címlapDe nemcsak két Kodály Zoltán, két Varga Imre is. A bal oldalit 1976-ban állították fel Pécsett, a Sétatéren, a padon ülő változat eredetileg a budapesti Európa-ligetben kapott helyet (ez a kis park a Bécsi-kapu, a várfal és a Hunfalvy utca határolta terület, ahol 1972-ben 29 európai főváros polgármestere fát ültetett a 100 éves Budapest tiszteletére), még 1982-ben, a zeneszerző születésének centenáriumára, de a szobor állagának romlása miatt 2003-ban áthelyezték a Püspökkertbe (ez a Várszínház és a Hunyadi János utca felső része közötti kertecske), a téglafal mellé — ma is itt áll, illetve ül. A szobrok történetéhez hozzátartozik, hogy az álló változat másodpéldánya része lett annak a Bartók–Kodály-páros kompozíciónak, melyet 1980-ban Dunaújvárosban állítottak fel — Varga Imre e kettőséből a Bartók-szobor futott be nagyobb karriert, másolatai Makón és a Csalán utcai Bartók-ház előtt (1981), a Párizs 15. kerületében lévő Bartók parkban (1982), a londoni South Kensingtonban és Siófokon (2004) is helyet kaptak. Fekvő Bartókja Varga Imrének tudomásom szerint nincs.

De most vissza Kodályhoz. Ritkaság ugyanis, hogy egy szobrász rövid időn belül két ilyen hasonló karakterű, mégis nagyon eltérő szobrot állíthat ugyanarról a tárgyról. A miértekre nem érdemes keresni a választ, Varga Imre a Kádár-korszak legfoglalkoztatottabb köztéri szobrásza volt, pályafutása a rendszerváltáson is túlnyúlt, még ma, kilencven esztendősen is állnak fel újabb szobrai. Talán nincs is a modern magyar kultúrának, közéletnek olyan alakja, akit ne formált volna meg, szobrainak nagyobbik része kiemelkedő köztéri alkotás, beleértve a két, legviharosabb körülmények közt eltávolított monumentális művét, a Vérmezőről a Szoborparkba áthelyezett Kun Béla-installációt (még 1991-ben) és az Országház mellől az Orbán-érában Siófokra száműzött Károlyi Mihály-szobrát is. Hullottak persze a Lenin-szobrai is, de életművén végigtekintve tulajdonképpen azt látjuk, hogy élni tudott kivételezett helyzetével: sokszor hozott létre olyan műalkotást, ami részben vagy egészben szembe ment a közvetlen mű körül kialakult politikai várakozással vagy kánonnal, és sok olyan szobor is köszönhető neki (például a Szilágyi Erzsébet fasori Wallenberg-szobor), amely ambiciója, kurázsija, hírneve nélkül ugyanígy nem jöhetett volna létre.

A két Kodály-szobor ezt a kontextust nézve indifferensebb — Kodály Zoltán a háborút követő két nagy politikai korszaknak is érinthetetlen idolja volt, sértetlen volt a Rákosi-korszakban, egy hatalmas korszak egyik utolsó gyermekeként 1967-ben bekövetkezett halálát a rendszer pedig valóságos nemzeti tragédiaként könyvelte el. Közismert az az anekdota, mely szerint az 1940-es évek végén Kodály a Parlamentben egy fogadáson Rákosi Mátyás és Gerő Ernő társaságában álldogál és társalognak, mikor felesége, a nála 19 évvel idősebb és már rosszabbul halló Sándor Emma a terem túlsó felében összehajló társaságból hirtelen kifordul és átkiabál férjéhez: “Vigyázz, Zoltán! Azt mondják, ezek kommunisták!” Kodály könnyen megtanulhatta, kik is azok a kommunisták, de életművét, kivívott ázsióját nem áldozta fel cserébe, és ezt nem is nagyon várták el tőle. Utazhatott, tarthatta nemzetközi kapcsolatait, megőrizte tekintélyét, véleménye számított. Varga Imre két, egymástól nagyon eltérő alakban, de nagyjából hasonló öltözetben, és pontosan ugyanazzal a fejjel, ugyanazzal az arckifejezéssel mintázta meg a zeneszerző portréját: a kortársai által mindig is gyönyörűnek mondott öreg férfiarc hunyt szemmel befelé néz, saját belső hangjait hallgatja, tökéletesen kizárva ebből a külvilágot. A csukott szem elkerüli a Kodály-fotóportrék legkényesebb pontját: a zeneszerzőnek születésétől fogva erős szemtengelyferdülése volt, kancsalított, ami eltorzította tekintetét. A két szobron ily módon ez a probléma nem jelentkezik.

