Az 1913-ban a görögországi Patraszban született, nyolcvan évesen Athénban elhunyt Makrisz Agamemnon szobrai egy-két képpel már többször is szerepeltek ezen a helyen, ami nem véletlen, hiszen Makrisz kétségtelenül hasonlíthatatlan zsenije volt a hatvanas-hetvenes évek magyar köztéri szobrászatának. Részletesebb pályaképet azonban az éppen ezt a korszakot a fő témájának tekintő blogomba nem írtam róla eddig. Vártam az alkalmakra, hogy Makrisz hatalmas formátumú szobrászatát minél körültekintőbben mutathassam be; ehhez pedig nem elég egy mű vagy kettő. A teljes áttekintéshez négy sem elég, mégis négy szoborról lesz szó itt, aztán máskor majd másokról. Négy olyan szobrászati mű Makrisz Agamemnon keze alól, amelyekben közös, hogy ma is azon a helyen állnak, ahol eredetileg felállították őket, majdhogynem ugyanolyan állapotban. A művészettörténeti idő és a rendszerváltás utáni purifikáció próbáját ezek a szobrok jó néhány más, ma a nagytétényi Szoborparkban látható vagy a köz elől végleg eltűnt Makrisz-szoborral ellentétben kiállták (jóllehet, az egyikük veszélyben van, a veszélyeztetést talán mégsem az eltávolítás szándéka jelenti). És egyikük-másikuk között akad ugyan erősebb tematikus vagy műfaji rokonság, mégis négy különféle változatot jelentenek Makrisz Agamemnon bámulatos, és megismétlem a jelzőt, hasonlíthatatlan köztéri szobrászati teljesítményére.

Makrisz Agamemnon képzőművészeti tanulmányait az 1930-as években szülőhazájában végezte. Pályájának első évtizedében, és még az emigráció legelső éveiben is kizárólag mellszobor-portrékat, fejszobrokat készített, mely tágabban értett műfaj aztán érett vagy öregkori munkáját is végigkísérte. És a történet innen a régi tankönyvek stílusában folytatódik, még ha minden szava igaz is: az elszegényedett háromgyermekes családból származó fiatalember belépett a Kommunista Pártba, Görögország német megszállása idején részt vett az ellenállásban, az antifasiszta Nemzeti Front megalakításában, kijutott neki a háború befejezésekor kibontakozó görög polgárháborúból is. 1945-ben a francia állam hároméves ösztöndíjával párizsi tanulmányútra indult, ez azonban hosszabbra nyúlt az eredetileg tervezettnél. Az időközben Görögországban hatalomra került jobboldali kormány 1948-ban nem engedte hazatérni, 1950-ben viszont, amikor belépett az erőteljes sztálinista befolyás alatt álló Béke Világtanácsba, a francia diplomácia utasította ki őt az országból. Feleségével, a délszláv származású grafikussal, gobelintervezővel, Zizivel Magyarországot választották második hazájukul, nem is feltétlenül a szobrász Medgyessy Ferenccel a francia évek alatt ápolt szívélyes kapcsolata miatt, hanem állítólag azért, mert a korabeli viszonyok között Rákosi Mátyás Magyarországára tudtak a legkönnyebben beutazóvízumot szerezni.

A harmincas éveinek végén járó, délszaki temperamentumú, világlátott, nyugati iskolázottságú és baloldali elkötelezettségű Makrisz könnyen tudott érvényesülni a teljesen bezárkózott Magyarországon. 1952-től feleségével együtt bő tíz éven át a Százados úti művésztelep lakója lett (1963-ban, miután Makrisz Zizi Görögországban börtönbüntetést kapott, majd visszatért Magyarországra, költöztek egy budai műteremházba), 1953-tól töltött be vezető tisztségeket a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségében, és noha formálisan soha nem volt katedrája Magyarországon, sok fiatal szobrásznak vált nagy hatású mesterévé, ihletőjévé, mintájává. 1956 ősze után rövid időn át képzőművészeti kormánybiztosként tevékenykedett, a nevéhez kötődik az 1957-es Tavaszi Tárlatnak, ennek a (György Péter kifejezésével) “rafináltan radikális”  seregszemlének a megszervezése,

