Körkörös romok

Borgesnek R. Kiss Lenke szobrához persze csak nagyon olyan “bal kezemmel a fejem fölött megfogom a jobb fülemet”-módra van köze, de azért valamennyi mégis van. Egyfelől a mosonmagyaróvári Forrás című kútplasztika a szobrász pályáján a legszürreálisabb határ, ameddig eljutott, másfelől aligha lehet eltekinteni a helyszíntől, ahol áll, s felállításának időpontja is beszédes.

1987-ben állították ugyanis, s a kétszintes, visszafogott épület (ma “Irodaház” felirattal) egykor az MSZMP helyi székháza volt. Mondhatni, az utolsó órában került a helyére a szobor, a megformálásában rejlő diadalnak, az előrenyújtott, félig kinyílt körkagylónak kissé tehát más konnotációja volt felállításakor, mint amilyen az azóta eltelt időben van.

De míves, apróságaiban is kidolgozott, a részletekre gondosan ügyelő szép darab, melynek kétségtelen lendülete és ereje van,

noha az összbenyomásból biztosan levon, hogy kútszobor létére nincsen alatta víz, miközben a szobrász a műbe jól láthatóan belefoglalta a víz dinamikáját, a felkunkorodó hullámtarajokat.

De közelíthető,

legjobb vonásait épp a közelítésben feltáró,

komoly plasztikai teljesítmény ez,

ahol a mitologizáló fiatal női arcon kívül is

van jelentősége a részleteknek,

elsősorban a kagylónak,

a hátralendülő végtagoknak,

kéznek,

az egész szobor textúrájának

és egyetlen oszlopon nyugvó egyensúlyának,

mindent összevetve tökéletes elhelyezésének, szabályos körbejárhatóságának, mely a nyitó mozgókép elkészítésére is lehetőséget adott.

Csak a víz; a víz kellene oda csak — akár így forgatjuk, akár úgy.

*

A szoborról a Köztérképen.