Ha pusztán szobrokról beszélünk, a “Balaton kapuja” címre igen sokan pályáznak. “Hálómat kivetem, hátamat fordítom” olvasásának folytatása
Hónap: 2015 január
Veszi a kalapját
Végül úgy döntöttem, ezt az amszterdami szobrot nem teszem be nagy kalap-gyűjtésembe, noha valamiképpen a kalapos szobor esszenciája — de így talán rá tudom irányítani a figyelmet arra a publikálása óta oly sokat változott posztra, hogy már apja sem ismerné fel, ha nem foglalkozott volna vele annyira sokat és nem bővítgette volna folyamatosan. De ebbe nem akarok túlságosan belebonyolódni, mert nem fogok tudni könnyen kikeveredni belőle. “Veszi a kalapját” olvasásának folytatása
Gondolatok a könyvtárban
Jelenetek az állatok királyának életéből
Ha az ember sokat fényképez szobrokat, domborműveket, emléktáblákat, az évek során előbb-utóbb gyűlni kezdenek merevlemezén ennek a hamisítatlan urbánus tevékenységnek a melléktermékei. Utcaképek, épületrészletek, fák, domborművekbe ékelt gázkonvektorok, vicces feliratok, hülyéskedő-hasraeső járókelők, járművek, tűzcsapok, sínek, és aztán persze más szobrok is, olyanok, amelyeket először nem is akart lefényképezni. “Jelenetek az állatok királyának életéből” olvasásának folytatása