makrisz_tavasziamely az ötvenes évek monolit kultúrpolitikája után először próbálkozott azzal, hogy a zsűrizés addig érvényben lévő formáját átalakította, a korábbi egyetlen testületet négyfelé osztotta, a művészek maguk választhatták meg, melyik zsűrihez nyújtják be műveiket, és így mód nyílt arra, hogy a kiállításon a szocialista realista és a tradicionális művek mellett az éveken át elhallgatott absztrakt vagy modernista festők, szobrászok művei is nyilvánossághoz jussanak. A kiállítás bezárása után nem is maradt tovább kormánybiztosi pozíciójában. A Tavaszi Tárlat miatt válhatott a fenti fekete-fehér képen szépen cigiző Makrisz Spiró György hasonló című remek kisregényének néma főszereplőjévé. Makrisz Agamemnonból a több mint harminc magyarországi aktív éve alatt sokak számára “Makrisz” lett, mintha a családneve szolgált volna keresztnévként, és megszólítása már eleve tegezésnek számított volna. 1975-ben, a katonai junta bukását követő görög alkotmány-népszavazás után a szobrász visszakapta állampolgárságát, az 1970-es évek végén első önálló athéni kiállítására is sor került, az 1980-as évek közepén pedig, egy ideig még kétlaki életet élve, visszatelepült szülőhazájába.

Köztéri szobrászatára az antropomorf monumentalizmus a jellemző — az itt következő négy szobor mindegyike gigantikus, környezetében óriásira növelt plasztika, amely végső soron mindig az emberábrázolást tartja a középpontjában. Makrisz nem válogatott a témák között, Lenint, tanácsköztársasági és felszabadulási emlékművet, MSZMP-székházat díszítő muráliát ugyanúgy megcsinált, mint semlegesebb zsáner- vagy díszítőszobrot, és alighanem az alkatának legmegfelelőbb helyen, éppen a kellő időben dolgozott: a hatvanas-hetvenes évek kedvezett annak a fajta monumentalitásnak, aminek minden bizonnyal legfőbb magyar letéteményese lett. Életművéből jószerével hiányzik a kisplasztika, minden elképzelését nagyban valósíthatta meg, amit oeuvre-jében kisplasztikaként tarthatunk számon, az szinte kivétel nélkül mind nagy köztéri szobrainak előtanulmányai, kismintái, változatai.

Elsőként következzen a sorban a Magyar mártíremlékmű. A Budapesten, a vizafogói lakótelep Duna-parti oldalán 1986-ban felállított szobor a mauthauseni mártíremlékmű felére kicsinyített másolata.

DSC_79992014-04-08_08-36-44A Budapesten látható feles változat hiába 1986-os dátumú,

DSC_80002014-04-08_08-36-56a mű legelső mintái, ötletváltozatai az 1950-es évek végén készültek,

DSC_80022014-04-08_08-37-03és a szobor ezekkel a kis változatokkal nyerte meg azt a korszakban igen komolynak és magas színvonalúnak számító szoborpályázatot,

DSC_80032014-04-08_08-37-08amelynek a többi indulója, Kerényi Jenő, Kiss István, Laborcz Ferenc, Martsa István, Somogyi József és mások

DSC_80042014-04-08_08-37-12ugyancsak kitűnő pályaműveket nyújtottak be,

DSC_80222014-04-08_08-39-22és amelynek révén Mauthausenben 1964-ben

DSC_80052014-04-08_08-37-19ennek a kompozíciónak a három és félszer hét méteres eredetijét,

DSC_80232014-04-08_08-39-33a budapesti elhelyezéshez nagyon hasonló

DSC_80082014-04-08_08-37-40rézsűs terepen végül felállították.

