Ujjgyakorlat következik, 2021 februárjában egy már majdnem besötétedő délutánon végigsétáltam a Lövőház utcán, az egykori “lövőház” felől a Mammut irányába, és mobiltelefonnal kötelességszerűen végigfényképeztem az utca páratlan, bal oldalán látható kapubejáratainak a díszítő domborműveit. Illetve hát nem a teljes táblákat (ezerszer lefényképezett kedves darabjaim ezek), most mindegyikből szándékosan csak a rajta látható alak vagy alakok lábfejét, amelyek nagyjából mind szemmagasságra vagy attól kicsivel lejjebb esnek. De végül arra gondoltam, nem illesztem be ezt a sorozatot a különösebb hírverés nélkül folyamatosan gyarapodó gyűjteményembe, a szoborlábakról készített régi posztomba (az egyik itt következő részlet egyébként szerepel ott), hadd burjánozzon inkább a láb, minden figurális szobor legelmaradhatatlanabb alkotóeleme — és mivel a figurák nagyobb része mezítlábas, címnek és műfaji megjelölésnek is meg fogja tenni az írás élén olvasható szó.
“Lábujjgyakorlat” olvasásának folytatásaCímke: láb
Arcod porcelán, kezed-lábad fa-cövek, bábú vagy te, semmi más
Az utolsó négy júniusi bejegyzésem (két favicc és két Röviden mondd) szándékom szerint megelőlegezte ezt a mostani posztot, melyet régebben megígértem, és amelyben olyasmiről lesz szó, amivel a blogban korábban is foglalkoztam. Mivel hatalmas nagy téma ez, azt hiszem, a Népstadion dromoszának szoborparkja ügyében nem is ez a mostani lesz az utolsó szavam. “Arcod porcelán, kezed-lábad fa-cövek, bábú vagy te, semmi más” olvasásának folytatása
Így jártál
1968 tavaszán fantasztikus szállítmány érkezett a belvárosi cipőboltba, gyorsan lábra kapott a városban a híre. Sehol nem lehetett akkoriban ilyen modern szabású, lapos, fekete, vékony talpú könnyű férfi félcipőhöz jutni; spanyol import, fillérekért. Pillanatok alatt lába kelt az egész készletnek, elkapkodták. Aztán lehullott a májusi eső, és a tegnapelőtt még szerencsés vevők egymás után vitték vissza a szétesett, talpuk vesztett, felismerhetetlenségig deformálódott lábbeliket. Kiderült, a halottak öltöztetéséhez használt temetési kellékek voltak, egyetlen, arra a bizonyos utolsó útra szánt olcsó holmi. Lábon vette meg a külkereskedő vállalat spanyolul nem tudó alkalmazottja. A nagy tételért külön engedmény járt.
Nem terem
Ahová lépek. Ahová csak lépek, ott most semmi. Persze, ha olyan könnyen tudnék lépni. De fáj a lábam nagyon. Éppen a talpam közepén fáj, nem megy a járás se, minden lépésnél belenyilall. Ha a kezem fájna ugyanúgy, észre sem venném. Vagy bárhol máshol. De a lábam fáj, a cipő elrejti, nem látni, elég, ha én tudom pontosan, hol, a talpam kellős közepe, az érzés feleslegessé teszi az elképzelést. Fél lábbal már a sírban.
Csak a képre emlékezem 