A magas C

Énekeltem kórusokban, iskolai színjátékban, alkalmi társaságban, még tanárhoz is beiratkoztam aztán, állandóan dohányzó, mogorva, szarkasztikus idősebb nőhöz, énekes volt egykor. Minden vágyam volt nekem is a színpadon fellépni, kiénekelni a magas C-t. „Nem fog ez menni, fiam. Magának eleve mélyebb hangja van. Legyen bariton.” Kedves nő volt különben a maga módján, szerettem a képtelen, száraz iróniáját, de izgalmamban félrehallottam a szavait. Megijedtem, nem akartam a barátja lenni. Néhányszor még jártam nála, de a magas C elérhetetlen álom maradt.

DSC_98642013-08-20_11-50-22

Reklámok

A dobozi Wenckheim-magtár

Ezzel a bejegyzéssel újabb rovat indul útjára a blogon. Olyan épületek fognak helyet kapni benne, amiket másra használnak ma már, mint építésük idején — vagy éppen semmire nem használják őket e pillanatban, és elhagyatottan állnak. Néha még talán szobrok is lesznek ezeken az elmúlott épületeken.

“A dobozi Wenckheim-magtár” A teljes bejegyzés megtekintése

“Vagy hát valamiképpen mégis”. Tolnai Ottó két elbeszéléséről

Az alábbiakban Tolnai Ottó két elbeszéléséről szeretnék írni, két olyan novelláról, melyek egymás párdarabjainak tekinthetők. A maga módján mindkettő igazi antológiadarab, meggyőződésem szerint a kortárs modern magyar irodalom, az elmúlt két, két és fél évtized magyar prózájának legkiválóbb szövegei közé tartoznak, s tapasztalataim szerint ehhez képest általában kevés szó esik róluk.

Legyen tehát ezúttal róluk szó.

Tolnai_fotogezett20050209_8279
Foto Gezett felvétele, 2005, Berlin. A kép forrása innen.

““Vagy hát valamiképpen mégis”. Tolnai Ottó két elbeszéléséről” A teljes bejegyzés megtekintése

Ez

Elkészült a ház, és fölkerültünk rá végül mi is, kővé dermedt őrzők. Eleinte jól megvoltunk ezzel, alkonyatkor, pirkadatnál szóba elegyedtünk, leginkább a fűrészről kérdezgetett, mik a terveim vele, éles-e, használtam-e már, ilyeneket. Igyekeztem felelni neki, udvariasan vissza-visszakérdeztem, sosem a kezében tartott dolgokról, társalogtunk. Nem fázik ez félmeztelenül? De kezdtem az egészet unni, nemcsak a nappal volt üres, az előttünk lévő esték sem tűntek már oly tágasnak és reménytelinek, mint az addigi várakozás. Vajon most már örökre így lesz? Sötét éjszaka volt, mikor ez szöget ütött a fejembe.

szöget_üt

Kiskunhalas

A kiskunhalasi zsinagóga és közvetlen környezete éppen ellenpéldája a sorozat nyitó darabjában bemutatott templomnak, az abonyi zsinagógának. Ennek elsődleges magyarázata az, hogy a Petőfi utca és a Révész György (egykori Béke) utca találkozásánál álló saroktelek, melyre a zsinagóga és a kiszolgáló egységek épületeit emelték, a holokauszt után is a kiskunhalasi zsidó hitközség tulajdonában maradt, állami vagy tanácsi átvételre a Rákosi- vagy Kádár-korszakban az ingatlan nem kényszerült, noha a hívők döntő többsége Magyarország vidéki településeihez hasonlóan 1944-ben Kiskunhalason is elpusztult, a visszatérők közül pedig sokan még a negyvenes évek végén innen is emigráltak.

“Kiskunhalas” A teljes bejegyzés megtekintése

És megszólalnak az ég trombitái

Angyalok fújják őket. Három. Máté István II. világháborús emlékműve Soltvadkert központjában, a nagy körforgalom és az evangélikus templom közelében, néhány lépésre a szépen cigiző Szent Orbán-kúttól. Körbe-körbe után kiált, zöldből a kékbe. Tulajdonképpen ez a színhaladvány a szobor legigazibb csábereje.

“És megszólalnak az ég trombitái” A teljes bejegyzés megtekintése

Kotta nélkül

bird

A három a kedvenc számom. Március 3-án születtem, három férjem volt, három gyerekem van, három unokám. Három lakásban éltem, háromszor váltottam munkahelyet, épp három éve mentem nyugdíjba. Háromszor volt hármasom a lottón, a hármas mindháromszor a kihúzott számok között volt. A barátnőimmel hárman minden harmadik évben eltöltünk három hetet a Háromszéki-havasokban. Szép hely, és olcsó, három fillérből kijövünk, csak kicsit messze van, oda-vissza három nap az út. Idén harmadszor voltunk. Valaki azt tanácsolta, nem egészen önzetlenül, próbáljam ki egyszer, esetleg kétszer, milyen a négy. De nem vágyom kalandokra.