DSC_80102014-04-08_08-37-53Ez a rézsű azonban a pesti változaton

DSC_03252015-07-09_09-07-22csak a szobor legritkábban adódó teljes nézetéből, a plasztika nyugati oldaláról,

DSC_62452009-05-28_18-30-30a Duna felől látható jól. (Ezt a képet nem is a Margitszigetről, hanem egy hajókirándulás során fényképeztem.) A tényleges szobor építészeti megoldása, a talapzat és az egész plasztika terét adó lépcsős kiképzés (mely a Mauthausenben álló eredeti változatból hiányzik) is innen tárul fel legjobban.

DSC_03062015-07-09_09-04-32A kilenc figura együttesére összpontosítva

DSC_03092015-07-09_09-04-58viszont a kompozíció közvetlenebb jelentése

DSC_03112015-07-09_09-05-13tárul fel, az azonos testtartású figurák

DSC_03302015-07-09_09-08-19arckifejezése csak minimálisan különbözik egymástól,

DSC_79962014-04-08_08-35-30a magasba lendülő karok,

DSC_80182014-04-08_08-38-50a szétterpesztett, furcsa térdű lábak,

DSC_80212014-04-08_08-39-05az összeszorított öklök

DSC_03492015-07-09_09-11-27jellegzetes figurativitásukkal

DSC_03042015-07-09_09-03-57mintha a győzelmet, a kiszabadulást ünnepelnék,

DSC_79732014-04-08_08-30-38ugyanakkor az egész megformálásban benne van bizonyos fokú absztrakció,

DSC_80142014-04-08_08-38-15a vesztés, a veszteség szimbólumaként

DSC_80112014-04-08_08-37-57megjelenő hiány, és ott van persze benne a kilenc férfi-alak

DSC_80132014-04-08_08-38-09monoton, már-már az elviselhetetlenségig feszítő ismétlődése. Ezt kiemeli a kvázi-szimmetriából induló, végül aszimmetrikus elrendezés: a nyugati és a keleti oldalon egy-egy alak emeli a karját, az északin három, a délin viszont négy, amely révén oldalról nézve mégiscsak átláthatatlan, nem egyszerűen kiismerhető bronz textúra jön létre.

DSC_80202014-04-08_08-38-56A szobor még közelebbi nézetei,

DSC_03182015-07-09_09-05-56nagyobb és kisebb részletei,

DSC_03192015-07-09_09-06-01a közelhozások,

DSC_03442015-07-09_09-10-42nagyítások

DSC_03142015-07-09_09-05-33Makrisz kedves technikájáról,

DSC_03212015-07-09_09-06-21a hegesztett rézlemezdomborításról árulkodnak,

DSC_03222015-07-09_09-06-27a felületeken végigszaladó varratok

DSC_03242015-07-09_09-06-37az anyaggal való kézműves dolgozásról beszélnek,

DSC_79792014-04-08_08-31-56egyfajta különös mesterségbeli védjegyek,

DSC_79802014-04-08_08-32-01szándékos nyerseségek ezek — miközben az emlékmű figurái gömbölyűségükkel előrevetítik Makrisz a későbbiekben kibomló emberábrázoló szobrászatát —

DSC_85522012-10-21_12-21-49például a Mártíremlékmű első ötleténél tíz évvel később megvalósult, az egykori Néphadsereg téren 1969-ben felállított, ma a Szoborparkban látható spanyol polgárháborús emlékmű megoldásait.

