Zugló végül nem maradt labdás leány-szobor nélkül, noha ehhez a lányhoz a labdát nem a szobrászi akarat biggyesztette hozzá. Mészáros Dezső filigrán kamaszlányt ábrázoló kicsiny bronzszobrát 1963-ban állították fel a Róna (egészen szabatosan akkor éppen Lumumba) utcai Postás Sporttelep nyilván akkoriban megépült új épületének földszintjén.
“Zuglói leánykák, ne sírjatok” olvasásának folytatásaCímke: akt
Repríz
Varga Miklós szépséges kőbányai lányszobrának régebbi fényképeit egy korábbi, a Borsos Miklós alaktipológiáját tárgyaló bejegyzésemben felhasználtam már, napfényes, késő őszi, sárguló avaros felvételeket. Pár évvel később, a szobor közelébe tulajdonképpen véletlenül keveredve, aprólékosan újra végigfényképeztem, a környékén álló többi szobrot, melyek közül nem is egy a választott korszakom szempontjából fontos, a blogban már többször szóba hozott mű, akkor figyelmen kívül hagytam, és csak erre a szoborra összpontosítottam. Vegyük úgy, hogy ha a könyvek esetében áll a mondás, hogy az igazi olvasás az újraolvasás, akkor egy szoborblog esetében az igazi fényképezés az újrafényképezés.
“Repríz” olvasásának folytatásaTopsy-turvy
Örömömben a földhöz csapkodnám magam, ha ez a szobor magyar szobrász műve lenne valahonnan a hatvanas évekből, és a mű az egyik magyarországi köztéren állna, hiszen akkor evidensen, a maga teljes figurális mivoltában bizonyítaná mindennél fényesebben a blogom egyik régi tézisét: a magyar szobrászat az 1960-as évek elején, felszabadulva a szocreál nyűgei alól, a modernebb megfogalmazások felé indult el, és ennek egyik lehetséges útja az egyensúllyal, a figurális architektúrával való kísérletezés volt.
“Topsy-turvy” olvasásának folytatásaLáttál-e boldog szobrászokat?
Antal Károlyról (1909–1994) elmondtam már itt a blogon, legrészletesebben a pécsi, jakháton ülő Kőrösi Csoma Sándor-szobra kapcsán kifejtett röpke pályaképben, hogy — ellentétben sok kor- és kartársával — ő nem a mindenkori korszaka hányatott vagy mellőzött, ambícióit teljesen betölteni sosem tudó, megkeseredett vagy elgyötört művész életét élte. Pályája a kezdetektől, a harmincas évek közepétől a befejezésig, nagyjából a rendszerváltásig minden látható jel szerint a sikeresség jegyében telt el. Aki ennek részleteire kíváncsi, olvassa el a bevezetőt a hivatkozott írásban, nyolc év alatt igazából nem tudtam meg újabb fontos, perdöntő dolgokat Antal Károlyról, mint amennyit ott leírtam. Láttam néhány másik szobrát, de ez nem változtatott eredeti meggyőződésemen — ahogy mondani szokták: sőt.
“Láttál-e boldog szobrászokat?” olvasásának folytatásaMegvilágosodás
Néhány évvel ezelőtt, egy terjedelmesebb tanulmányhoz rövid pályaképet, amolyan kisportrét terveztem írni Mózes Attiláról, az erdélyi prózairodalom akkor még élő kismesteréről, és a felkészülés részeként kimásoltam egy idézetet Napnyugati vándorlás című novellájából, a Füstkorom című, 1984-es kötetéből. Szabályosan a gépembe pötyögtem a részletet, az interneten a novella akkor még nem volt meg sehol vagy én nem találtam meg (Mózes Attila idővel ún. “posztumusz tagja” lett a Digitális Irodalmi Akadémiának). A részletet végül terjedelmi okok miatt a tanulmányban nem használtam fel, de a szöveg hatott rám, mert az emlékezetemben, és ami a fontosabb, a számítógépem merevlemezén ott maradt. Amikor 2017 januárjának utolsó napján, 64 éves korában az író meghalt, a Facebookon emlékezésként ezt a részletet idéztem tőle. A következőképpen hangzik:
“Megvilágosodás” olvasásának folytatásaMert szemben ülsz velem
“…s csak a te arcod látom / és nincs mellette az enyém”, folytatja lendületes prozódiával öregkori szerelmes versében Illyés Gyula, “ahogyan megszoktam a fotografiákon / és előszobák tükörén”. Vagy ahogy, tehetnénk hozzá a nevében mi, megszoktuk itt a blogban, hiszen a fekvő nőkről volt már korábban egy összeállítás, és lesz egyszer majd a fekvő férfiakról is, előzetesen annak itt most csak két gyors darabját mutatom meg,
“Mert szemben ülsz velem” olvasásának folytatásaErős növek
Mindannyian ismerjük a közhelyet: a sikeres férfi mögött mindig ott egy erős, megbízható, a dolgokban határozott rendet tartó nő. Mögött, alatt, felett, oldalt — lényegében mindegy is, mert most olyan sikeres férfiakat ábrázoló szobrok jönnek (és per definitionem sikeres férfiak, hiszen szobruk áll), ahol az a bizonyos “erős nő” a főhős előtt foglal helyet. Előtt, és inkább alatt, mindig lent, feltétlenül lejjebb, mint a fő ember, a szobortalapzat alján.
Éltek-e még, régi lányok, vagy alusztok már?
Mészkő babák takarodója
Soha nem számítottam Cseh Tamás-rajongónak. Amikor ideje lett volna, középiskolás koromban, a hetvenes években, hiába volt rajtam jóbarátaim és általában nemzedéktársaim hatalmas nyomása, hidegen hagyott; amikorra felnőtt fejjel megszerettem, addigra viszont a rajongás műfaját hagytam magam mögött. Szeretni tudtam még, rajongani már csak érted — dúdolhattam volna nyugodt szívvel valamilyen nem létező Cseh Tamás–Bereményi Géza-parafrázist. bővebben
Hová megyünk, honnan jövünk
És mik vagyunk, kívánkozik a cím két eleme közé a kérdés, de nem akarok sem Paul Gauguinnel, sem Illyés Gyulával versenyre kelni a válaszadásban. “Hová megyünk, honnan jövünk” olvasásának folytatása
téli bosszantás! téli bosszantás! téli bosszantás! téli bosszantás!
A blogírás kicsit olyan, mint a téli autóvezetés. Közlekedési szakemberek szerint hóban vezetni pofonegyszerű, mindössze három nehézség adódik a sofőr előtt: az elindulás, a haladás és a megállás. tovább olvasom, éljen az elindulás!
Csak a képre emlékezem 