Rövid széljegyzet egy fontos lábjegyzethez

Faragó-Szabó Istvánnak

Vilt Tiborról, a modern magyar szobrászat egyik legfontosabb alakjáról többször írtam már a blogon, amolyan nagyobb áttekintésű pályakép-összefoglalót (azon belül részletesebben a csepeli strandon látható munkájáról) és két ízben is külön-külön pécsi, illetve szombathelyi szobráról, más bejegyzésekben is rendre előkerült egy-egy munkája. Ami most következik, széljegyzet lesz az ott olvasható megjegyzésekhez, leginkább a pályaképben megemlített, a mindenkori “egyetlen szobor” akarásáról, ambíciójáról szóló észrevételhez; és hogy mindez miért a széljegyzet formáját ölti végül, arra maga a bejegyzés hivatott magyarázatot adni. “Rövid széljegyzet egy fontos lábjegyzethez” olvasásának folytatása

Hal már pont

Tar István ennek a blognak régi, nem is nagyon titkos favoritja, ezt a tényt a képernyő jobb oldalán, a kicsit lejjebb görgetve megtekinthető címkefelhő különböző betűméretből szedett címkéi jól láthatóan igazolják. Az ő neve ebben a címkefelhőben már középnagy, akárcsak Kerényi Jenőé, Makrisz Agamemnoné, Mikus Sándoré, Laborcz Ferencé, Somogyi Józsefé, a faviccé vagy Londoné.  hadd nézzem tovább

Féltérden, guggolva

Tiszaújváros nekem az ígéret földje, nagyon úgy fest. Mióta tavaly nyáron, a Várady Sándor lányszobráról szóló bejegyzésemben megígértem további szobrokat a városból, Ungvári Lajos Napozó nője után ez a most következő Makrisz-szobor, a Fésülködő nő már a második beteljesülő tiszaújvárosi ígéretem lesz.  tovább olvasom

Lófara nullfok

Lófara nullfok

Ez persze véletlen. 2009 októberében épp igazoltan volt távol “A M. Kir. Szegedi 3. Honvédezred, a M. Kir. 3. Népfelkelő Huszárosztály és dicső halottainak emlékműve”, a Gách István mintázta, 1943-ban állított huszárszobor, felújították ugyanis. Azóta újra boldogítja a jogi karról kilépő egyetemistákat és Szeged büszke népét, Kossuth nemzetének büszkeségét.

“Lófara nullfok” olvasásának folytatása