DSC_79852014-04-08_08-32-39És meg sem tudom számolni, hányszor néztem már meg az emlékművet, sokszor fényképezés nélkül is, mikor észrevettem egy halványan érzékeltetett szobrászati konvenciót, a talapzatról a két keskenyebb oldalon lelógó emberi talpat,

DSC_03392015-07-09_09-10-07ami ezt a vizionáriusságánál és a belefoglalt monomániánál fogva valahogyan az emberen túli műalkotást a szememben mégiscsak visszavezette a plasztikai művészet ismerősebb, kézzelfoghatóbb, bejáratottabb világába, miközben tisztában voltam vele,

DSC_41462013-05-24_11-20-41hogy a korábbi konvenciókkal szemben (Stróbl Alajos: Erkel Ferenc, 1885, budapesti Operaház;

DSC_23122015-08-15_17-11-00Pándi Kiss János: Nő lanttal, 1969, Balatonszárszó)

DSC_03372015-07-09_09-10-02Makriszé mennyivel sallangmentesebb és tőrőlmetszetten modernebb megoldás. Igaz, egy kőszobor más statikai eljárást kíván, mint egy fémszobor.

Az időrendben soron következő szoborral, a kecskeméti fedett uszoda épülete előtti zöld parkban 1970-ben felállított Úszók vagy Úszó nők című munkával kapcsolatban nincsenek ilyen határátlépési kérdések,

DSC_21722015-08-09_13-40-49egyáltalán nem merül fel a szép vagy nem szép kérdése,

DSC_21832015-08-09_13-41-06az első gyors kör fényképei után is jól látható,

DSC_21862015-08-09_13-41-14hogy egy közérthető, sokak számára vonzó, monumentális architektonikus díszítőszoborról van szó,

DSC_21882015-08-09_13-41-17ami három vízben lebegő leányzó dinamikus mozdulatsorának

DSC_21892015-08-09_13-41-21egyetlen kimerevített pillanatképét örökíti meg,

DSC_21902015-08-09_13-41-26amely ugyanannyira reális,

DSC_21912015-08-09_13-41-30mint mennyire valószerűtlen,

DSC_21922015-08-09_13-41-34így példamutatóan tudja megérzékíteni

DSC_21942015-08-09_13-41-36valóság és műalkotás

DSC_21962015-08-09_13-41-39nagyon bonyolultnak látszó,

DSC_22002015-08-09_13-41-46ám az evidens példákban mégis oly egyszerű és magától értetődő dialektikáját.

DSC_22012015-08-09_13-41-52Hozzátartozik mindehhez,

DSC_22042015-08-09_13-42-10hogy a háromfigurás, 180 centi magas, 5 méter hosszú mestermű,

DSC_22062015-08-09_13-42-17mely a gigantizmussal és a törékenységgel a reális és a valószerűtlen egymásra rímeltetéséhez hasonlóan játszik el,

DSC_22072015-08-09_13-42-22egyúttal példamutatóan szolgálja ki azt a városi-urbánus teret is,

DSC_22102015-08-09_13-42-26ahol felállították,

DSC_22132015-08-09_13-42-28mind tartalmilag (hiszen egy uszoda előtt áll),

DSC_22162015-08-09_13-42-31mind pedig geometriailag,

DSC_22182015-08-09_13-42-37hiszen egy modern vonalakkal megrajzolt épületet ellensúlyoz a saját hajlékony modernitásával, monumentális, mégsem nagyzoló újszerűségével.

DSC_22222015-08-09_13-42-54Jó végigsimogatni a tekintettel ezt a szobrot,

DSC_22502015-08-09_13-45-35bármelyik irányban,

DSC_22492015-08-09_13-45-27minden elemében

DSC_22482015-08-09_13-45-25benne van

DSC_22472015-08-09_13-45-23az egész tökéletessége,

DSC_22692015-08-09_13-47-09bármelyik oldalról

DSC_22252015-08-09_13-43-57végezzük el

DSC_22272015-08-09_13-44-00a végigsimogatást,

DSC_22282015-08-09_13-44-01ugyanazt látjuk:

DSC_22292015-08-09_13-44-02a női test játékos apoteózisát,

DSC_22242015-08-09_13-43-14tündöklő diadalt, a szobor saját korában olyannyira természetes

DSC_22332015-08-09_13-44-19győzelmet

DSC_22652015-08-09_13-46-55(de legalább a “Megállni tilos” tábla elérését).

