Antal Károlyról (1909–1994) elmondtam már itt a blogon, legrészletesebben a pécsi, jakháton ülő Kőrösi Csoma Sándor-szobra kapcsán kifejtett röpke pályaképben, hogy — ellentétben sok kor- és kartársával — ő nem a mindenkori korszaka hányatott vagy mellőzött, ambícióit teljesen betölteni sosem tudó, megkeseredett vagy elgyötört művész életét élte. Pályája a kezdetektől, a harmincas évek közepétől a befejezésig, nagyjából a rendszerváltásig minden látható jel szerint a sikeresség jegyében telt el. Aki ennek részleteire kíváncsi, olvassa el a bevezetőt a hivatkozott írásban, nyolc év alatt igazából nem tudtam meg újabb fontos, perdöntő dolgokat Antal Károlyról, mint amennyit ott leírtam. Láttam néhány másik szobrát, de ez nem változtatott eredeti meggyőződésemen — ahogy mondani szokták: sőt.
“Láttál-e boldog szobrászokat?” olvasásának folytatásaCímke: Antal Károly
A szép szám
Tegnap, április 30-án érkezett el negyedik születésnapjához a blog, ma, május 1-jén már az ötödik évét tapossa. Ez a kettős időpont azért érdekes, mert az egész blog egy nappal előbb megvolt ugyan, számomra valójában mégis 2013. május 1-jén kezdett létezni, akkor szereztem egyáltalán tudomást róla. Szeifert Natália ugyanis meglepetésből megcsinálta nekem, fölregisztrált engem, azóta sem értem pontosan, hova, a domainnevemet kifizette az első évre, létrehozta a felhasználónevemet, a jelszavamat, a legelső sablont, amibe beletöltött négy Facebook-posztomat, minden ilyesmit, nekem csak meg kellett nyitnom, és mint jó júzer, engedelmesen használnom aztán az egészet. Azon kívül, hogy most is nagyon köszönöm neki, mint minden évfordulón, amelyekre egyébként a WordPress is (a domainnév meghosszabbításának éves díjfizetési kötelezettségéhez hasonlóan) kedvesen szokott emlékeztetni, gondolkodtam rajta, miképpen lehetne rendhagyóan emlékezetessé tenni ezt a napot, és arra jutottam, hogy leghelyesebb a számokat segítségül hívni — ha már az időt, az egész blogírás voltaképpeni szubsztanciáját (és ennek az évfordulónak a tényleges generáló elemét) egyetlen posztban nem lehet. Úgyhogy jöjjenek a számok.
Fergetegesen egybetekeredve
Kutas László gyönyörű fiatalkori szobra jön, a komlói sportcsarnok tőszomszédságában álló Birkózók, három nyárral a forró vagy lázas 68 után állított térplasztika. Politikai vonatkozása nincs a 68-nak, annak viszont oka van, hogy az évszámot így mondom, majd látni fogja az olvasó a végén, miért. (Aki itt járva a mondatok jambikus hasításán morfondírozik, hibás úton jár. Ám ha valamit gond nélkül olvasol, gondolj rá, abba nagy gondot halmozott írója.) Kutas pályáját hasonló figurális szobrokkal indította, később alakultak úgy a dolgai, hogy a portrészobrászat alkotójává, kortársai között az arc pontos, szabatos ábrázoló szobrászává vált. “Fergetegesen egybetekeredve” olvasásának folytatása
Lejaklózottan
Antal Károlyra, az 1909-ben született és 1994-ben elhunyt szobrászra igazán nem vonatkozik az, amivel oly sok bejegyzést kezdtem az elmúlt hónapokban. Őt bizony kortársai kifejezetten nagy becsben tartották. Pályája töretlenül indult, elvégezte az Iparművészeti Iskolát és a Magyar Képzőművészeti Főiskolát, felnevelő mesterei, a pályán őt elindító legelső kollégái közé tartozott Mátrai Lajos György, Szentgyörgyi István és Ohmann Béla. 1934-35-ben ösztöndíjjal Rómában tartózkodott, hazatérte után a Százados úti művésztelep lakója lett. “Lejaklózottan” olvasásának folytatása
Csak a képre emlékezem 