Hasonló címmel 1968-ban magyar akció-filmvígjátékot, amolyan kémfilm-paródiát is forgattak, jugoszláv szerzőpáros regénye alapján, az akkori Jugoszlávia különféle helyszínein, mindenesetre egy olyan ország stábjának, színészeinek és filmkészítőinek a részvételével, ahol ezután még több mint két évtizedig ideológiai okokból nem mutattak be James Bond-filmeket. Még abszurdabb, hogy Révész György filmjének az interneten hozzáférhető legjobb kópiája e pillanatban a korabeli Szovjetunióban vetített változat, és orosz szinkronnal szól. De nem az oroszokról akarok beszélni, hanem az oroszlánról, amelyről XIX. századi angol Szavanna-kutatók és vadászok (a kor brit tudósai) jegyezték fel első ízben, s az észrevétel azóta a modern etológia közhelye lett, hogy az állat a támadás idején egy pillanatra nem kiszemelt áldozatára tekint, hanem mereven, szinte megkövülten maga elé néz. A szobrász nevezetes oroszlán-portréján elnagyolt, hanyag vonalakkal éppen ezt a pillanatot ragadja meg, a koncentráció, a végtelen figyelem és a szemérmesnek tűnő elmerülés apró mozzanatát, mielőtt kitörne az ádáz harc, ahol a megtévesztett ellenfélnek (legyen a föld akármelyik teremtménye) csak a legcsekélyebb esélye marad a túlélésre.
Címke: bronz
A tenyeremen hordozlak
A blog történetében már számtalan alkalommal faggattak hevesen, illetve nem, talán úgy sokkal pontosabb ez a megfogalmazás: soha a kutya sem kérdezte még meg, hogy vajon ennek a hatvanas-hetvenes évek köztéri szobrászatával foglalkozó blognak hol vannak az innenső, hozzánk közelebb eső határai. Pedig van válasz a kérdésre. “A tenyeremen hordozlak” olvasásának folytatása
Paripám már érzi, amit én csak tudok
Ló és lovas hatalmas téma a művészet történetében — nekem pedig ez a hatalmas téma, anélkül, hogy e helyt részletesen ismertetném, alkalmat ad rá, hogy ráforduljak végre e blog és a blog középpontjában álló korszak, az 1960-as évek egyik abszolút főszereplőjére, Somogyi Józsefre, mégpedig egyik lovasszobra, a szigetvári várban 1968-ban felállított Zrínyi Miklós kapcsán. “Paripám már érzi, amit én csak tudok” olvasásának folytatása
A munka hősei
Volt időszak a magyar történelemben, amikor a munkát, a dolgozást, az erőfeszítést, a szerszámaival az anyag ellen harcba induló embert köztéri szobrokkal ünnepelték. Aki szerelt már össze IKEA-bútort, tudja jól, hogy harc ez valóban — ráadásul akkoriban, amikor ezek a szobrok keletkeztek, vérre ment a játék, és nem egyszerűen annyi volt a tét, hogy a Hylländ könyvespolc végül csálén fog-e állni a helyén vagy sem. “A munka hősei” olvasásának folytatása
Szimplsztori
Lukács György emlékplakettjét, Kiss István alkotását 1988-ban állították fel a Magyar Szocialista Munkáspárt Pártfőiskolájának Ajtósi Dürer sor felőli főbejáratánál. “Szimplsztori” olvasásának folytatása
Csak a képre emlékezem 