DSC_22432015-08-09_13-45-04Ez még akkor is így van, ha a készítésekor és még hosszú ideig egyetlen ponton alátámasztott szobor

DSC_22402015-08-09_13-44-57kétoldalt

DSC_22412015-08-09_13-44-59utólag egy-egy alátámasztó fémrudat kapott,

DSC_22552015-08-09_13-46-06megemelt, hatalmas, a geometriájához hozzájáruló légies betontalapzata megroggyant,

DSC_22742015-08-09_13-47-25az egykor erről a talapzatról leömlő víztől záporozó medencéje évek óta legfeljebb esővizet látott,

A szobor középen egyetlen, a szobrászati architektúrához tartozó ponton megtámasztva; az úszónők alól felzubogó víz egyenletesen teríti be a hatalmas talapzatot, és vízfüggönyt képezve a szélesebb medencébe folyik le a betonlap oldalain. Az archív kép forrása: Pogány Ö. Gábor: Makrisz Agamemnon. Corvina, Budapest, 1979.

pedig ez a szobor fénykorában így nézett ki,

DSC_22312015-08-09_13-44-12viszont felületét mostanra az újrapatinázók helyett a graffitis elmebetegek vették kezelésbe, és ugyanúgy az enyészet útjára lépett, mint a mögötte lévő, évek óta bezárt uszodaépület, amely nyilván valamilyen újundok, az EU-pályázatból a lehúzás után maradt pénzből felhúzott wellness-fürdőnek adta át a helyét. Pedig párját ritkító dolog, nem sok hozzá fogható szobor látható Magyarországon.

DSC_22362015-08-09_13-44-33Mint ahogy párját ritkító dolog az 1975-ben felavatott tiszafüredi felszabadulási emlékmű is,

DSC_05632015-07-14_16-10-19noha ennek középponti plasztikai figurája,

DSC_06962015-07-14_16-23-24az egy méteres nyers vörösmészkő tömbön álló, öt méter magas, vörösrézlemez-domborítással készített nő-figura

DSC_10252014-05-21_11-08-25mintha megismételné Makrisz 1961-ben a Feneketlen-tó mellett felállított Épitőlányának fő testtartását és gesztusait.

DSC_05692015-07-14_16-11-05A különbség azonban óriási (nemcsak a méretbeliek), a tiszafüredi lányt keleti irányból ugyanis két, egymástól hosszanti irányban kissé eltolt, félhold alakú, fűvel benőtt hatalmas földhányás határolja, a nyugati sarkuknál térkővel lerakott kiképzés középpontjában áll a szobor.

DSC_05702015-07-14_16-11-08Ez az összetéveszthetetlen land-art háttér különleges teret ad a szobornak, a szoborral szimmetrikusan, a kiképzés átellenes végében nyert elhelyezést a három zászlórúd,

DSC_06342015-07-14_16-15-16amely lehetővé teszi a szobor és az ünnepi hely térbeli különválasztását, jelentéstanilag azonban egységet kovácsol a kettő között, még ha ma nem is a munkásmozgalom vörös zászlai lobognak rajtuk.

DSC_05732015-07-14_16-11-20Rendbe teszi továbbá a szobor elsőre képtelennek tetsző arányait, Makrisz elképesztő gigantomániáját földközelbe hozza, arányosítja. De erről meséljen inkább a szokásos körbeforgó gif,

output_NpbsDVamelyből az erős napsütés miatt kihagytam a keleti-északkeleti nézetet (éppen a félhold alakú földhányások kimetszette részt),

DSC_05812015-07-14_16-12-35de azért a kameramarcangoló sziluettes kép elkészült,

DSC_06332015-07-14_16-15-08a földhányás pedig alkalmat adott arra, hogy a szobrot kissé felülnézetből is megnézhessük.

