Az oroszlán ugrani készül

DSC_04732016-03-28_13-19-51_Hasonló címmel 1968-ban magyar akció-filmvígjátékot, amolyan kémfilm-paródiát is forgattak, jugoszláv szerzőpáros regénye alapján, az akkori Jugoszlávia különféle helyszínein, mindenesetre egy olyan ország stábjának, színészeinek és filmkészítőinek a részvételével, ahol ezután még több mint két évtizedig ideológiai okokból nem mutattak be James Bond-filmeket. Még abszurdabb, hogy Révész György filmjének az interneten hozzáférhető legjobb kópiája e pillanatban a korabeli Szovjetunióban vetített változat, és orosz szinkronnal szól. De nem az oroszokról akarok beszélni, hanem az oroszlánról, amelyről XIX. századi angol Szavanna-kutatók és vadászok (a kor brit tudósai) jegyezték fel első ízben, s az észrevétel azóta a modern etológia közhelye lett, hogy az állat a támadás idején egy pillanatra nem kiszemelt áldozatára tekint, hanem mereven, szinte megkövülten maga elé néz. A szobrász nevezetes oroszlán-portréján elnagyolt, hanyag vonalakkal éppen ezt a pillanatot ragadja meg, a koncentráció, a végtelen figyelem és a szemérmesnek tűnő elmerülés apró mozzanatát, mielőtt kitörne az ádáz harc, ahol a megtévesztett ellenfélnek (legyen a föld akármelyik teremtménye) csak a legcsekélyebb esélye marad a túlélésre.

Reklámok

Paripám már érzi, amit én csak tudok

Ló és lovas hatalmas téma a művészet történetében — nekem pedig ez a hatalmas téma, anélkül, hogy e helyt részletesen ismertetném, alkalmat ad rá, hogy ráforduljak végre e blog és a blog középpontjában álló korszak, az 1960-as évek egyik abszolút főszereplőjére, Somogyi Józsefre, mégpedig egyik lovasszobra, a szigetvári várban 1968-ban felállított Zrínyi Miklós kapcsán. “Paripám már érzi, amit én csak tudok” A teljes bejegyzés megtekintése

A munka hősei

Volt időszak a magyar történelemben, amikor a munkát, a dolgozást, az erőfeszítést, a szerszámaival az anyag ellen harcba induló embert köztéri szobrokkal ünnepelték. Aki szerelt már össze IKEA-bútort, tudja jól, hogy harc ez valóban — ráadásul akkoriban, amikor ezek a szobrok keletkeztek, vérre ment a játék, és nem egyszerűen annyi volt a tét, hogy a Hylländ könyvespolc végül csálén fog-e állni a helyén vagy sem. “A munka hősei” A teljes bejegyzés megtekintése

Szimplsztori

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Lukács György emlékplakettjét, Kiss István alkotását 1988-ban állították fel a Magyar Szocialista Munkáspárt Pártfőiskolájának Ajtósi Dürer sor felőli főbejáratánál. Rövid ideig állt, és talán állna még ma is, szemben Kiss jó néhány, politikai konnotációja miatt eltávolított köztéri szobrával, de 1990-ben ezt a bronz fejszobrot történetesen ellopták. A mészkő posztamens egy darabig ott árválkodott a helyén, utóbb a pártfőiskolából az ELTE campusa lett, főként az idegen nyelvi tanszékek otthona. Aztán ez a szakasz is véget ért, ma többek között a Dürer Kert működik az épületegyüttesben. Lekerült a helyéről a mészkő posztamens is, de megvan, létezik, a kert Abonyi és Zichy Géza utcai sarkánál, a kerítésen bepillantva látható. A földön fekszik, késő nyártól avar, utána hó fedi, majd kitisztul újra, és alkalmat ad arra, hogy elmeséljük ezt a rövid történetet.