A pécsi szobor életrajzi vonatkozásaihoz tartozik, hogy Kodály erős baráti-érzelmi szálakkal kötődött a pécsi Péczely-családhoz, férjhez, a későbbi évtizedekben közkézen forgó verstankönyv szerzőjéhez, Péczely Lászlóhoz és feleségéhez egyaránt; a háborús heteket a frontot viszonylag békés körülmények között megúszó Pécsett vészelte át, egy ideig még a háborút követő hónapokban is a városban tartózkodott, és az első felesége halálát követő évben, 1959-ben pedig a Péczely-házaspár lányát, az akkor 19 éves Saroltát vette el. A székesegyház előtti parkban tett sétája tehát egyáltalán nem a szobrászi képzelet műve, valamiféle művészi fikció — a tapintható valóságos környezetbe méretarányosan, szinte referenciálisan elhelyezett szoboralak valóban úgy érvényesül, ahogy a megtörtént világban az egykor létező, Kodály Zoltán nevű embertársunk megjelenhetett. Ha sokan sétálgatnánk körülötte, egy lehetne közülünk.

Az ülő figura központi eleme ugyanígy a csukott szemű arc, ez a hallgató, beszédtelen, befele figyelő tekintet. A hallgatás gesztusát megerősíti, hogy a figura ölében mintha mégsem az öltönyzakó jobb széle, hanem kézirat, kotta vagy egy épp félbehagyott újság feküdne. A mozdulat elegánsan kollokviális, és mégis van a testtartásban valamiféle keresettség, csipetnyi mesterkéltség, talán a nem a felső combnál, hanem a sípcsontnál keresztbe tett lábaknak köszönhetően — az álló szobor magától értetődősége és evidenciája után, melyben a modort a megroggyant testtartás képezi, számomra legalábbis így hat a szobor; az álló természetesebbnek tetszik, mint a teátrálisabb ülő. Akárhogy van, mára mindkettő valamiképpen öregkori szobrászi önarcképpé is vált, noha Varga Imre mindkét szobrot saját ötvenes éveinek derekán, egyáltalán nem idős emberként készítette: hagyjanak engem végre békén, hagyjanak magamra, hadd legyek egyedül. De lehet, csupán az öregkor univerzalizmusa téveszt meg. Talán mert még túl fiatal vagyok.

De jöjjenek a képek, és a blog történetében először, lent, legalul: a szavazás.

DSC_1006

DSC_1007

DSC_1009

DSC_1010

DSC_1005

DSC_67262011-07-10_12-52-22

DSC_67272011-07-10_12-52-29

DSC_67292011-07-10_12-52-41

DSC_67282011-07-10_12-52-35

DSC_67332011-07-10_12-54-43

DSC_67342011-07-10_12-56-28

DSC_67442011-07-10_12-58-39

DSC_67392011-07-10_12-57-04

DSC_67302011-07-10_12-52-51

DSC_67312011-07-10_12-52-56 DSC_67322011-07-10_12-53-01

DSC_67462011-07-10_13-00-26

DSC_67472011-07-10_13-00-33

Jöjjön akkor a szavazás. Arra kérem az olvasót, ha idáig jutott, nyomja meg valamelyik gombot a lentiek közül.

Reklámok

Kodály & Kodály” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Ott élek, ahol járt. Ott járok, ahol állt. Talán ugyanazon a helyen, csak én egy-két évtizeddel később.
    Mindenképp az tetszik, amin kommunikál az egyszerű néppel, s ezt csak állva tehette.

    Kedvelés

Kérlek, mondd el, mit gondolsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s