Londoni oroszlánok

Ez most csak egyszerű, gyors bejegyzés lesz, ha közelebbi műfaját szeretném megnevezni, jóvátételi kiegészítésnek mondanám a Nagy Oroszlánposzthoz, ahol a mostani főszereplők közül ketten már felléptek, de 2009 februárjában csak egy ízben, akkor is túl későn, az alkonyi órákban jutottam el hozzájuk, és akkor nem tudtam jó képeket csinálni róluk. 2015 őszén, hosszabb nappalokkal magam előtt már figyelmesebben bántam velük.

“Londoni oroszlánok” olvasásának folytatása

Az oroszlán ugrani készül

DSC_04732016-03-28_13-19-51_Hasonló címmel 1968-ban magyar akció-filmvígjátékot, amolyan kémfilm-paródiát is forgattak, jugoszláv szerzőpáros regénye alapján, az akkori Jugoszlávia különféle helyszínein, mindenesetre egy olyan ország stábjának, színészeinek és filmkészítőinek a részvételével, ahol ezután még több mint két évtizedig ideológiai okokból nem mutattak be James Bond-filmeket. Még abszurdabb, hogy Révész György filmjének az interneten hozzáférhető legjobb kópiája e pillanatban a korabeli Szovjetunióban vetített változat, és orosz szinkronnal szól. De nem az oroszokról akarok beszélni, hanem az oroszlánról, amelyről XIX. századi angol Szavanna-kutatók és vadászok (a kor brit tudósai) jegyezték fel első ízben, s az észrevétel azóta a modern etológia közhelye lett, hogy az állat a támadás idején egy pillanatra nem kiszemelt áldozatára tekint, hanem mereven, szinte megkövülten maga elé néz. A szobrász nevezetes oroszlán-portréján elnagyolt, hanyag vonalakkal éppen ezt a pillanatot ragadja meg, a koncentráció, a végtelen figyelem és a szemérmesnek tűnő elmerülés apró mozzanatát, mielőtt kitörne az ádáz harc, ahol a megtévesztett ellenfélnek (legyen a föld akármelyik teremtménye) csak a legcsekélyebb esélye marad a túlélésre.

Mint sült galamb a tátott szájba

Ez a poszt az itt következő három tucat képpel nyugodtan belefért volna a Nagy Oroszlánposztba, úgy alakult azonban, hogy azzal már készen voltam, mikor a tél közepén eljutottam két napra Amszterdamba. Királyság fővárosa, noha nem az uralkodó székhelye — így vagy úgy az oroszlánnak látatlanban is nagy becsben kell állnia Amszterdamban. Várakozásaimban nem csalódtam. “Mint sült galamb a tátott szájba” olvasásának folytatása

Jelenetek az állatok királyának életéből

Ha az ember sokat fényképez szobrokat, domborműveket, emléktáblákat, az évek során előbb-utóbb gyűlni kezdenek merevlemezén ennek a hamisítatlan urbánus tevékenységnek a melléktermékei. Utcaképek, épületrészletek, fák, domborművekbe ékelt gázkonvektorok, vicces feliratok, hülyéskedő-hasraeső járókelők, járművek, tűzcsapok, sínek, és aztán persze más szobrok is, olyanok, amelyeket először nem is akart lefényképezni. “Jelenetek az állatok királyának életéből” olvasásának folytatása

Együgyűség

DSC_02522009-02-07_13-43-54Mi kilencen vagyunk, ő egyedül. Egy oroszlánnak kilenc élete van. Az unikornisnak egy. Ő egyetlen dologra tud csupán gondolni, a szarvával tud bökdösni. Ha elér, ez fájdalmat okoz, vért fakaszt, de végül le fogjuk győzni, mert csak egyetlen fegyvere van, mindenre egyetlen érve. Nekünk kilenc: sörényünk, karmaink, selymes arany szőrünk, fogaink, farkunk, nyelvünk, hatalmasra tátott szánk, ordításunk, és a létünk, hogy oroszlánok vagyunk, az állatok királya. Isten és a jogom. Rossz az, aki rosszra gondol. Nem minden fekete, és nem minden fehér.

“Együgyűség” olvasásának folytatása