DSC_06612015-07-14_16-18-57A szobor apróbb részletei elképesztően szépek,

DSC_06582015-07-14_16-18-34először is a madár,

DSC_06542015-07-14_16-18-03a lány jobb kezében helyet foglaló,

DSC_06522015-07-14_16-17-53szárnyával épp megmoccanó galamb,

DSC_06492015-07-14_16-17-31az emlékmű szemantikájából következően

DSC_06682015-07-14_16-19-44 nyilvánvalóan békegalamb.

DSC_05762015-07-14_16-11-38

DSC_06772015-07-14_16-20-55

DSC_06432015-07-14_16-16-51

DSC_06482015-07-14_16-17-22

DSC_06672015-07-14_16-19-40

DSC_06812015-07-14_16-21-28

DSC_06592015-07-14_16-18-40

DSC_06852015-07-14_16-21-50

DSC_06832015-07-14_16-21-38Aztán a kezek, a megint jól láthatóan futó hegesztésvarratok,

DSC_06762015-07-14_16-20-46üres kéz, teli kéz,

DSC_06822015-07-14_16-21-32újra a talapzatról előretolt,

DSC_05752015-07-14_16-11-35alátámasztás nélküli

DSC_06692015-07-14_16-19-53jobb lábfej (papucsos!, na jó, sarus),

DSC_06702015-07-14_16-20-00és persze maga az arc,

DSC_06392015-07-14_16-16-18az inkább egykedvűnek ható tekintet.

DSC_06442015-07-14_16-16-54A tiszafüredi emlékmű

DSC_06472015-07-14_16-17-17szoboralakját gyakran emlegetik úgy is,

DSC_06532015-07-14_16-17-56mint Makrisz leggörögösebb köztéri alkotását;

DSC_06552015-07-14_16-18-07ehhez a hatáshoz a ruha- és hajviseleten túl

DSC_06562015-07-14_16-18-14feltétlenül hozzájárul másutt is szívesen alkalmazott eljárása,

DSC_04582014-08-24_16-45-04a festett vagy színes anyagberakásos szem (mint itt, 1981-es budavári Hermész-szobránál).

DSC_06742015-07-14_16-20-26A képeken jól látható, hogy a madár szeme is kapott egy ilyen színezést,

DSC_06712015-07-14_16-20-09a szobor titka, úgy hiszem, mégsem ebben rejlik,

DSC_06912015-07-14_16-22-33hanem mintaszerű elhelyezésében,

DSC_06992015-07-14_16-23-53saját tágas terének elsőrendű kiképzésében és e tér belakásában.

DSC_05792015-07-14_16-12-10Átlapoztam a Képzőművészeti Lektorátus mellett működő Művészeti Bizottság az 1960-as években kelt jegyzőkönyveit, és találtam benne egy tanulságos megjegyzést Makrisz művészetére vonatkozóan. Tudvalevő, hogy a Művészeti Bizottság elé olyan vitás esetek kerültek, ahol valamelyik testület, a megbízó vagy esetleg az egyik lektor kifogást emelt a készülő szobor ellen. Makrisznak nem sok ilyen szobra volt (a politikai emlékművek kívül is estek a Bizottság hatáskörén), eggyel azonban meggyűlt a baja, a Pusztaszeri úti Központi Kémiai Kutató Intézet kertjébe szánt kétalakos kompozícióját az intézet nem akarta elfogadni.

