Jószolgálati bejegyzés

Ez a poszt semmi más, egyszerű jószolgálati közlemény, célja az, hogy demonstrálja, élek és a blog is él. De határidős munkám van és egyéb kötelezettségeim, a nyár folyamán a blogra nem nagyon maradt időm; majd októbertől aztán újra lesz. Úgyhogy addig jöjjön ez a szobor, meg a hozzá kapcsolódó rövid történet.

Karcagra Berekfürdőről jutottunk el, ahol a strand előtt és bent a strand területén is akadt néhány érdekes dolog, két hófehérre meszelt Somogyi Árpád-szobor,

egy ülő nő a strand előtt,

bent egy fejkendős anyukájába kapaszkodó kisfiú,

még beljebb egyik kedves budai szobrom, a Pasaréti úton álló Korsós nő szép másodpéldánya,

itt sértetlen, csonkítatlan arccal. De a meg sem kezdett zárójel itt bezáródik, a berekfürdői szobrokra és a “korsós nő” hatalmas témájára

meg a jászkunsági amatőr fotósok szemléjén első hellyel jutalmazott, “A törvény szövedéke mindig felfeslik valahol” című képemre majd máskor kerül sor. Innen Karcagra vezetett az út, a zsinagógát szerettem volna megkeresni, de elsőre elvétettem, és mire megtaláltam, már késésben voltunk, be kellett még vásárolnunk estére és elérnünk az innen 40 kilométerre lévő komp utolsó járatát. Az egyirányú utcák rejtelmeinek következtében valahogy másképp fordultunk a kis mezőváros főterére, a Kossuth térre, mintha gyalogosan tettük volna.

Mindenki tisztában van a helyzettel, aki járt már magyar kisváros főterén. 1990 után a szobrok egy részét (többé-kevésbé joggal), alkalomadtán több, ismétlődő hullámban eltávolították, a helyükre általában az újra megtisztított első világháborús emlékmű került, új alkotásként a második világháborús és az 56-os, egy-két helyi érdekességű kopjafa, millenniumi semmiségek, országzászlók (minél újabbak, annál szörnyűbbek), a vidéki Magyarországon sok helyen a kétezres évektől kötelező Wass Albert, 2010 óta az ugyancsak obligát Trianon-emlékmű (kisebb helyeken a helyi hidegburkoló műveként hat darabra tört Nagy-Magyarország egy kősziklára vagy betonfalra applikálva) meg egy-két, még a nehéz időkben eltávozott és azoktól megnyomorított helytörténész vagy derék történelemtanár, néha domborműként, máskor mellszoborban, ritkábban egész alakos megformálásban (az egész alakos általában éppen lép valahova). Ahogy kinéztem az autóból, az itt következő szobor, ennek a bejegyzésnek a voltaképpeni tárgya valósággal kiragyogott a környezetéből. Az elhelyezése, a minősége, a műgondja, a légies nagyszerűsége révén első ránézésre kitűnt a közegből, ahol áll. Erről, a teljes kontextusról nem volt időm fényképet készíteni, e sorok olvasójának hinnie kell nekem: ez az anya gyermekkel nagyságrendekkel jobb dolog, mint bármi más, szobornak látszó tárgy a karcagi Kossuth téren.

Úgyhogy a családomat kitettem a közeli Coopnál, én meg visszaszaladtam, hogy lefényképezzem.

Nem volt sok időm rá, 32 képet csináltam róla

ebből itt épp a fele, 16 látható,

az első és az utolsó kattintás között

nem egészen 70 másodperc telt el.

A fényképező ember amúgy is sérülékeny, kiszolgáltatott valami,

pláne az, ha sietősen kell cselekednie,

valójában nem láttam pontosan, mit is fényképezek,

a dolog minőségéről tudomásom volt,

igyekeztem szabatosan körbefényképezni,

próbáltam közeli képeket is csinálni róla,

de objektívcseréről az idő rövidsége miatt szó sem lehetett,

és szabad szemmel egy pillanatra sem láttam, mit fényképezek, csakis a fényképezőgép keresőjén keresztül.

A másfél perc adrenalinlöket tehet róla, de ott helyben elhatároztam, ez lesz a mestervizsgám. Ha ez nem Kerényi Jenő szobra, akkor befejezem, abbahagyom a blogot is, felhagyok a szoborfényképezéssel, valami más foglalatosság után nézek.

A fogadalom kockázata nem volt igazán nagy, a szobron minden jegy ott van, ami Kerényi nőalakjainak a sajátja: a főalak felező jelleggel alkalmazott dereka, a két figura csillagszemei, a jellegzetesen antikizáló konty, mezítlábasság, a Kerényi által igen kedvelt közvetlen tematika (kéttucatnál több anya-gyermek szobra van), és ezen belül is a vaskos óriáscsecsemővé növelt integető gyermek.

De azért valamennyi bizonytalanság maradt bennem, leginkább azért, mert a köztéri szobrait döntő többségben monogramjával és a készítés évének utolsó két számával szignáló Kerényi

ezúttal nem hagyott semmilyen nyomot a talapzaton, én legalábbis a fényképezőgépen át nem vettem észre, és aztán odahaza, már a számítógép képernyőjén nézegetve sem találtam meg a szignót.

De hát odahaza már minden könnyebb. A nyaralás végül is annyi, hogy az otthoni kényelmet felcseréled az átmeneti kényelmetlenre. Persze, hogy Kerényi Jenő, 1966-ból, egy 1958-as almásfüzitői mészkő szobor bronz másolata.

Úgyhogy nyugi, minden megy tovább.

*

A képekkel szerepeltetett szobrok a Köztérképen:

Somogyi Árpád: Ülő nő, 1964, Berekfürdő

Somogyi Árpád: Anya gyermekével, 1964?, Berekfürdő

Sóváry János: Korsós nő, 1965, Berekfürdő

Kerényi Jenő: Anya gyermekével, 1966, Karcag