Hónap: 2014 május

Leoš, a profi

Amikor nyugdíjba mentem, hónapokig nem találtam a helyem. Eljártam a könyvtárba, egy idő után már mindennap megfordultam ott, megismerkedtem pár emberrel, beszélgettünk erről-arról, és végül megalakítottuk a Leoš Janáček Kört. Azért őt választottuk névadónak, mert ő hajlott korára virágzott ki, túl volt a hatvanon, mikor az első sikerei érték. Mifelénk különben sok minden el van nevezve róla, ő a mi igazi hírességünk. Büszkék vagyunk rá. Hozzáteszem, egy derék fiatal író, Milan Kundera évekkel később nagyon szépen írt róla. Én versírásra adtam a fejem vénségemre, de erről most nem szívesen beszélnék.

DSC_02012010-05-06_18-52-15

Mit lát a szobor?

Azt látja, aki őt látja, hangzana a hegeli válasz. Mégsem egészen így van. Ez a poszt voltaképpen emlékeztető — tavaly májusban, mikor elindult a blog, még úgy gondoltam, elegendőek lesznek a képek, de ahogy az ember öregszik, úgy látszik, egyre többet dumál. Idén újra eljutottam Pécsre, az Uránvárosba, Laborcz Ferenc Játszó gyermekek című, 1962-ben készült, 1964-ben felállított kútszobrához.

“Mit lát a szobor?” olvasásának folytatása

És mozdulatlan álmodozva fekszem

nyitóEbben a jórészt a szocmodern köztéri magyar szobrászattal foglalkozó blogban előbb vagy utóbb Tar Istvánnak (1910-1971) kell következnie. Teljesüljön be tehát az előbb-utóbbok mindenkori sorsa, és legyen ez az előbb/utóbb: most. tovább

Mindég szilajabban pörög ujja

A Laborcz Ferenc egyalakos álló szobrai közül válogató, három darabból álló sorozat utolsó részéhez értem, visszafele haladva az időben, 1969-től egy 1967-es megállóval a hatvanas évtized elejére jutottunk, egészen pontosan 1963-ba: a Kígyóölő következik Budán, a Rózsadomb aljában, a téglafalhomlokzatos II. kerületi rendőrkapitányság előtt. “Mindég szilajabban pörög ujja” olvasásának folytatása

Mert elraboltad szép életemet

Igazán nem akarom, hogy a blogból amolyan szoborfelvigyázó panaszfal legyen, ráadásul meggyőződésem, hogy a köztereket lakói úgy alakítják, ahogy kedvük tartja meg ahogy az írott és íratlan szabályok engedik — ez nyilván más következményekkel jár egy felvilágosult nyugat-európai nagyvárosban, mint mondjuk egy magába fordult kelet-európai iparvárosban, és más súllyal esik a latba a szándékos szoborrongálás, megint más súllyal az, ha a lakótelepek épületei közti utakat a lakók lerövidítik és a füves területet új átlókkal tapossák ki, újfajta geometriát adva a másképpen eltervezett térnek.   “Mert elraboltad szép életemet” olvasásának folytatása