Zalaegerszeg

Ebbe a rovatba hosszabb ideje nem töltöttem fel posztot — valójában nem hagyott alább zsinagóga-fényképezési szenvedélyem, ám az elmúlt két évben kevesebb alkalmam volt új, számomra eddig ismeretlen helyeket felfedezni.  “Zalaegerszeg” olvasásának folytatása

István a felhőket tereli, második nekifutás

Egy darabig töprengtem rajta, hogy Fischer György Országépítő című szobrát milyen formában töltsem föl ide a blogra. Hiszen a szobrászról és két szobráról tavaly nyáron külön bejegyzést írtam, és látatlanban ugyan, de a kísérőszövegben ezt a szobrot is emlegettem. Egyszerű lett volna az idén, a szokásos zalaegerszegi, most célirányosan ezt a szobrot kereső megállóm során készített képeimet abba a bejegyzésbe illeszteni. “István a felhőket tereli, második nekifutás” olvasásának folytatása

Gondoltam, hogy gondoltad

Eleinte arra gondoltam, hogy Rózsa Péter korai zalaegerszegi szobrát, az 1966-ban felállított Gondolkodót, mely ma egy sokféle vállalkozásnak, többek között autóvezetést oktató iskolának helyet adó irodaépület előtt áll (nincs különösebb zalaegerszegi helyismeretem, de nem lepődnék meg, ha ez az irodaház egykor a helyi MSZMP székháza lett volna, vidéki városokban azok váltak idővel hasonló multifunkcionális irodatelevényekké), a hátterében látható ablaküvegre ragasztott KRESZ-táblák miatt valamelyik faviccem hősévé avatom, de aztán meggondoltam magam. “Gondoltam, hogy gondoltad” olvasásának folytatása

A tenyeremen hordozlak

A blog történetében már számtalan alkalommal faggattak hevesen, illetve nem, talán úgy sokkal pontosabb ez a megfogalmazás: soha a kutya sem kérdezte még meg, hogy vajon ennek a hatvanas-hetvenes évek köztéri szobrászatával foglalkozó blognak hol vannak az innenső, hozzánk közelebb eső határai. Pedig van válasz a kérdésre.  “A tenyeremen hordozlak” olvasásának folytatása