Csak a jóisten a megmondhatója, még én sem tudom, az elmúlt években vajon miért nem éreztem szükségét egyszer sem, hogy feltöltsem ennek a bejegyzésnek a főszereplőjét, Marton László Egry Józsefről készített, Lágymányoson 1980-ban felállított szobrát. Az itt láható képeket mind egyetlen alkalommal készítettem, 2014 januárjában, az azóta eltelt több mint tíz évben egyszer sem éreztem késztetést, hogy a szoborhoz még egyszer kimenjek és újra lefényképezzem, a majdnem negyven első felvételem körültekintően körbejárta a szobrot, és fogalmam sincs róla, mi tartott vissza (a fényképészeti elégtelenségérzet biztosan nem), hogy a sorozatból poszt legyen.
“Mezítláb a parkban” olvasásának folytatásaCímke: Lágymányos
Fel a fejjel
Rózsa Gyula emlékének
Ennek a szobornak az első fényképezése arra az időszakra esett, amikor a blogom elkezdett megállapodni, és a nyitó expanzió után átlépett a szisztematikus gyűjtés szakaszába. Kerényi Jenő (1908–1975) a szocmodern magyar szobrászat időszakának, az 1950-es évek legvégétől az 1980-as évekig tartó szakasznak abszolút kulcsszereplője. Nem csoda tehát, bárhol jártam, első dolgaim közé tartozott a településen felállított Kerényi-szobrot megkeresni. A blog figyelmes olvasói emlékezhetnek rá, mert akkoriban beszámoltam róla, hogy megtörtént, előzetes tájékozódás sem kellett a körbefényképezéshez: Karcagon például egy járó motorú, az utolsó komp indulása által sürgetett jó gépkocsiból ugrottam ki, hogy ezt az Anya gyermekkel-t valamivel több mint egy perc leforgása alatt gyorsan megörökítsem —
“Fel a fejjel” olvasásának folytatásaÉs mozdulatlan álmodozva fekszem
Ebben a jórészt a szocmodern köztéri magyar szobrászattal foglalkozó blogban előbb vagy utóbb Tar Istvánnak (1910-1971) kell következnie. Teljesüljön be tehát az előbb-utóbbok mindenkori sorsa, és legyen ez az előbb/utóbb: most. tovább
Egyszerűen
Csontos László Ülő nő lepellel című szobrát 1960-ban állították fel az Újbudán, a Schönherz Zoltán utca déli oldalán lakóparkszerűen, de lakótelepi eljárással épített házegyüttes egyik belső kertjében. A “lakóparkot” újabb értelmében mondom, a “lakótelepet” az egykoriban. A nyolc-tízemeletes házak a környéken több helyen körbefognak ilyen parkocskákat, melyeket éjszaka bezárnak, nappal pedig nem használhatják őket autók. Mindenütt gyep, fák, játszótér, és némelyik ilyen belső udvarra egyszerű zsánerszobrok is odakerültek.
