Hát idáig is eljutottunk. Az itt következő poszt olyan szobrokat fog összegyűjteni és legalább egyetlen kép erejéig bemutatni, amelyeknek főalakjai vagy mellékalakjai ülnek, ücsörögnek, valamilyen ülőalkalmatosságon foglalnak helyet. Hogy kedves költőm szavaival éljek, hatalmas nagy téma ez, még talán a Titanic pusztulásánál is nagyobb. Nem fogom zokon venni, ha az alább említett példáimra az olvasó kapásból kivételt vagy ellenpéldát sorol — az ülő szobrok tenger, amit nem lehet kimerni, és az állításaimat úgy próbálom védeni, hogy a szövegben legtöbbször előforduló szó az “általában” határozószó lesz.
“Ülve-főve” olvasásának folytatásaCímke: Kerényi Jenő
Fel a fejjel
Rózsa Gyula emlékének
Ennek a szobornak az első fényképezése arra az időszakra esett, amikor a blogom elkezdett megállapodni, és a nyitó expanzió után átlépett a szisztematikus gyűjtés szakaszába. Kerényi Jenő (1908–1975) a szocmodern magyar szobrászat időszakának, az 1950-es évek legvégétől az 1980-as évekig tartó szakasznak abszolút kulcsszereplője. Nem csoda tehát, bárhol jártam, első dolgaim közé tartozott a településen felállított Kerényi-szobrot megkeresni. A blog figyelmes olvasói emlékezhetnek rá, mert akkoriban beszámoltam róla, hogy megtörtént, előzetes tájékozódás sem kellett a körbefényképezéshez: Karcagon például egy járó motorú, az utolsó komp indulása által sürgetett jó gépkocsiból ugrottam ki, hogy ezt az Anya gyermekkel-t valamivel több mint egy perc leforgása alatt gyorsan megörökítsem —
“Fel a fejjel” olvasásának folytatásaLábujjgyakorlat
Ujjgyakorlat következik, 2021 februárjában egy már majdnem besötétedő délutánon végigsétáltam a Lövőház utcán, az egykori “lövőház” felől a Mammut irányába, és mobiltelefonnal kötelességszerűen végigfényképeztem az utca páratlan, bal oldalán látható kapubejáratainak a díszítő domborműveit. Illetve hát nem a teljes táblákat (ezerszer lefényképezett kedves darabjaim ezek), most mindegyikből szándékosan csak a rajta látható alak vagy alakok lábfejét, amelyek nagyjából mind szemmagasságra vagy attól kicsivel lejjebb esnek. De végül arra gondoltam, nem illesztem be ezt a sorozatot a különösebb hírverés nélkül folyamatosan gyarapodó gyűjteményembe, a szoborlábakról készített régi posztomba (az egyik itt következő részlet egyébként szerepel ott), hadd burjánozzon inkább a láb, minden figurális szobor legelmaradhatatlanabb alkotóeleme — és mivel a figurák nagyobb része mezítlábas, címnek és műfaji megjelölésnek is meg fogja tenni az írás élén olvasható szó.
“Lábujjgyakorlat” olvasásának folytatásaA szép szám
Tegnap, április 30-án érkezett el negyedik születésnapjához a blog, ma, május 1-jén már az ötödik évét tapossa. Ez a kettős időpont azért érdekes, mert az egész blog egy nappal előbb megvolt ugyan, számomra valójában mégis 2013. május 1-jén kezdett létezni, akkor szereztem egyáltalán tudomást róla. Szeifert Natália ugyanis meglepetésből megcsinálta nekem, fölregisztrált engem, azóta sem értem pontosan, hova, a domainnevemet kifizette az első évre, létrehozta a felhasználónevemet, a jelszavamat, a legelső sablont, amibe beletöltött négy Facebook-posztomat, minden ilyesmit, nekem csak meg kellett nyitnom, és mint jó júzer, engedelmesen használnom aztán az egészet. Azon kívül, hogy most is nagyon köszönöm neki, mint minden évfordulón, amelyekre egyébként a WordPress is (a domainnév meghosszabbításának éves díjfizetési kötelezettségéhez hasonlóan) kedvesen szokott emlékeztetni, gondolkodtam rajta, miképpen lehetne rendhagyóan emlékezetessé tenni ezt a napot, és arra jutottam, hogy leghelyesebb a számokat segítségül hívni — ha már az időt, az egész blogírás voltaképpeni szubsztanciáját (és ennek az évfordulónak a tényleges generáló elemét) egyetlen posztban nem lehet. Úgyhogy jöjjenek a számok.
