A mai napon megkezdem búcsúzásomat az egykori Népstadion valamikori dromoszának, bevonulási díszsétányának e pillanatban még álló szobraitól. Mindenkor kedves darabjaim voltak, sokszor látott bumfordiságuk, sutaságuk, néhol véka alá sem rejtett szocreál genezisük, némelyiknek meg éppen a nyilvánvaló örökéletűsége tizenöt éves korom óta kísér, és amióta rendszeresen fényképezek, kísérem én is őket. Számtalan bejegyzésnek voltak a főhősei a blogon is, a legrészletesebb feldolgozásban itt, aztán a karikával táncoló lányok triója a balatonboglári tornászlánynál került elő részletesen, de a 16 szobor jó néhány rövid szöveghez szolgáltatott képet az elmúlt három évben (ehhez a vicces összefoglalóhoz, aztán ehhez a Röviden mondd-hoz, ehhez, ehhez, ehhez és ehhez; továbbá ehhez a favicchez meg ehhez. A kattintástól nem kell félni, minden hivatkozott link külön lapon nyílik). Számtalanszor felhasználtam a felhasználhatóakat a szobrász-bemutatásoknál vagy a tematikus összeállításokban. Szóval kincsesbánya volt ez nekem mindig is. A napjaik viszont sajnos meg vannak számlálva: néhány héten belül az egész Népstadion/Puskás Ferenc Stadion felvonulási területté válik, sok milliárdért lebontják a régi, használhatatlan építményt, és még több milliárdért fel fognak helyette építeni egy újat, nyilvánvalóan jót, modernet, használhatót, ehhez nem fér semmi kétség. Ahhoz már igen, hogy az új létesítmény mellett ezek a szobrok meg tudnának maradni. A búcsú első aktusaként tehát arra gondoltam, nézzük meg őket úgy, ahogyan szinte sosem szoktuk látni — keveredjünk beléjük, és nézzük onnan őket. Mert erre is emlékezem ezzel a játékkal: ezek a szobrok mindig nagyon könnyen hozzáférhetőek voltak, alacsony talapzatuk mindenkor szinte kínálta magát a közelítésre. Arra gondoltam, hogy az egész legyen találós kérdés-szerkezetű, jöjjenek ezek az alsó-belső nézetek, és legyen az olvasóra bízva, melyiket ismeri fel azonnal — én meg a szöveg végén megadom a helyes megoldásokat.

Bele is kezdtem.

1.DSC_98852015-07-01_13-43-09

2.DSC_98892015-07-01_13-43-58

3. (ez nagyon könnyű lett, mert nem tudtam a lábak alá feküdni)DSC_99042015-07-01_13-45-52

4.DSC_99132015-07-01_13-47-41

5.DSC_99242015-07-01_13-50-07

6.DSC_99582015-07-01_13-59-14

7.DSC_99672015-07-01_14-00-17És itt, a 7. szobornál tartottam, amikor bevillant, hogy vajon lehetséges az, hogy az egyik legkedvesebb szoborrészletem, az Avec pliszír című rövidenmondd kísérőképe mélyére,

DSC_99702015-07-01_14-00-47_e copfos-könyves lány ruhájának,

DSC_99902015-07-01_14-04-17fő attrakciójának,

DSC_99812015-07-01_14-02-12a pliszészoknyának a rejtélyére sohasem voltam kíváncsi? Egyszer sem jártam utána a pliszészoknya titkának? Sohasem néztem volna alá, és eszembe sem jutott eddig, hogy megtegyem?

Úgyhogy azonnal pótoltam ezt a mulasztást. Íme, a pliszészoknya titka.

DSC_99662015-07-01_14-00-06Ez, pontosan ennyi látható a pliszészoknya alatt. Ettől a tudástól annyira megzavarodtam, hogy a többi kilenc szobornak elfelejtettem alámászni.

*

A megfejtések mindenesetre a következők:

DSC_95972015-07-01_12-47-571. Makrisz Agamemnon: Éneklő fiatalok

DSC_95982015-07-01_12-48-032. Búza Barna: Ökölvívók

DSC_95992015-07-01_12-48-073. Mikus Sándor: Labdarúgók

DSC_99962015-07-01_14-05-144. Kocsis András: Mezőgazdasági brigád

DSC_98022015-07-01_13-31-475. Tar István: Gránátvetők

DSC_99572015-07-01_13-58-566. Herczeg Klára: Kosárlabdázók

DSC_99992015-07-01_14-05-33_7. Ungvári Lajos: Főiskolások

A megfejtési képeknél nyíló linkek a Köztérkép megfelelő oldalaira mutatnak.

Reklámok

Kérlek, mondd el, mit gondolsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s