Hónap: 2017 február

Mindennapi tenyerünket

Nem akartam igazságtalan lenni a Medgyessy Ferenc nyomdokaiban járó magyar népi szobrászat Andrássy Kurta János és Somogyi Árpád melletti legjelentősebb mesterével, Szabó Ivánnal (1913–1998). bővebben

Majdnem és mégsem

Nyírő Gyula az 1920-as években született szobrászok generációjához tartozott, ugyanahhoz a nemzedékhez, amelyikhez például Bártfay Tibor, Bolgár Judit, Csontos László, Gádor Magda, Gyenes Tamás, Illés Gyula, Kiss István, Kiss Kovács Gyula, R. Kiss Lenke, Kiss Sándor, Konyorcsik János, Kovács Ferenc, Kucs Béla, Marton László, Megyeri Barna, Mészáros Dezső, Nagy Sándor, Radó Károly, Somogyi Árpád, ifj. Szabó István, Szabó László, Varga Imre, Varga Miklós, Várady Sándor, Vigh Tamás, Wágner Nándor — hogy csak olyan neveket soroljak, akik szerepeltek már vagy szerepelni fognak még szobraikkal a blogon. Van persze különbség egy 1920-as és egy 1929-es születési évszám között (az előbbi tulajdonosát fiatal férfiként akár a háborús frontra is vezényelhették, a későbbié, ha szerencséje volt, köztéri szobrász-karrierjét már a szocreál ideje után kezdhette el), mindenesetre ez az a generáció, amelynek tagjai, a tíz-húsz-harminc évvel idősebb mesterek árnyékában, ha elfogadták az alapszabályokat, még jellegadóan, kellő intenzitással vehettek részt a magyarországi köztéri szobrászat 1960-as, 1970-es évekre eső expanziójában. A harmincas években születettek körében már jóval szórtabb a kép, és közülük meg a fentebb említett szobrászok közül jó néhányan mester korukban érkeztek el a paradox módon éppen 1990 után fokozatosan eluralkodó köztéri jelentéktelenségbe. És hát nincs mit szépíteni, sokan, ha megérték, túlságosan könnyen adták meg magukat a szabadság látszólag jóval egyértelműbb viszonyai között.

“Majdnem és mégsem” olvasásának folytatása

Hol Vilt, hol nem Vilt

Tulajdonnévből szójátékot kanyarintani olyan illetlen dolog, hogy csuhaj. De arra kérem az olvasót, ne ítéljen a címről elhamarkodottan, olvassa végig az alábbi bejegyzést, és utána döntse el, jogos volt-e részemről ezt a címet adni ennek a posztnak. Vilt Tibor következik ugyanis, a korszak egyik nagyágyúja, nemcsak a hatvanas-hetvenes évek, de tulajdonképpen az egész általa aktív szobrászként eltöltött időszak, az 1920-as évek közepétől, az Iparművészeti Iskolában, majd a Képzőművészeti Főiskolán végzett tanulmányaitól 1983-ban bekövetkezett haláláig tartó idő egyik legkiemelkedőbb művésze, fiatalabb szobrászok egész seregének hivatalos katedra nélküli mestere, igazi tekintély — illetve a vázlatos pályaképen túl részletesebben egyik legvitatottabb, ám szimbolikus jelentőségű szobra, a csepeli strandfürdő bejáratánál álló, az 1960-as évek elején készült, de végül csak 1970-ben a helyére került Játszó gyerekek.

“Hol Vilt, hol nem Vilt” olvasásának folytatása