Négy kerékkel a világ körül; vagy öttel
Mindenem az autós közlekedés. Nincs rendszám, amit menet közben el ne olvasnék, közlekedési tábla vagy útra festett jel, amit figyelmesen végig ne csodálnék, karosszéria vagy kocsibelső, amit meg ne bámulnék. Egy kopott, a használatban elöregedett kormánykerék, egy járdaszegély mellé félregurult dísztárcsa ugyanúgy le tud fegyverezni, mint egy jól elhelyezett márkajel, egy szépen világító műszerfal vagy egy bőrbevonatú autósülés. A Thököly út kivilágítatlan felezővonalán centiméterekre a két irányban zúgó autóhadtól egyensúlyozó, ebbe és abba az irányba forgolódó gyalogosok bármikor képesek megindítani, az országúton mindig párosával átszaladó kutyákhoz vagy az út mentén százzal elsuhanó nyári jegenyefákhoz hasonlóan.
“Négy kerékkel a világ körül; vagy öttel” olvasásának folytatásaJószolgálati bejegyzés
Ez a poszt semmi más, egyszerű jószolgálati közlemény, célja az, hogy demonstrálja, élek és a blog is él. De határidős munkám van és egyéb kötelezettségeim, a nyár folyamán a blogra nem nagyon maradt időm; majd októbertől aztán újra lesz. Úgyhogy addig jöjjön ez a szobor, meg a hozzá kapcsolódó rövid történet.
Fektében a lágyat
A “fekvő nő”, a szobrászat mindenkori hatalmas témája olyan archetípus, melyet felnevelt, megedzett, fölerősített az újkori és a modern festészet. Hellyel-közzel illeszkedett a huszadik század közepi művészeti normákhoz, ám ez az illeszkedés egyúttal bélyeget is sütött rá. Semleges dolog volt, a fennálló rendet legfeljebb frivolitásával karcolgatta vehemensebben, mint az “ülő nő”, az “álló nő”, az “olvasó nő” vagy a “dolgozó nő” — tovább
Derékhaddelhadd
Talán meg fogja bocsátani e poszt olvasója nekem az első olvasásra valószínűleg keresettnek ható címet, de végül hiába igyekeztem, semmi kifejezőbbet nem találtam arra, ami itt következik. A Lejaklózottan cím néhány hónapja egyszer bejött már — arra gondoltam, akkor ez az izlandi bányásztelepülésnek való nevet rejtő cím is működni fog. Hiszen Kerényi Jenő négy egyalakos szobra van soron, és ha az olvasó belekezd a szó etimológiai felfejtésébe, és közben nézegeti a képeket is, rögtön érteni fogja, miért ezt a címet választottam. “Derékhaddelhadd” olvasásának folytatása
Lehull a lepel
Nehéz az élet. Ha szobrot fényképezünk, nemcsak a nap és az évszakok változására kell figyelemmel lennünk, nemcsak arra tehát, hogy milyen szögből milyen fényt kap egy-egy szobor vagy hogy takarja-e már a dús tavaszi növényzet — néha egyéb, nem a csillagászat vezérelte körülményekre is. “Lehull a lepel” olvasásának folytatása
Bikavezető
Eszembe jutott egy sor, variáció-sorozat inkább, szaladt szinte magától, “Bálon berekedni — Tálon teregetni — Vállon veregetni”, de valami zavart benne, ezért megkérdeztem egy hozzáértő jó barátomat, ő mit gondol, szerinte miért akad meg. Azt válaszolta, szerinte azért, mert a harmadik rész első szava az előző kettőével ellentétben kettős mássalhangzós. Mivel a “Válon veregetni” (a Váli-erdő környékén, Vajda János stb.) már túlságosan elbonyolódott volna, és mivel a kiindulópont épp ez a harmadik, leghétköznapibb idiómaként létező részlet volt, hagytam a fenébe az egészet.
Csak a képre emlékezem 