Napra ülve, évre várva

Ez a poszt egyik tavalyi ígéretem következménye, beharangoztam ugyanis Ungvári Lajos a tiszaújvárosi erőmű előtti parkocskában elhelyezett szobrát. De amikor a képekhez jutottam, rájöttem, nem megyek velük sokra, és nem akartam a Mit lát a szobor? 2.0-ás variációját megírni, lentebb majd könnyedén megítélhető, végül legfeljebb úgy is csak az 1.01-es verzió jött volna össze. Na de mire jó, ha az ember merevlemezén van egypár szoborkép tartalékban? Pontosan erre. Ungvári Napozó nőjének sikerült két társat is találnom, az egyiket, Grantner Jenőét Tatabányáról eddig sehogyan sem sikerült beillesztenem a blogba, a másikat, Ferenczy Béni ülő nőjét a Krisztinavárosból az egyik bejegyzésbe már igen, de aztán kivettem onnan, gondolván, lesz annak majd jobb helye is. Hát itt ez a hely, ráadásul a három felállítási évszám (1959, 1961, illetve 1967) szinte magától megad minden magyarázatot, anélkül, hogy nekem tovább kéne szaporítanom a szót.

“Napra ülve, évre várva” A teljes bejegyzés megtekintése

Reklámok

A szép szám

Tegnap, április 30-án érkezett el negyedik születésnapjához a blog, ma, május 1-jén már az ötödik évét tapossa. Ez a kettős időpont azért érdekes, mert az egész blog egy nappal előbb megvolt ugyan, számomra valójában mégis 2013. május 1-jén kezdett létezni, akkor szereztem egyáltalán tudomást róla. Szeifert Natália ugyanis meglepetésből megcsinálta nekem, fölregisztrált engem, azóta sem értem pontosan, hova, a domainnevemet kifizette az első évre, létrehozta a felhasználónevemet, a jelszavamat, a legelső sablont, amibe beletöltött négy Facebook-posztomat, minden ilyesmit, nekem csak meg kellett nyitnom, és mint jó júzer, engedelmesen használnom aztán az egészet. Azon kívül, hogy most is nagyon köszönöm neki, mint minden évfordulón, amelyekre egyébként a WordPress is (a domainnév meghosszabbításának éves díjfizetési kötelezettségéhez hasonlóan) kedvesen szokott emlékeztetni, gondolkodtam rajta, miképpen lehetne rendhagyóan emlékezetessé tenni ezt a napot, és arra jutottam, hogy leghelyesebb a számokat segítségül hívni — ha már az időt, az egész blogírás voltaképpeni szubsztanciáját (és ennek az évfordulónak a tényleges generáló elemét) egyetlen posztban nem lehet. Úgyhogy jöjjenek a számok.

“A szép szám” A teljes bejegyzés megtekintése

A pliszészoknya titka

A mai napon megkezdem búcsúzásomat az egykori Népstadion valamikori dromoszának, bevonulási díszsétányának e pillanatban még álló szobraitól. Mindenkor kedves darabjaim voltak, sokszor látott bumfordiságuk, sutaságuk, néhol véka alá sem rejtett szocreál genezisük, némelyiknek meg éppen a nyilvánvaló örökéletűsége tizenöt éves korom óta kísér, és amióta rendszeresen fényképezek, kísérem én is őket. “A pliszészoknya titka” A teljes bejegyzés megtekintése

Mert elraboltad szép életemet

Igazán nem akarom, hogy a blogból amolyan szoborfelvigyázó panaszfal legyen, ráadásul meggyőződésem, hogy a köztereket lakói úgy alakítják, ahogy kedvük tartja meg ahogy az írott és íratlan szabályok engedik — ez nyilván más következményekkel jár egy felvilágosult nyugat-európai nagyvárosban, mint mondjuk egy magába fordult kelet-európai iparvárosban, és más súllyal esik a latba a szándékos szoborrongálás, megint más súllyal az, ha a lakótelepek épületei közti utakat a lakók lerövidítik és a füves területet új átlókkal tapossák ki, újfajta geometriát adva a másképpen eltervezett térnek.   “Mert elraboltad szép életemet” A teljes bejegyzés megtekintése