Mit tőled kaptam én

DSC_39622014-06-18_13-25-52

A férjemmel a táncházmozgalomban ismerkedtünk meg. Imádott a Feri táncolni, és bennem aztán igazán a partnerére talált. Mindenhol táncoltunk: kollégiumi mosdóban, építőtábor barackfái közt hajnalban, feltűrt szoknyával az éjszakai hatoson, még a régi Wartburg-kombink hátsó ülésén is hosszan. Éjjel, nappal, bármikor. Téged aztán könnyű táncba vinni, nemhiába vagy Kati, mondta, felragyogott az arca, és már benne voltunk, táncoltunk is. Kapaszkodott belém, forgatott, vitt magával, kész őrület volt vele a tánc, soha senkivel nem volt ilyen jó, nem mintha mással olyan sokat próbáltam volna. Na hát ezt most jó röviden mondtam el. De nincs időm.

A végén mindig rajtam csattan

Ezt is felírjam, főnök, amit utoljára mondott? Én felírom, ha ragaszkodik hozzá, de a múltkor is mekkora cirkusz lett belőle, emlékszik. Most nevetgél, hogy persze, írjam csak, de akkor is rajtam csattant az ostor, erről maga már nem tud. Behívattak, ott ordítoztak velem, hogy hogy gondolom ezt, ez szabotázs. A végén úgyis mindig rajtam csattan, maguk meg megússzák. Szóval meggondolta? Jól van, nem bánom, felírom, de remélem, most majd tartja a hátát.

DSC_42972014-06-18_13-46-46

 

Csak ő meg én, és ő meg ő

Az 1925-ben Ózdon született, az általában éltes korú szobrászokhoz képest nagyon fiatalon, 59 éves korában Szentendrén elhunyt Kucs Béla talán nem tartozott a hatvanas-hetvenes évek nagy újítói közé; köztéri szobrai az ötvenes évektől kezdve többnyire szabatosan megformált zsánerdaraboknak számítottak, és ezt a vonásukat, a megbízható szabatosságot mindvégig megtartották. Egyszerű megfogalmazású ülő/fekvő/térdelő nőfigurái, klasszikusabb munkás- vagy bányászábrázolásai szép számmal láthatók szerte az országban. “Csak ő meg én, és ő meg ő” A teljes bejegyzés megtekintése

Érintetlenség — Baglyas Erika: Kitörés

Egész gyerekkorom az irodaszerek bűvöletében telt el. Anyám egy állami épülettervező vállalat adminisztrátoraként dolgozott, a munkahelyén töltött harminc éve alatt szép lassan végigjárta a szamárlétrát, de nem úgy, ahogy ez a szókép magában szokta foglalni a felemelkedést, hanem éppen fordítva. Valamikor, fiatalon, az igazgatói titkárságon kezdte, a nyugdíj előtti évekre jutott el a 8-tól fél 5-ig tartó irodai munkakör repetitív félhomályába. Tervstatisztikus, vágtam rá mindig büszkén, magam sem értve a szót, ha az iskolában megkérdezték, és ez a tudatomban harmonikusan egészítette ki apám foglalkozását, a sokkal valóságosabb és elképzelhetőbb, senkinek tovább magyarázni nem szükséges tehergépkocsi-sofőrt. “Érintetlenség — Baglyas Erika: Kitörés” A teljes bejegyzés megtekintése