitől, mint a ledolgozott műszak után a hazaútra munkaruháját öltönyre, nyakkendőre cserélő férje. A géplakatosok nem szoktak önéletrajzot írni. A géplakatosokat elfelejtik. Csendben, feltűnés nélkül múlnak el.
“Apa hazajön” olvasásának folytatásaHinni
Krasznahorkai László Nobel-díjára
— Nézd csak, ott, azon a kilencedik emeleti ablakon kell bevinned a karácsonyfát.
“Hinni” olvasásának folytatásaA beszéd elviselhetetlen könnyűsége
The Beauty of London
A felületes kívülálló vagy a véletlen látogató számára úgy tűnhet, az utóbbi hónapokban elhanyagoltam a blogot. Valóban nem született új bejegyzés tavaly november óta, és őszintén szólva tényleg nem is nagyon fényképeztem új szobrot a mögöttem lévő néhány hónapban; olyat egészen biztosan nem, ami azonnali posztot kívánt volna. De sok mindent javítgattam, csiszolgattam, pontosítottam és egészítettem ki az elmúlt időben, például az ülő szobrok vagy az erkélytartók gyűjteményét, a Trabantjaimat stb. — a szoborlábas posztom pedig koncepciót váltott és valósággal új életre kelt. De tény, hogy a mögöttem lévő hetekben leginkább a Flickr-fényképeimmel foglalkoztam, és három képsorozat is a fejemben volt, amiket eredetileg ide, a blogra szánt bejegyzésként terveztem el, és amik közül kettőt végül a Flickr-folyamomban sütöttem el.
“The Beauty of London” olvasásának folytatásaNem mondod
— Ilyen picin múlt, hogy elkéssek. A kalauz már nyomta a csengőt, a sofőr csukta az ajtót, de a résen még be tudtam dugni a kezem, kénytelenek voltak kinyitni, és felszálltam a buszra. Különben nem értem volna ide a felvonulásodra.
— Nem mondod.
Édesem, tegyél
Portéka
Ellenálltam a kísértésnek, legyőztem magamban a hübriszt, és végül nem Tolnai Ottó híres, sokszor idézett verscímének parafrázisát (“Mi volt, kérded, a legszebb Genovában”) adtam e bejegyzés címéül, és nem is, ahogy ezután elképzeltem, a bemutatásra szánt dolog valóságos nevét, a Via Garibaldi 12-t, ami egyben földrajzi cím és minden valószínűség szerint postacím is.
“Portéka” olvasásának folytatásaJorni
Nem is favicc, nem is bronzból vagy kőből van, és pláne nem az enyém, de azért elmondom. Lásd majd még: Jor napsütése, New Jor, dobosjorta, Jorta Színház, Gyerekjorom legszebb nyara stb.
“Jorni” olvasásának folytatásaKilling Me Softly
Women with two left eyes are always smiling. But maybe you shouldn’t look into it.
