Csak a jóisten a megmondhatója, még én sem tudom, az elmúlt években vajon miért nem éreztem szükségét egyszer sem, hogy feltöltsem ennek a bejegyzésnek a főszereplőjét, Marton László Egry Józsefről készített, Lágymányoson 1980-ban felállított szobrát. Az itt láható képeket mind egyetlen alkalommal készítettem, 2014 januárjában, az azóta eltelt több mint tíz évben egyszer sem éreztem késztetést, hogy a szoborhoz még egyszer kimenjek és újra lefényképezzem, a majdnem negyven első felvételem körültekintően körbejárta a szobrot, és fogalmam sincs róla, mi tartott vissza (a fényképészeti elégtelenségérzet biztosan nem), hogy a sorozatból poszt legyen.
És alighanem most is ott maradt volna az egész a feledés űrében, ha nincs a sorozatnak egyetlen darabja, a lentebb látható közeli kép a szobor lábfejéről, amit régebben kimásoltam a szoborlábaim közé, annak viszont szükségét éreztem, hogy azt a felvételt azonosítsam, így találtam rá ennek a 2014 januári napnak a fotóira, és onnan már heurisztikusan folyt a dolog, azonnal megvolt a bejegyzés címe (Robert Redford, Jane Fonda) és vezérlő tézise. Hiszen nem kell mást tennem, mint magyarázatot találnom rá,
vajon miért áll Egry József, “a Balaton festője”
tetőtől felöltözötten,
bokáig teljes felszereltségben,
mégis mezítlábasan
a róla elnevezett kis újbudai utca
a villamosjárta Irinyi József utcára
kifutó torkolatában?
És a kérdésben ott is a válasz, igen váratlan módon éppen ebben a nagyon elcsépelt epitheton ornansban, “a Balaton festője” összetételben.
Mert ennek a kissé előregörnyedő,
napellenzős lapos sapkát viselő,
elszánt tekintetű
komor férfinak
a hóna alatt ott van ugyan minden,
ami a festéshez, vagy legalábbis a vázlathoz kell, négylábú magas ülőkétől jegyzetmappán át ecsetekig,
mégis valószínűtlen vagy kevésbé elhihető , hogy az Irinyi parkba igyekezne festeni. A magyarázat a szobor filológiájában keresendő. A szobrot Marton László 1977-ben mintázta, és 1980-ban egyidejűleg két példányát állították fel, ezt a budapestit júniusban, a badacsonytomajit (ahol a festő élt és ahol a vég is érte 1951-ben) szeptemberben (az 1980-as évnek különben nem volt semmilyen évfordulós célzata, Egry József 1893-ban született). Mivel az a szobor Badacsonytomajban a móló bejáratához, a Balaton vizéhez közel került, a szoborba foglalt zsáner, a mezítlábasság ott életképesebbnek és érthetőbbnek bizonyult, mint itt, Lágymányoson.
És miközben válogattam a mintegy negyven rendelkezésemre álló fotó közül az itt látható képeket, lassan-lassan rekonstruálni tudtam több mint tíz évig húzódó tartózkodásom okát. Marton László szobra,
az Egry József csodálatos,
körbejárható monumentális portrészobor,
az éppen szükséges pszichologizmussal,
az öregkori mosolytalan depresszió kellő érzékeltetésével (Egry utolsó hét évében, 1944-től kezdve egyáltalán nem fejezett be képet),
remek építészeti környezetben,
ahol még saját közvetlen tere is szépen érvényesül.
Még a nagy, a szobrot összetéveszthetetlenné tévő trouvaille, ez a hón alatt tartott, kifele fordított négylábú ülőszék is megvan, mi több, a Magyarországon a korban felállított többi köztéri szoborhoz hasonlítva még valami vagány modernizmust is magáénak tudhat. Ez az 1977-es vagy 1980-as modernizmus azonban belül marad a klasszikusság határain,
innen van azon a határon, amit én a blog indulásakor az 1960-as, 70-es évek magyar szobrászatában a magam számára hellyel-közzel definiáltam, folyamatosan kerestem, és sokszor meg is találtam.
De legalább ennek a posztnak az itt feltárt története is tanúsítja, hogy ami egyszer késik, az soha nem múlik.
*
A szobor a Köztérképen:
Marton László: Egry József (1978)
