Meg az

Szertefeszítenek a tervek és az ötletek, többtucatnyi elképzelés foglalkoztat, hogyan tovább majd a bloggal, ha oda kerülök, de mindez fantázia még csak, mert egyszerűen semmi időm nem jut foglalkozni vele ezekben a hetekben. Most viszont, mint oly sokszor már, ezúttal abban, hogy rövid életjelet adhassak magamról, segítségemre sietett a Fortepan. Ha csak alkalmam adódik rá, kutyafuttában végig szoktam pörgetni a Fortepan oldalán a “Friss” rovatot, hátha akad valami érdekesség a legújabb anyagban. És most meg is találtam ezt az érdekességet, egy 1958-as felvételt Budapest Főváros Levéltárának jóvoltából, felkerült ugyanis az egykori Fővárosi Tanács VB Városrendezési Osztályának több ezer felvétele, akik 1956 után nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy felmérjék Budapest épületállagát, a város rengeteg részletét lefényképezték. Ebben az e pillanatban nagyrészt még azonosítatlan anyagban vettem észre az alábbi, nekem nagyon kedves, a szívemet megdobogtató képet:

Ez ugyanis nem más, mint a Thököly út 16. szám alá eső egykori Antony-ház, a kapubejárat feletti ablak két oldalán két szoborral — ők ketten Ez című rövidtörténetem két szereplője.

Egyikőjük, a fűrészes-fejszés a mindenható elbeszélő,

másikójuk, a vésős-kalapácsos

csak egyszerű, ártatlan szereplő.

A régi kép és az új kép összevetése mindenesetre alkalmat ad az állapotok változásának mérlegelésére,

és az is szöget ütött a fejembe,

hogy 58 évvel ezelőtt,

1958-ban

nem tudtam volna megírni elbeszélésemet, a szobrok annyival jobb állapotban voltak még.

Mióta az Ez megszületett, a két szobor, valójában két iparoslegény alakmása felkerült a Köztérképre is, és onnan jól tudható, hogy a ház eredetileg Antony István kőfaragó mester számára épült 1891-ben, ő pedig a kor szokásainak megfelelően e frappáns kis iker-ábrázolásban kívánta a világ tudomására hozni, miféle mesterség űzése adott rá módot, hogy ilyen takaros kis lakhelyet emelhessen magának.

De ha már itt tartottam, nem tudtam megállni, hogy a két kis szobornak hátat ne fordítsak, és kedvenc pesti vasalóházamat, a Thököly út és a Verseny utca sarkán, e házzal szinte átellenben álló épületet is megnézzem:

Merthogy a Fortepan-frissben erről a házról is van kép.

Persze az objektívek csalnak,

és nem minden vasalóház,

ami annak látszik,

de játszani azért lehet vele,

és különben az meg igaz, hogy semmi nem úgy van, mint volt régen.

*

Utószó a Meg azhoz

Nem akartam szétírni az eredeti bejegyzés szövegét, úgyhogy a végére illesztem, hogy a poszt közreadása óta két újabb, a témához tartozó képet találtam a Fortepanon. Az első, közeli kép három évvel későbbi, mint az, amelyik egyáltalán ihlette a posztot, 1961-ből való, ugyancsak az akkori Fővárosi Tanács VB Városrendezési Osztályának köszönhető,

és vélhetőleg ugyanaz a szándék hozta létre, mint pár évvel korábbi rokonát, Budapest korabeli épületállagának szisztematikus végigfényképezése. Ezen a sorozaton különben látszik is valamilyen utólagos rárajzolás (itt egy jobbról vízszintesen belógó szürke vonal), de a lényeget, a kapu felett álló két figurát ez nem érinti, és az is jól látható, hogy az Antony-házon eget rengető változások nem történtek 1958 óta: balra háztartási bolt, jobbra alkalmi cipőbolt, most legfeljebb más ablakok vannak nyitva, mint három éve. De van egy másik kép is, 1979-ből, nagytotál a Baross tér–Thököly út torkolatáról,

ezen jól látszik, hogy a két kis figura hajdanán, mikor a Baross-szobor ideiglenesen a térnek épp ezen a pontján állomásozott, milyen szobrászati kontextusban állt. És hát a jobb oldali üzlet nem cipőbolt már, hanem női fehérneműt árulnak benne.

És hát persze van még sok egyéb,

de ezek már olyasmik,

amiknek szánt szándékkal

úgysem lehet véget vetni.

Pedig valahogy véget kell.