Hát idáig is eljutottunk. Az itt következő poszt olyan szobrokat fog összegyűjteni és legalább egyetlen kép erejéig bemutatni, amelyeknek főalakjai vagy mellékalakjai ülnek, ücsörögnek, valamilyen ülőalkalmatosságon foglalnak helyet. Hogy kedves költőm szavaival éljek, hatalmas nagy téma ez, még talán a Titanic pusztulásánál is nagyobb. Nem fogom zokon venni, ha az alább említett példáimra az olvasó kapásból kivételt vagy ellenpéldát sorol — az ülő szobrok tenger, amit nem lehet kimerni, és az állításaimat úgy próbálom védeni, hogy a szövegben legtöbbször előforduló szó az “általában” határozószó lesz.
“Ülve-főve” olvasásának folytatásaCímke: Kucs Béla
Majdnem és mégsem
Nyírő Gyula az 1920-as években született szobrászok generációjához tartozott, ugyanahhoz a nemzedékhez, amelyikhez például Bártfay Tibor, Bolgár Judit, Csontos László, Gádor Magda, Gyenes Tamás, Illés Gyula, Kiss István, Kiss Kovács Gyula, R. Kiss Lenke, Kiss Sándor, Konyorcsik János, Kovács Ferenc, Kucs Béla, Marton László, Megyeri Barna, Mészáros Dezső, Nagy Sándor, Radó Károly, Somogyi Árpád, ifj. Szabó István, Szabó László, Varga Imre, Varga Miklós, Várady Sándor, Vigh Tamás, Wágner Nándor — hogy csak olyan neveket soroljak, akik szerepeltek már vagy szerepelni fognak még szobraikkal a blogon. Van persze különbség egy 1920-as és egy 1929-es születési évszám között (az előbbi tulajdonosát fiatal férfiként akár a háborús frontra is vezényelhették, a későbbié, ha szerencséje volt, köztéri szobrász-karrierjét már a szocreál ideje után kezdhette el), mindenesetre ez az a generáció, amelynek tagjai, a tíz-húsz-harminc évvel idősebb mesterek árnyékában, ha elfogadták az alapszabályokat, még jellegadóan, kellő intenzitással vehettek részt a magyarországi köztéri szobrászat 1960-as, 1970-es évekre eső expanziójában. A harmincas években születettek körében már jóval szórtabb a kép, és közülük meg a fentebb említett szobrászok közül jó néhányan mester korukban érkeztek el a paradox módon éppen 1990 után fokozatosan eluralkodó köztéri jelentéktelenségbe. És hát nincs mit szépíteni, sokan, ha megérték, túlságosan könnyen adták meg magukat a szabadság látszólag jóval egyértelműbb viszonyai között.
Csak ő meg én, és ő meg ő
Az 1925-ben Ózdon született, az általában éltes korú szobrászokhoz képest nagyon fiatalon, 59 éves korában Szentendrén elhunyt Kucs Béla talán nem tartozott a hatvanas-hetvenes évek nagy újítói közé; köztéri szobrai az ötvenes évektől kezdve többnyire szabatosan megformált zsánerdaraboknak számítottak, és ezt a vonásukat, a megbízható szabatosságot mindvégig megtartották. Egyszerű megfogalmazású ülő/fekvő/térdelő nőfigurái, klasszikusabb munkás- vagy bányászábrázolásai szép számmal láthatók szerte az országban. “Csak ő meg én, és ő meg ő” olvasásának folytatása
Olvasni
Amihez persze nem elég pusztán az akarat. “Olvasni” olvasásának folytatása
Csak a képre emlékezem 