A bejegyzés írásakor és még hosszú ideig képek híján, pusztán a leírás alapján úgy véltem, hogy az alább archív képeken látható szoborról van szó. 1962-ben Makrisznak létezett kétalakos, később köztéren nem elhelyezett, a Pogány Ö. Gábor oeuvre-katalógusában a művész magántulajdonában állónak minősített szobra, ezt a Fortepan gyűjteményében látható egyik kép bizonyítja.

fortepan_60822
Fortepan-azonosító: 60822. Lencsés Károly fotója

Lencsés Károly felvételén jól látható, hogy a szobor szerepelt a Műcsarnok az épület környezetében 1962-ben megrendezett szabadtéri szoborkiállításán, ahol 1:1-es agyagváltozatok vagy akár a kész, végleges köztéri helyükre még nem került szobrok voltak nagy számban közszemlére téve. Makrisz szobrának, az 1959-es datálású, 220 cm-es Szerelmespár című ólomszobornak speciális posztamenst építettek téglából (tőle jobbra, kicsit távolabb Laborcz Ferenc Játszó gyermekek című, Pécsett, az Uránvárosban 1964-ben felállított kútszobra látható, még medence nélkül — a szoborról ez a bejegyzés szól, további mai képek pedig itt láthatók róla). A Pogány Ö. Gábor-féle monográfiában egy majdnem ugyanilyen szögből készített kis kép látható az 1959-es ólomszoborról. Az azonosítást nem könnyíti meg, hogy Makrisznak van még egy hasonló jellegű szobra. Ennek Emberpár a címe, vörösrézlemez-domborításos eljárással készült, 1971-es a dátuma és ez sem került köztérre, mert a monográfia oueuvre-katalógusa szintén a művész tulajdonában álló alkotásként közli a tételt. Erről a szoborról az athéni Nemzeti Múzeum honlapján szerepel kép, ugyanezzel a címmel és dátummal,

makrisz_pár_1971_rézlemezdomborításugyancsak vörösrézlemez-domborításként. Nem kis darabról van szó, a szélessége mindkét forrás szerint több mint 3 méter. De a szóban forgó, az MB jegyzőkönyveiben emlegetett szobor mégsem ez, hanem egy 1963-as darab, a Budakeszi úti Korányi szanatóriumban márványból, Sopronban pedig bronzból felállított Nővérek-szobor kicsivel korábbi változata, melyet abban az évben a Kémiai Kutatóintézet kertjében végül elhelyeztek, és ha minden igaz, ma is a helyén áll, csak egyszerű halandó számára nem könnyen látható. Mivel a Nővérekre később vissza fogok még térni, a fent bemutatott különnemű páros, az ülő férfi és nő maradjon szemléletes példa arra, hogy Makriszt egy-egy konkrét szoborelképzelése sokszor másfél évtizeden át is foglalkoztatta.

A Kémiai Kutatóba szánt szobor ügye mindenesetre többször is napirendre került a Művészeti Bizottságban, és ezekben a vitákban egyszer csak, először talán Somogyi Józseftől elhangzott, utána többször is megismétlődött és felerősödött az a megjegyzés, hogy Makrisz szobraival az a probléma, hogy az építészettel akarnak versenyre kelni. Akárhányszor ismételték, egyre pontosabb leírás lett belőle. Mindegyik ebben a posztban bemutatott szobrára tökéletesen áll ez az észrevétel, a vizafogói Mártíremlékmű, a kecskeméti Úszónők és a tiszafüredi felszabadulási emlékmű is végletesen kiaknázta (kiemelte és felnagyította) az elhelyezésében rejlő architekturális elemeket. Hatványozottan igaz mindez Makrisz ugyancsak 1975-ben, a pécsi Mecsekoldalban felállított felszabadulási emlékművére, életművének legfőbb, legreprezentatívabb darabjára, az utóbb Szárnyas Nikéként emlegetett szoborra. A szobor közadakozásból, széles társadalmi összefogással készült, ahogy a mű leírásai állítják, de ehhez feltétlenül hozzá kell tennünk, hogy ezek a fogalmak nem feltétlenül azonosak azzal a jelentéssel, ahogy ma használnánk őket. Az is ide tartozik, hogy az elkészült művet sokáig kísérte ellenérzés sok pécsi részéről — látványként, szobrászati műként azonban Makrisz Agamemnon munkája maradandó, időtálló műalkotásnak bizonyult, a vidéki városok között egyedülálló látványosságú “szabadságszobornak” — ma más jelentéstartalommal, mint amikor felállították.

