Hát idáig is eljutottunk. Az itt következő poszt olyan szobrokat fog összegyűjteni és legalább egyetlen kép erejéig bemutatni, amelyeknek főalakjai vagy mellékalakjai ülnek, ücsörögnek, valamilyen ülőalkalmatosságon foglalnak helyet. Hogy kedves költőm szavaival éljek, hatalmas nagy téma ez, még talán a Titanic pusztulásánál is nagyobb. Nem fogom zokon venni, ha az alább említett példáimra az olvasó kapásból kivételt vagy ellenpéldát sorol — az ülő szobrok tenger, amit nem lehet kimerni, és az állításaimat úgy próbálom védeni, hogy a szövegben legtöbbször előforduló szó az “általában” határozószó lesz.
“Ülve-főve” olvasásának folytatásaCímke: Gárdonyi Géza
Erős növek
Mindannyian ismerjük a közhelyet: a sikeres férfi mögött mindig ott egy erős, megbízható, a dolgokban határozott rendet tartó nő. Mögött, alatt, felett, oldalt — lényegében mindegy is, mert most olyan sikeres férfiakat ábrázoló szobrok jönnek (és per definitionem sikeres férfiak, hiszen szobruk áll), ahol az a bizonyos “erős nő” a főhős előtt foglal helyet. Előtt, és inkább alatt, mindig lent, feltétlenül lejjebb, mint a fő ember, a szobortalapzat alján.
Olvasni
Amihez persze nem elég pusztán az akarat. “Olvasni” olvasásának folytatása