“Lásd, itt leülhetnél…”

Semmi más nem kapcsolja az itt következő szobrot, Tar István Budapesti lányát az előzőhöz, kizárólag a proxemika, a közös tér, és persze a közös alkalom — a Budapesti lány is az 1965-re kialakított Jubileumi park fő attrakciójának, a Gellérthegy fennsíkján és déli lejtőjén kiképzett teraszos kert középső platója díszének számított. Szerencsére a Fortepan gyűjteményében erről a szoborról is felbukkant egy távlati archív kép,

fentebbről, a Kisfaludi Strobl Zsigmond-féle Szabadság-szoborhoz vezető útról fényképezve, így az is jól eltájékozódhat, aki még sosem járt erre. Ezen a képen jól látszik, hogy középen, a lefelé vezető lépcsősor bal oldalán, járókelők által körülvéve, lefelé, a város felé fordulva ott ül Tar István szobra. A kép jobb oldalán, legfelül látszana Somogyi József Leány csikóvalja, az előző poszt főszereplője, bal oldalt, a következő, lentebbi terasz oldalában a korábban már bemutatott Kiss István-dombormű, a Múlt és jelen, ha a nézet még szélesebb lenne — és valóban, a három név együtt, Somogyi József, Tar István, Kiss István kiadja az 1960-as évek közepi magyar köztéri szobrászatának kánonját, vagy legalábbis egy erőteljes metszetet annak közepe tájáról.

A Budapesti lány nem volt szerencsés szobor, előbb ivókút-mivolta szűnt meg, a park elvadulásával a kilencvenes években ezt is megcsonkították, később leszerelték maradványait. 2014 decemberében is üres volt még az összefirkált talapzata,

2015 őszére azonban a Budapest Galéria a szobrot helyreállította és újra a helyére tette.

A talapzatot nem sikerült letisztítani, az ivókutat sem hozták helyre, de legalább ez a gyönyörűséges szobor újra a helyén van.

Nem akarok sokat dumálni róla, ezúttal nem fogok okoskodni mértanról és absztrakcióról. Tar István szobra a lehető leghagyományosabb, például a tekintet vagy a hajviselet apró részleteit is szem előtt tartó figurális ábrázolás, a beállításban és a felület leegyszerűsítésében mégis ott van egyfajta modernista beütés, amitől nagyon is korának gyermeke ez a szobor, ám úgy, hogy a létezésével képet ad a mögötte lévő ötven évről is. Következzenek egymás után a fotók, körbe-körbe, ahogy a blogom kezdeti időszakában ezt gyakran alkalmaztam; és mindennél többet fognak elmondani. Szerencsém is volt az időjárással, hiszen tíz perc alatt, míg fényképeztem, a felhőknek köszönhetően minden lehetséges fényviszony előállt a napfényestől a beboruló égig. A képeim nem időrendi sorrendben vannak (a körüljárást tekintettem elsőrendűnek), a fények játéka miatt a szobor a szokásosnál is változatosabbnak mutatkozik.

A szobor címében sem a “pesti nő” megszokott sztereotípiája szerepel, nem is lehetne így, hiszen ez a lány Budán van —

mégis minden vágyakozása, epekedése, figyelme, gesztusa Pest felé tereli őt.

És róla is elmondhatom: fél évszázad alatt egyetlen porszem sem hullott rá, nem kopott meg, nem vált unalmassá vagy közhelyessé. A helyén maradt, akár jelképesnek, akár valóságosnak fogjuk fel azt a helyet, ahová végül leült.

*

A szobor lapja a Köztérképen.