DSC_62472011-07-07_14-58-12A nyolc és fél méteres, vörösrézdomborításos technikával készült szoborhoz elválaszthatatlanul hozzátartozik

DSC_62182011-07-07_14-51-13a Jánossy György tervezte fehérbeton architektúra,

DSC_62192011-07-07_14-51-53amely nemcsak talapzatul szolgál

DSC_62202011-07-07_14-52-08a kitárt szárnyával

DSC_62212011-07-07_14-52-23a város felé forduló nőalaknak,

DSC_62222011-07-07_14-52-32hanem tagolja,

DSC_62252011-07-07_14-53-32proxemikailag értelmezi is a szobrot, miközben kilátóhelyként szintén funkcionál, ily módon a szobor közelébe vonzza a nézelődőt.

DSC_62272011-07-07_14-54-13Kétségtelenül Makrisz főműve,

DSC_62292011-07-07_14-54-37egyszerre reprezentálja Makrisz meggyőződésből fakadó hagyománytiszteletét (a közvetlen görög tárggyal,

DSC_62302011-07-07_14-54-49a felszabadulás évfordulójára emlékező szabadság-konnotációval —

DSC_62322011-07-07_14-55-08az erre utaló fém évszámokat a rendszerváltás után az emlékmű talapzatának oldaláról leszerelték, 2000-ben pedig eltávolították a szobor egy hátsó, kisebb elemét, melyen az 1945-ös évszám volt olvasható),

DSC_62332011-07-07_14-55-17illetve a Makrisz művészetéből bármelyik pillanatban előugrani képes,

DSC_62342011-07-07_14-55-19figuratív vagy non-figuratív modernistát.

DSC_62362011-07-07_14-55-47Emlékműnek készült,

DSC_62412011-07-07_14-56-32és emlékmű is maradt,

DSC_62432011-07-07_14-56-53a modern magyar szobrászat

DSC_62442011-07-07_14-57-08megkerülhetetlen alakjának

DSC_62452011-07-07_14-57-11és egyúttal megismételhetetlen korszakának nagyszabású emlékeztetője.

*

A négy szoborról a Köztérképen:

Magyar mártíremlékmű (Angyalföld, 1986)

Úszó nők (Kecskemét, 1970)

Felszabadulási emlékmű (Tiszafüred, 1975)

Szárnyas Niké (Pécs, 1975)

*

Felhasznált irodalom:

Bencsik István: „A Homo sapiens ereje abban rejlik, hogy az egész közösség összeadja a tudását…” Gellér Judit beszélgetése. Megnyitva 2015.08.18-án

György Péter: A forradalom után – A Tavaszi Tárlat. In: A hatalom képzelete. Állami kultúra és művészet 1957 és 1980 között. Magvető, 2014. 111-128. o.

Kovács Péter: A tegnap szobrai. Életünk Könyvek, 1992

Pogány Ö. Gábor: Makrisz Agamemnon. Corvina Kiadó, 1979

Romváry Ferenc: Pécs köztéri szobrai. Kronosz Kiadó, 2014

Wehner Tibor (szerk.): Adatok és adalékok a hatvanas évek művészetéhez. A Művészeti Bizottság jegyzőkönyvei 1-2. Képző- és Iparművészeti Lektorátus, 2002. A Makrisz szobráról szóló vita a második kötetben, az 1015-1021. oldalakon olvasható.

Advertisements

A tüneményes Makrisz” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Budapest 140 – I-K-SZ

Kérlek, mondd el, mit gondolsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s