Hát idáig is eljutottunk. Az itt következő poszt olyan szobrokat fog összegyűjteni és legalább egyetlen kép erejéig bemutatni, amelyeknek főalakjai vagy mellékalakjai ülnek, ücsörögnek, valamilyen ülőalkalmatosságon foglalnak helyet. Hogy kedves költőm szavaival éljek, hatalmas nagy téma ez, még talán a Titanic pusztulásánál is nagyobb. Nem fogom zokon venni, ha az alább említett példáimra az olvasó kapásból kivételt vagy ellenpéldát sorol — az ülő szobrok tenger, amit nem lehet kimerni, és az állításaimat úgy próbálom védeni, hogy a szövegben legtöbbször előforduló szó az “általában” határozószó lesz.
“Ülve-főve” olvasásának folytatásaCímke: Tar István
Barbárokra várva
Amikor Tar Istvánról a legelső posztomat még a blog kezdeti szakaszában közreadtam, a kísérőszöveg végén azzal a retorikai fordulattal éltem, hogy Tar Istvánra majd még visszatérek. És vissza is tértem sokszor rá, az említett összehasonlítós poszt után először keszthelyi Éneklőire, két évvel később, örömömből kifolyólag, hogy hosszú évek hiánya után egy másolattal újra benépesült a gellérthegyi Budapesti lány piedesztálja, a rákövetkező évben, 2017-ben kevésbé szem előtt lévő zuglói lovasszszobra apropóján, ötödszörre pedig szegedi halas lányáról szólva, és akármikor írtam róla, mindig is éltem ezzel a bizonyos retorikai fordulattal: visszatérek majd még rá. Hát most fellebben a fátyol erről a titokról, és elárulom, hogy lelki szemeim előtt vagy a gondolataimban én minden alkalommal ezt, az itt következő szobrot láttam. De a dolgok nem érnek ezzel véget. Most is, és legalább majd még egyszer megígérem: Tar Istvánra vissza fogok még térni.
“Barbárokra várva” olvasásának folytatásaMert szemben ülsz velem
“…s csak a te arcod látom / és nincs mellette az enyém”, folytatja lendületes prozódiával öregkori szerelmes versében Illyés Gyula, “ahogyan megszoktam a fotografiákon / és előszobák tükörén”. Vagy ahogy, tehetnénk hozzá a nevében mi, megszoktuk itt a blogban, hiszen a fekvő nőkről volt már korábban egy összeállítás, és lesz egyszer majd a fekvő férfiakról is, előzetesen annak itt most csak két gyors darabját mutatom meg,
“Mert szemben ülsz velem” olvasásának folytatása“A legjobb”
Ebbe a posztba belekergettem magam. Senki mást nem okolhatok amiatt, hogy létrejött, ó, jaj, csakis saját magamat. Aki figyelmesen olvasta az elmúlt években a blog némelyik bejegyzését, könnyedén rekonstruálhatja, hogyan történt; de azért segítek.
Hal már pont
Tar István ennek a blognak régi, nem is nagyon titkos favoritja, ezt a tényt a képernyő jobb oldalán, a kicsit lejjebb görgetve megtekinthető címkefelhő különböző betűméretből szedett címkéi jól láthatóan igazolják — írtam ezt annak idején, mikor a posztot közreadtam, és egy olyan sablont használtam, ami az adott címke alkalmazásának mennyiségi arányait magával a mérettel is jelezte. Az ő neve ebben a címkefelhőben már középnagy volt, akárcsak Kerényi Jenőé, Makrisz Agamemnoné, Mikus Sándoré, Laborcz Ferencé, Somogyi Józsefé, a faviccé vagy Londoné. A mostani sablonban ez a különbség nem látható; de egyszer, ha elunom ezt, és újat választok (vagy visszatérek egy régihez), lehet, újra látható lesz. hadd nézzem tovább
A szép szám
Tegnap, április 30-án érkezett el negyedik születésnapjához a blog, ma, május 1-jén már az ötödik évét tapossa. Ez a kettős időpont azért érdekes, mert az egész blog egy nappal előbb megvolt ugyan, számomra valójában mégis 2013. május 1-jén kezdett létezni, akkor szereztem egyáltalán tudomást róla. Szeifert Natália ugyanis meglepetésből megcsinálta nekem, fölregisztrált engem, azóta sem értem pontosan, hova, a domainnevemet kifizette az első évre, létrehozta a felhasználónevemet, a jelszavamat, a legelső sablont, amibe beletöltött négy Facebook-posztomat, minden ilyesmit, nekem csak meg kellett nyitnom, és mint jó júzer, engedelmesen használnom aztán az egészet. Azon kívül, hogy most is nagyon köszönöm neki, mint minden évfordulón, amelyekre egyébként a WordPress is (a domainnév meghosszabbításának éves díjfizetési kötelezettségéhez hasonlóan) kedvesen szokott emlékeztetni, gondolkodtam rajta, miképpen lehetne rendhagyóan emlékezetessé tenni ezt a napot, és arra jutottam, hogy leghelyesebb a számokat segítségül hívni — ha már az időt, az egész blogírás voltaképpeni szubsztanciáját (és ennek az évfordulónak a tényleges generáló elemét) egyetlen posztban nem lehet. Úgyhogy jöjjenek a számok.
Ünnep van
Nem olyan nagy ünnep, de azért a kis ünnep is ünnep. Aki követi itt legfelül, a képernyő jobb oldalán a rovatoknál szereplő zárójeles számokat, jól tudja, hogy a blogon ez a 100. olyan bejegyzés, amit a “Szobor” kategóriába soroltam be. Amikor mindezt írom, időnként az előnézetben ellenőrzöm, a szóban forgó kijelző még 99-et mutat, de a végén egy kattintás, és azonnal ugrani fog egyet. Kattints egyet te is, kedves olvasó, ide, és kedvedre végigpörgetheted most már mind a százat.
A vonal el van vetve
“Kedves Uram, levelét s bizalmát köszönöm. Örülök neki, mert úgy látom, hasonló gondolkodással találkozom. Érdekes például az ön ötlete, az aranyóra-problema.
Nekem volt egy kísérletem, az, hogy az előfizető-gyűjtőknek ingyen rendelkezésére bocsátok dedikált könyveket. Csúnyábban alig bukott meg idea, mint ez. Húszezer körlevelet küldtünk szét, s összesen három jelentkező volt, azok közül is egy nyilvánvalóan zsarolt, mert egy negyedévi előfizetésre kötelezve el magát, húsz pengő ára könyvre reflektált. “A vonal el van vetve” olvasásának folytatása
“Lásd, itt leülhetnél…”
Semmi más nem kapcsolja az itt következő szobrot, Tar István Budapesti lányát az előzőhöz, kizárólag a proxemika, a közös tér, és persze a közös alkalom — a Budapesti lány is az 1965-re kialakított Jubileumi park fő attrakciójának, a Gellérthegy fennsíkján és déli lejtőjén kiképzett teraszos kert középső platója díszének számított. ““Lásd, itt leülhetnél…”” olvasásának folytatása
Elönt a múlt, ledönt a jövő
Az egyik soron következő posztomhoz kerestem képeket, amikor megtaláltam ennek a bejegyzésnek a nyitóképét, egy néhány évvel ezelőtti szoborvadászatom alkalmával készített felvételemet. “Elönt a múlt, ledönt a jövő” olvasásának folytatása
Csak a képre emlékezem 