Kategória: Szobor

Csók a lapban

A cím, persze, mint már oly sokszor, most is vicc, kiforgatás — hiszen elég csak megnézni a képeket, klasszikus csók kalapban ez. Ha meg a női szereplők szemszögéből nézzük, csók pártában. Akkor viszont “csók a pártban”.

“Csók a lapban” olvasásának folytatása

Ülve-főve

Hát idáig is eljutottunk. Az itt következő poszt olyan szobrokat fog összegyűjteni és legalább egyetlen kép erejéig bemutatni, amelyeknek főalakjai vagy mellékalakjai ülnek, ücsörögnek, valamilyen ülőalkalmatosságon foglalnak helyet. Hogy kedves költőm szavaival éljek, hatalmas nagy téma ez, még talán a Titanic pusztulásánál is nagyobb. Nem fogom zokon venni, ha az alább említett példáimra az olvasó kapásból kivételt vagy ellenpéldát sorol — az ülő szobrok tenger, amit nem lehet kimerni, és az állításaimat úgy próbálom védeni, hogy a szövegben legtöbbször előforduló szó az “általában” határozószó lesz.

“Ülve-főve” olvasásának folytatása

Zuglói leánykák, ne sírjatok

Zugló végül nem maradt labdás leány-szobor nélkül, noha ehhez a lányhoz a labdát nem a szobrászi akarat biggyesztette hozzá. Mészáros Dezső filigrán kamaszlányt ábrázoló kicsiny bronzszobrát 1963-ban állították fel a Róna (egészen szabatosan akkor éppen Lumumba) utcai Postás Sporttelep nyilván akkoriban megépült új épületének földszintjén.

“Zuglói leánykák, ne sírjatok” olvasásának folytatása

Kecs

Immár több mint évtizedes szoborfényképezési tapasztalattal a hátam mögött meg merem kockáztatni, hogy a szobrok fotós megörökítéséhez, akár fém-, akár kőszobrokról van szó, jobban illik a szűrt, mérsékelten tompább fény, mint a közmondásos, minden nyári családi vagy kalandfényképet bearanyozó ragyogó verőfény. Nincs megtévesztő kék ég, nincsenek zavaró árnyékok vagy pláne nincs zavaró ellenfény, jobban megmutatkoznak a részletek, az ilyen viszonyokból a szobornak általában szabatosabb bemutatása kerekedik ki, mint a szépséges napsütéses képekből.

“Kecs” olvasásának folytatása

A rontás mint talált tárgy

2017 késő augusztusában, két nap szigligeti JAK-táborozás után úgy vettem hazafelé, Budapestre az irányt, hogy kitérőt tettem, és megálltam egy rövid délutánra Nagykanizsán. Nagykanizsára kifejezetten emiatt a szobor miatt zarándokoltam el, ennek a bejegyzésnek a tárgya miatt,

“A rontás mint talált tárgy” olvasásának folytatása

Fel a fejjel

Rózsa Gyula emlékének

Ennek a szobornak az első fényképezése arra az időszakra esett, amikor a blogom elkezdett megállapodni, és a nyitó expanzió után átlépett a szisztematikus gyűjtés szakaszába. Kerényi Jenő (1908–1975) a szocmodern magyar szobrászat időszakának, az 1950-es évek legvégétől az 1980-as évekig tartó szakasznak abszolút kulcsszereplője. Nem csoda tehát, bárhol jártam, első dolgaim közé tartozott a településen felállított Kerényi-szobrot megkeresni. A blog figyelmes olvasói emlékezhetnek rá, mert akkoriban beszámoltam róla, hogy megtörtént, előzetes tájékozódás sem kellett a körbefényképezéshez: Karcagon például egy járó motorú, az utolsó komp indulása által sürgetett jó gépkocsiból ugrottam ki, hogy ezt az Anya gyermekkel-t valamivel több mint egy perc leforgása alatt gyorsan megörökítsem —

“Fel a fejjel” olvasásának folytatása

Repríz

Varga Miklós szépséges kőbányai lányszobrának régebbi fényképeit egy korábbi, a Borsos Miklós alaktipológiáját tárgyaló bejegyzésemben felhasználtam már, napfényes, késő őszi, sárguló avaros felvételeket. Pár évvel később, a szobor közelébe tulajdonképpen véletlenül keveredve, aprólékosan újra végigfényképeztem, a környékén álló többi szobrot, melyek közül nem is egy a választott korszakom szempontjából fontos, a blogban már többször szóba hozott mű, akkor figyelmen kívül hagytam, és csak erre a szoborra összpontosítottam. Vegyük úgy, hogy ha a könyvek esetében áll a mondás, hogy az igazi olvasás az újraolvasás, akkor egy szoborblog esetében az igazi fényképezés az újrafényképezés.

“Repríz” olvasásának folytatása

Topsy-turvy

Örömömben a földhöz csapkodnám magam, ha ez a szobor magyar szobrász műve lenne valahonnan a hatvanas évekből, és a mű az egyik magyarországi köztéren állna, hiszen akkor evidensen, a maga teljes figurális mivoltában bizonyítaná mindennél fényesebben a blogom egyik régi tézisét: a magyar szobrászat az 1960-as évek elején, felszabadulva a szocreál nyűgei alól, a modernebb megfogalmazások felé indult el, és ennek egyik lehetséges útja az egyensúllyal, a figurális architektúrával való kísérletezés volt.

“Topsy-turvy” olvasásának folytatása

Hogy szaladnak a fák

Lesenyei Márta 1970-ben felállított Napba nézője tulajdonképpen Salgótarján főterén áll, felállítása óta azonban az őt körbevevő vegetáció elkülönítette és le is választotta a főtérről a szobrot, amely most már intimebben kapcsolódik a mögötte elhelyezkedő panelsorházhoz, illetve az azok utcafrontján meghúzódó kisebb üzletekhez. Mi több, a természeti környezet, a körülötte megnövő fák és bokrok a szobor eredeti címét is kikezdték valamiképpen. A gyönyörű mozdulatban megörökített nőalak az év nagy részében régóta nem a napba néz, hanem a föléje magasodó fák leveleit bámulja.

“Hogy szaladnak a fák” olvasásának folytatása