Hát idáig is eljutottunk. Az itt következő poszt olyan szobrokat fog összegyűjteni és legalább egyetlen kép erejéig bemutatni, amelyeknek főalakjai vagy mellékalakjai ülnek, ücsörögnek, valamilyen ülőalkalmatosságon foglalnak helyet. Hogy kedves költőm szavaival éljek, hatalmas nagy téma ez, még talán a Titanic pusztulásánál is nagyobb. Nem fogom zokon venni, ha az alább említett példáimra az olvasó kapásból kivételt vagy ellenpéldát sorol — az ülő szobrok tenger, amit nem lehet kimerni, és az állításaimat úgy próbálom védeni, hogy a szövegben legtöbbször előforduló szó az “általában” határozószó lesz.
“Ülve-főve” olvasásának folytatásaCímke: Makrisz Agamemnon
Hová megyünk, honnan jövünk
És mik vagyunk, kívánkozik a cím két eleme közé a kérdés, de nem akarok sem Paul Gauguinnel, sem Illyés Gyulával versenyre kelni a válaszadásban. “Hová megyünk, honnan jövünk” olvasásának folytatása
Féltérden, guggolva
Tiszaújváros nekem az ígéret földje, nagyon úgy fest. Mióta tavaly nyáron, a Várady Sándor lányszobráról szóló bejegyzésemben megígértem további szobrokat a városból, Ungvári Lajos Napozó nője után ez a most következő Makrisz-szobor, a Fésülködő nő már a második beteljesülő tiszaújvárosi ígéretem lesz. tovább olvasom
Nővérem, nővérem
Nem mesélem el Lábán lányainak történetét, a gyengén látó Leáét, illetve húgáét, a szépséges Ráchelét, akit Jákob feleségül szeretett volna venni, le is töltötte érte hétéves szolgálatát, Lábán azonban a gyönyörű húg helyett a nem túl megnyerő Leát bocsátotta Jákob házastársi rendelkezésére. Jákob a nászéjszaka utáni méltatlankodására Lábán azt felelte, neki apaként figyelnie kell rá, hogy előbb idősebb lánya keljen el. De jó, rendben, ha annyira akarod Ráchelt, szolgáld le érte is a hét évet. Töltsd le, ez a férfi sorsa, ha mindenáron férj akar lenni. Nem letöltöm, hanem tovább olvasom
Minden nyárnak van egy álma
Kálmán C. Györgynek
Minden nyárnak tagadhatatlanul van egy, ennek a mostaninak is volt, még akkor is, ha történetesen még nincs is egészen vége — se a nyárnak, se az álomnak. De talán mondhatom, hogy ennek a nyárnak ez volt a szobor-álma, az ebben a bejegyzésben következő lány.
Lássuk, kit szeret a legjobban
A címben a népszerű gyermekdal harmadik sorát idézem, és abban bízom, hogy az olvasónak rögtön, ahogy meglátja, beugrik majd az első sor. De az első sort címként nem használhattam, mert nem egy kislányka van, hanem az első szobornál három, a másodikon meg öt, nem is feltétlenül kislánykák ők, akik itt következnek, és ugyan valóban körben állnak, de nem benne a közepében, hanem maguk képezik azt a bizonyos kört.
Most tél van
Négy kerékkel a világ körül; vagy öttel
Mindenem az autós közlekedés. Nincs rendszám, amit menet közben el ne olvasnék, közlekedési tábla vagy útra festett jel, amit figyelmesen végig ne csodálnék, karosszéria vagy kocsibelső, amit meg ne bámulnék. Egy kopott, a használatban elöregedett kormánykerék, egy járdaszegély mellé félregurult dísztárcsa ugyanúgy le tud fegyverezni, mint egy jól elhelyezett márkajel, egy szépen világító műszerfal vagy egy bőrbevonatú autósülés. A Thököly út kivilágítatlan felezővonalán centiméterekre a két irányban zúgó autóhadtól egyensúlyozó, ebbe és abba az irányba forgolódó gyalogosok bármikor képesek megindítani, az országúton mindig párosával átszaladó kutyákhoz vagy az út mentén százzal elsuhanó nyári jegenyefákhoz hasonlóan.
“Négy kerékkel a világ körül; vagy öttel” olvasásának folytatásaA vonal el van vetve
“Kedves Uram, levelét s bizalmát köszönöm. Örülök neki, mert úgy látom, hasonló gondolkodással találkozom. Érdekes például az ön ötlete, az aranyóra-problema.
Nekem volt egy kísérletem, az, hogy az előfizető-gyűjtőknek ingyen rendelkezésére bocsátok dedikált könyveket. Csúnyábban alig bukott meg idea, mint ez. Húszezer körlevelet küldtünk szét, s összesen három jelentkező volt, azok közül is egy nyilvánvalóan zsarolt, mert egy negyedévi előfizetésre kötelezve el magát, húsz pengő ára könyvre reflektált. “A vonal el van vetve” olvasásának folytatása
A tüneményes Makrisz
Az 1913-ban a görögországi Patraszban született, nyolcvanévesen Athénban elhunyt Makrisz Agamemnon szobrai egy-két képpel már többször is szerepeltek ezen a helyen, ami nem véletlen, hiszen Makrisz kétségtelenül hasonlíthatatlan zsenije volt a hatvanas-hetvenes évek magyar köztéri szobrászatának. Részletesebb pályaképet azonban az éppen ezt a korszakot a fő témájának tekintő blogomba nem írtam róla eddig. Vártam az alkalmakra, hogy Makrisz hatalmas formátumú szobrászatát minél körültekintőbben mutathassam be; ehhez pedig nem elég egy mű vagy kettő. “A tüneményes Makrisz” olvasásának folytatása
Csak a képre emlékezem 