“A legjobb”

Ebbe a posztba belekergettem magam. Senki mást nem okolhatok amiatt, hogy létrejött, ó, jaj, csakis saját magamat. Aki figyelmesen olvasta az elmúlt években a blog némelyik bejegyzését, könnyedén rekonstruálhatja, hogyan történt; de azért segítek.

érdekel, hogyan

A megtalált lovas

Ez a poszt ugyanúgy hónapkitöltő poszt lesz, mint az augusztusi volt, egyszerűen nem akarom, hogy unokáim megkérdezzék majd, vajon mit csinált a nagyapjuk 2018 szeptemberében, hogy ez a hónap a blogban üresen maradt. Lehet, hogy már nem is élt az öreg? Rögtön hozzáteszem, a bejegyzés olyasmivel fog foglalkozni, amivel nagypapa az előző hónapban éppenséggel nemhogy eleget, nagyon is sokat bajlódott. Mégsem szabályos szoborposzt következik, ahogy az ezen a helyen már megszokott, hanem (ha mindenáron egy szóval akarjuk leírni) szoborfényképezés-poszt. Homályosan megvilágított műhelyem szerény kis forgácsai.

Tovább

Mindennapi tenyerünket

Nem akartam igazságtalan lenni a Medgyessy Ferenc nyomdokaiban járó magyar népi szobrászat Andrássy Kurta János és Somogyi Árpád melletti legjelentősebb mesterével, Szabó Ivánnal (1913–1998). bővebben

Ünnep van

Nem olyan nagy ünnep, de azért a kis ünnep is ünnep. Aki követi itt legfelül, a képernyő jobb oldalán a rovatoknál szereplő zárójeles számokat, jól tudja, hogy a blogon ez a 100. olyan bejegyzés, amit a “Szobor” kategóriába soroltam be. Amikor mindezt írom, időnként az előnézetben ellenőrzöm, a szóban forgó kijelző még 99-et mutat, de a végén egy kattintás, és azonnal ugrani fog egyet. Kattints egyet te is, kedves olvasó, ide, és kedvedre végigpörgetheted most már mind a százat.

“Ünnep van” olvasásának folytatása

Jobbat nem tudsz találni

Aki figyelmesen olvasta előző sárospataki, Somogyi József 1986-os Rákóczi-lovasszobrával foglalkozó posztomat, észrevehette, hogy a felsőfokot egyszer sem használtam abban a szövegben. Ennek a tartózkodásnak a most soron következő lovasszobor az oka, amely néhány tucat méterre áll Somogyi munkájától, a vártól északra eső részen, a Sárospataki Képtár épülete előtt. “Jobbat nem tudsz találni” olvasásának folytatása

Új s új lovat

Az 1980-as évek közepén a hetvenedik éve körül és pályája végefelé járó Somogyi József olyan feladatot kapott, amilyenhez nagyon hasonló felkérésben 1968-ban, ötvenegy-két évesen, pályafutása középső szakaszában egyszer már részesült: a szigetvári Zrínyi Miklós-lovasszobor után bő másfél évtizeddel megbízták, készítsen monumentális lovas portrét II. Rákóczi Ferencről — ugyancsak reprezentatív történelmi környezetbe, a viszonylagos épségben fennmaradt sárospataki vár udvarába. “Új s új lovat” olvasásának folytatása

Paripám már érzi, amit én csak tudok

Ló és lovas hatalmas téma a művészet történetében — nekem pedig ez a hatalmas téma, anélkül, hogy e helyt részletesen ismertetném, alkalmat ad rá, hogy ráforduljak végre e blog és a blog középpontjában álló korszak, az 1960-as évek egyik abszolút főszereplőjére, Somogyi Józsefre, mégpedig egyik lovasszobra, a szigetvári várban 1968-ban felállított Zrínyi Miklós kapcsán. “Paripám már érzi, amit én csak tudok” olvasásának folytatása

Lólépésben

Még aki nem tud sakkozni, az is tisztában van vele, hogy mit jelent a lólépés: a kiindulást beleszámítva három mező előre, a végén egy lépés jobbra vagy balra; a huszár a sakkban az útjában lévő bábukat is át tudja ugrani, ha az a bizonyos negyedik mező, ahova a ló lépni fog, szabad. Jöjjön tehát ez a londoni séta lólépésben, annál is inkább, mert lovakról fog szólni. “Lólépésben” olvasásának folytatása

Lófara nullfok

Lófara nullfok

Ez persze véletlen. 2009 októberében épp igazoltan volt távol “A M. Kir. Szegedi 3. Honvédezred, a M. Kir. 3. Népfelkelő Huszárosztály és dicső halottainak emlékműve”, a Gách István mintázta, 1943-ban állított huszárszobor, felújították ugyanis. Azóta újra boldogítja a jogi karról kilépő egyetemistákat és Szeged büszke népét, Kossuth nemzetének büszkeségét.

“Lófara nullfok” olvasásának folytatása