Erős növek

Mindannyian ismerjük a közhelyet: a sikeres férfi mögött mindig ott egy erős, megbízható, a dolgokban határozott rendet tartó nő. Mögött, alatt, felett, oldalt — lényegében mindegy is, mert most olyan sikeres férfiakat ábrázoló szobrok jönnek (és per definitionem sikeres férfiak, hiszen szobruk áll), ahol az a bizonyos “erős nő” a főhős előtt foglal helyet. Előtt, és inkább alatt, mindig lent, feltétlenül lejjebb, mint a fő ember, a szobortalapzat alján.

tovább

Éltek-e még, régi lányok, vagy alusztok már?

Mészkő babák takarodója

Soha nem számítottam Cseh Tamás-rajongónak. Amikor ideje lett volna, középiskolás koromban, a hetvenes években, hiába volt rajtam jóbarátaim és általában nemzedéktársaim hatalmas nyomása, hidegen hagyott; amikorra felnőtt fejjel megszerettem, addigra viszont a rajongás műfaját hagytam magam mögött. Szeretni tudtam még, rajongani már csak érted — dúdolhattam volna nyugodt szívvel valamilyen nem létező Cseh Tamás–Bereményi Géza-parafrázist. bővebben

Hová megyünk, honnan jövünk

És mik vagyunk, kívánkozik a cím két eleme közé a kérdés, de nem akarok sem Paul Gauguinnel, sem Illyés Gyulával versenyre kelni a válaszadásban. “Hová megyünk, honnan jövünk” olvasásának folytatása

téli bosszantás! téli bosszantás! téli bosszantás! téli bosszantás!

A blogírás kicsit olyan, mint a téli autóvezetés. Közlekedési szakemberek szerint hóban vezetni pofonegyszerű, mindössze három nehézség adódik a sofőr előtt: az elindulás, a haladás és a megállás. tovább olvasom, éljen az elindulás!

Féltérden, guggolva

Tiszaújváros nekem az ígéret földje, nagyon úgy fest. Mióta tavaly nyáron, a Várady Sándor lányszobráról szóló bejegyzésemben megígértem további szobrokat a városból, Ungvári Lajos Napozó nője után ez a most következő Makrisz-szobor, a Fésülködő nő már a második beteljesülő tiszaújvárosi ígéretem lesz.  tovább olvasom

Napra ülve, évre várva

Ez a poszt egyik tavalyi ígéretem következménye, beharangoztam ugyanis Ungvári Lajos a tiszaújvárosi erőmű előtti parkocskában elhelyezett szobrát. De amikor a képekhez jutottam, rájöttem, nem megyek velük sokra, és nem akartam a Mit lát a szobor? 2.0-ás variációját megírni, lentebb majd könnyedén megítélhető, végül legfeljebb úgy is csak az 1.01-es verzió jött volna össze. Na de mire jó, ha az ember merevlemezén van egypár szoborkép tartalékban? Pontosan erre. Ungvári Napozó nőjének sikerült két társat is találnom, az egyiket, Grantner Jenőét Tatabányáról eddig sehogyan sem sikerült beillesztenem a blogba, a másikat, Ferenczy Béni ülő nőjét a Krisztinavárosból az egyik bejegyzésbe már igen, de aztán kivettem onnan, gondolván, lesz annak majd jobb helye is. Hát itt ez a hely, ráadásul a három felállítási évszám (1959, 1961, illetve 1967) szinte magától megad minden magyarázatot, anélkül, hogy nekem tovább kéne szaporítanom a szót.

tovább

Minden nyárnak van egy álma

 

Kálmán C. Györgynek

 

Minden nyárnak tagadhatatlanul van egy, ennek a mostaninak is volt, még akkor is, ha történetesen még nincs is egészen vége — se a nyárnak, se az álomnak. De talán mondhatom, hogy ennek a nyárnak ez volt a szobor-álma, az ebben a bejegyzésben következő lány.

tovább olvasom

A fügefalevél, avagy túl lehet-e élni Rómát?

Hazatérésem óta gondolkodom rajta, vajon szerencsés körülmény-e, ha egy szobrokkal foglalkozó blog szerzője igen későn, élemedett korában jut el először Rómába. A blogot illetően alighanem igen. Rómában olyannyira átláthatatlanul sok a szobor, hogy ha mindezzel előbb találkozom, bizonyára óvatosabban vágok bele az elején a dolgokba; még az is lehet, egyáltalán nem vágok bele. tovább olvasom

Mindennapi tenyerünket

Nem akartam igazságtalan lenni a Medgyessy Ferenc nyomdokaiban járó magyar népi szobrászat Andrássy Kurta János és Somogyi Árpád melletti legjelentősebb mesterével, Szabó Ivánnal (1913–1998). bővebben

Vékony lány, vastag lány

A “Balaton kapuja” koncepcióról többször is írtam már a blogon, arról, hogy egy-egy tóparti település miképpen formált vagy formálhatott jogot erre a címre — legrészletesebben éppen a balatonfüredi kapuról, Pásztor János még 1941-ben felállított révész-halász párosáról. Abban a bejegyzésben nem említettem, hogy Füreden még egy tér van, amely erre a címre igényt tarthat, mégpedig a móló legvége, ahol 1961 óta ott áll Borsos Miklós Balatoni szél című, magas posztamensre állított, lebegő kendőt tartó vékony lányaktábrázolása.

tovább