Hát idáig is eljutottunk. Az itt következő poszt olyan szobrokat fog összegyűjteni és legalább egyetlen kép erejéig bemutatni, amelyeknek főalakjai vagy mellékalakjai ülnek, ücsörögnek, valamilyen ülőalkalmatosságon foglalnak helyet. Hogy kedves költőm szavaival éljek, hatalmas nagy téma ez, még talán a Titanic pusztulásánál is nagyobb. Nem fogom zokon venni, ha az alább említett példáimra az olvasó kapásból kivételt vagy ellenpéldát sorol — az ülő szobrok tenger, amit nem lehet kimerni, és az állításaimat úgy próbálom védeni, hogy a szövegben legtöbbször előforduló szó az “általában” határozószó lesz.
“Ülve-főve” olvasásának folytatásaCímke: Lesenyei Márta
Hogy szaladnak a fák
Lesenyei Márta 1970-ben felállított Napba nézője tulajdonképpen Salgótarján főterén áll, felállítása óta azonban az őt körbevevő vegetáció elkülönítette és le is választotta a főtérről a szobrot, amely most már intimebben kapcsolódik a mögötte elhelyezkedő panelsorházhoz, illetve az azok utcafrontján meghúzódó kisebb üzletekhez. Mi több, a természeti környezet, a körülötte megnövő fák és bokrok a szobor eredeti címét is kikezdték valamiképpen. A gyönyörű mozdulatban megörökített nőalak az év nagy részében régóta nem a napba néz, hanem a föléje magasodó fák leveleit bámulja.
“Hogy szaladnak a fák” olvasásának folytatásaA szép szám
Tegnap, április 30-án érkezett el negyedik születésnapjához a blog, ma, május 1-jén már az ötödik évét tapossa. Ez a kettős időpont azért érdekes, mert az egész blog egy nappal előbb megvolt ugyan, számomra valójában mégis 2013. május 1-jén kezdett létezni, akkor szereztem egyáltalán tudomást róla. Szeifert Natália ugyanis meglepetésből megcsinálta nekem, fölregisztrált engem, azóta sem értem pontosan, hova, a domainnevemet kifizette az első évre, létrehozta a felhasználónevemet, a jelszavamat, a legelső sablont, amibe beletöltött négy Facebook-posztomat, minden ilyesmit, nekem csak meg kellett nyitnom, és mint jó júzer, engedelmesen használnom aztán az egészet. Azon kívül, hogy most is nagyon köszönöm neki, mint minden évfordulón, amelyekre egyébként a WordPress is (a domainnév meghosszabbításának éves díjfizetési kötelezettségéhez hasonlóan) kedvesen szokott emlékeztetni, gondolkodtam rajta, miképpen lehetne rendhagyóan emlékezetessé tenni ezt a napot, és arra jutottam, hogy leghelyesebb a számokat segítségül hívni — ha már az időt, az egész blogírás voltaképpeni szubsztanciáját (és ennek az évfordulónak a tényleges generáló elemét) egyetlen posztban nem lehet. Úgyhogy jöjjenek a számok.
Szemesnek áll a világ
Az itt következő két szoborban sok közös vonás van. Nagyjából ugyanabban a korszakban születtek, mindkettő alkotója nő, mindkettő Balatonszemesen áll, egymástól körülbelül 200 méterre ugyanabban az utcában, és mindkettő amolyan eltűnőfélben lévő szobor: egykor valamilyen vállalati vagy állami balatoni üdülő területén, zárt kertben állították fel őket, a vállalat vagy az állami szervezet a rendszerváltás után átalakult, megszűnt, az üdülők gazdát cseréltek, alkalmanként többször is, és mindkét szobor sorsa, jövőbeli egzisztenciája ma tulajdonképpen a jóindulaton áll, vagyis tökéletesen kiszámíthatatlan. “Szemesnek áll a világ” olvasásának folytatása
Nyár és ősz között
Lesenyei Márta ötdarabos épületdíszítő dombormű-sorozata a pécsi Uránvárosban 1959-ből, a négy évszakkal és egy betoldással.
Budapest 140
Két nappal ezelőtt, 2013. november 17-én volt 140. évfordulója annak, hogy Pest, Buda és Óbuda Budapest néven, a jelenlegi I-XIV. kerület területén egyesült (a mai közigazgatási kerületek csak később, a harmincas években jöttek létre, a mostani Nagy-Budapest pedig 1950-ben). Későn kaptam azonban észbe, hogy feltöltsem az itt látható sorozatot, 140 képet 140 budapesti szoborról, és két nappal már túlszaladtam az alkalmon. “Budapest 140” olvasásának folytatása
Csak a képre emlékezem 