István a felhőket tereli, második nekifutás

Egy darabig töprengtem rajta, hogy Fischer György Országépítő című szobrát milyen formában töltsem föl ide a blogra. Hiszen a szobrászról és két szobráról tavaly nyáron külön bejegyzést írtam, és látatlanban ugyan, de a kísérőszövegben ezt a szobrot is emlegettem. Egyszerű lett volna az idén, a szokásos zalaegerszegi, most célirányosan ezt a szobrot kereső megállóm során készített képeimet abba a bejegyzésbe illeszteni. De aztán a kezemre játszó szerencse döntött.

Ebben az évben különben már segítségemre volt a Köztérkép androidos applikációja (az az okostelefonra a Google Playről letölthető alkalmazás, melyet mindenkinek ajánlok, aki idegen városban járkálva kíváncsi az elébukkanó szobrokra, kicsit többet is meg akar tudni róluk, mint hogy ott állnak előtte), hogy könnyedén megtaláljam a szobrot. Szép, napfényes szombat délután volt, és amikor az Országépítőt alulról fényképeztem, észrevettem, hogy odafent, az égen gyönyörű felhők szállnak

— ez pedig eszembe juttatta a blog kezdeti korszakában feltöltött egyik első posztot, a Medgyessy Ferenc győri Szent István-lovasszobráról készített felhős képemet,

ami egy pillanat alatt eldöntötte a dilemmát: Szent István/István király/I. István/István és a felhők — Fischer György Országépítőjének önálló posztban kell szerepelnie.

Nem mintha a szobor cáfolná mindazt vagy ellentmondana annak, amit Fischer György szobrászatáról az Ivókút kapcsán egy évvel ezelőtt mondtam — éppenséggel megerősíti, csak ezúttal nem a köztéri díszítőszobor, hanem egy emlékmű kontextusában, hogy Fischer György korának kiemelkedő képességű köztéri szobrásza volt. Úgy nyúlt a felállítása idején, 2002-ben és az akkori években közhelyes és országszerte sekélyes megfogalmazások tucatjait generáló témához, hogy abból nemcsak eredeti plasztikai megformálás lett, hanem megtartotta, az elkészült műben tartotta benne saját jellegzetes szobrászati stílusjegyeit is.

Megjelenésével legelső ránézésre is meglepő formálású ábrázolás (történetesen valóban a legelső képem mind közül, néhány másodperccel azután, hogy egy szűk utca kis parkká teresedő végén, három-négyemeletes lakóházak körében megpillantottam a szobrot),

az egyenesen oldalra nyújtott jobb karon lógó lepel nagy tömege rendkívüli formát ad a szoboralaknak.

A hátulnézetből jól látható, hogy a hatalmas, absztrakt benyomást keltő mintázatú vagy elrendezésű bronzlepel mögött az itt balra kerülő figura idomai is felsejlenek,

szinte látjuk a király gerincoszlopának vonalát, kitüremkedő kerek farpofáit,

a figuralitás megjelenítését tehát nem csupán a szimbolikusan, a nem-reálisan érzékeltetett koronás főnek,

a Fischerre többi szobrában egyébként is jellemző elnyújtott és melankolikus kifejezésű arcnak,

nem is a stilisztikailag igen jellegzetes, hosszú ujjú bal kézfejnek

vagy az egész kompozíció fő akcentusát jelentő kinyújtott ujjú jobb kéznek,

és nem is csupán a lábaknak kell beteljesítenie.

A két, a rendhagyó keskeny talapzaton szabályos L-alakban rögzített lábfejnek amúgy is külön jelentősége van,

a szobor bármelyik oldalsó nézete ugyanis

nagyon bizarr módon kétdimenziósra redukálja a nyilvánvalóan háromdimenziós plasztikát. Lényegében a szobor is így tárulkozik fel, ha ebből a kvázi “kétdimenziós” nézetéből kezdjük körbejárni,

akár a szobor eleje,

akár a szobor a fényképezés idején napsütötte háta felé fordulva indulunk el.

Hétköznapiság,

emberléptékű kollokvialitás,

ismerősség

olvad át jóformán észrevétlenül

a szobortest másik felében szükségszerűen ott lévő fenségességbe vagy ünnepélyességbe,

és vált aztán a lehető legtermészetesebben vissza,

lesz minden látszólagos absztrakciója ellenére szépséges figurális mű, ahol elölnézetből a ruha redőzete külön lendületet ad az alaknak,

és miközben körbejárjuk,

és újra szemügyre vesszük

egészét és magától értetődő terét (ennek kiképzése Balogh Katalin építész érdeme)

meg beszédes részleteit,

úgy érezhetjük, egy teljes modern köztéri szobrászati mesterkurzust is végigjártunk.

És sose felejtkezzünk el a felhőkről.

*

A szoborról a Köztérképen, a leírásban sok érdekességgel a szobor rendhagyó felállításáról. — Röviden a lényeg annyi, hogy Zalaegerszeg az általa kiírt Szent István-szoborpályázatra (noha minden szakértői vélemény és a közakarat is ezt a pályázatot tartotta megvalósításra érdemesnek) egy másik szobrászpáros tervét fogadta el. Fischer György szobra két évvel később civil kezdeményezésre, közadakozásból állhatott fel.